2024.10. 14.

Amerikai Arénák - NY Rangers

Amerikai Arénák - NY Rangers

Megbeszéltük Seannal, hogy mivel még dübörög a baseball playoff és már az NFL is keményen megy, így az NHL-be besegítek egy kicsit, szóval ismét én írom ezt a cikket. Szerencsére ma is van egy tetszetős mérkőzés, pedig én nagyon nem vagyok Rangers fan.

New York Rangers - Detroit Red Wings

A new york-i gárda mondhatjuk, hogy kb. semmit nem gyengült. Márpedig tavaly a liga egyik legerősebb gárdája voltak, így idén is az elitbe várhatóak. Ehhez mérten a szezonrajt során rendesen elpáholták a Penguins-t, viszont a repülő rajtot vett Utahba költöző csapat hosszabbításban megtréfálta őket. Messze menő következtetéseket ebből azért nem kell levonni, az a meccs se sokon múlott. Eközben a rendesen beerősített Predatorst szépen verte a Detroit, de vélhetőleg a Nashville esetében kell kis idő, mire helyükre kerül minden építőkocka. Annál viszont beszédesebb lehet, hogy a Pittsburgh viszont szépen legyalulta a Red Wingst. Szóval a ma találkozó két fél eddigi 2-2 meccséből ha a Penguins elleni eredményt nézem akkor továbbra is látszik melyik az erősebb csapat. Persze az is lehet, hogy éppen semmit nem jelent.

Az viszont bíztató előjel, hogy a tavaly nagyon meggyőző Madison Square Gardenbeli játék folytatódni látszik a Rangers oldalán, míg a Detroit alapvetően is elég gyenge volt idegenben, illetve a New Yorknak kifejezetten feküdt a stílusuk. Mivel óriási változások nem történtek, így ez vélhetően továbbra is így van. A Detroit elérheti szerintem a rájátszást, de a Rangerst pedig idén is az él környékére várnám. Így az erős hazai jégen itt New York győzelmet várok. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
senki 2024-10-14 16:58:10
Én is ilyeneket néztem.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.14. 19:00
Ottawa - Los Angeles
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.35 8 - 7
2024.10.14. 19:00
New Jersey - Utah
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.21 3 - 0
2024.10.15. 01:00
NY Rangers - Detroit
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.26 4 - 1
Eredő odds 2.06
Tét 100
Kihagyott nyeremény 206
seantaylor21 2024-10-14 15:02:50
Vékonyan mérem de 1.5x pénzre elmegy így lájt nhl időbe a sok mas mellett.

Utah nagyon megy de devils otthon csak nem lesz lapos.

Eloszedem szeretett islimet hát nem megy nekik se elol se hatul... de a colorado se szebb amit művel ..hátul egy nagy kramanc az egész.de ma elől darálnak szerintem.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.14. 19:00
New Jersey - Utah
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.22 3 - 0
2024.10.15. 03:00
Colorado - NY Islanders
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.24 2 - 6
Eredő odds 1.51
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1510
ToMMo 2024-10-14 15:25:31
Elég jónak tűnik mindkettő! Hát a Coloradonál amennyi gólt kapnak és ütnek is, akár egy oldalon is összejön ennyi gól. :D
De ügyes a másik két gárda is, szóval ott is össze kell jöjjön minimum egy 3-2... :)

további tippjeink a Jégkorong világából

Kemény az idei NHL szó se róla. Legtöbbször nem is tudok állást foglalni mostanában, ma azonban két meccs is kifejezetten tetszik nekem.
Kemény az idei NHL szó se róla. Legtöbbször nem is tudok állást foglalni mostanában, ma azonban két meccs is kifejezetten tetszik nekem.
Továbbra is elképesztően szoros és kaotikus az NHL mezőnye. Sean 1. harmados taktikája viszont egész jól működött. Én annyira nem követtem, ki mióta nem lőtt akkor gólt így továbbra is a győzteseket keresgélem és ma a Maple Leafs megtetszett.
Továbbra is elképesztően szoros és kaotikus az NHL mezőnye. Sean 1. harmados taktikája viszont egész jól működött. Én annyira nem követtem, ki mióta nem lőtt akkor gólt így továbbra is a győzteseket keresgélem és ma a Maple Leafs megtetszett.
Nem indult jól az Edmonton idei szezonja, de azért az elmúlt két év döntőse nem felejtett el jégkorongozni. A támadószekció továbbra is jó erőkből áll, csak hátul nem olyan jó a helyzet. Ennek ellenére ma esélyesek.
Nem indult jól az Edmonton idei szezonja, de azért az elmúlt két év döntőse nem felejtett el jégkorongozni. A támadószekció továbbra is jó erőkből áll, csak hátul nem olyan jó a helyzet. Ennek ellenére ma esélyesek.