2024.11. 07.

Amerikai arénák - Rangers sokadjára

Amerikai arénák - Rangers sokadjára

A tegnapi Sean féle over tipp pont úgy ült, ahogy várta. Ma ismét én "bullpenkedek" és az egyik idei kedvenc opciómmal próbálkozom az NHL-ben.

New York Rangers - Buffalo Sabres

A Rangersre idén többször is fogadtam már. Tavalyhoz hasonlóan idén is az egyik legerősebb keleti csapat és hazai jégen csak a bajnok Florida tudott borsot törni az orruk alá. Az egyik legkevesebb gólt kapják, ami mind a védelemnek, mind a kiváló Shesterkinnek köszönhető. Elől pedig tudjuk, hogy nagyon veszélyesek, valamint a speciális egységek is remekül teljesítenek eddig idén.

Ezzel szemben a Buffalo bár gólszerzésben nem rossz, de cserébe kapni azért sokat szoktak. Az ifjú tehetségeket pedig a Rangers rutinos védői szerintem meg tudják állítani az esetek többségében. Idegenben kifejezetten gyenge eddig a Sabres és ma sem feltétlenül számíthatnak sok jóra.

Úgy gondolom kontrollálni tudja otthon a meccset a New York, hiszen pihenten várják ellenfelüket a mai mérkőzésen, így az erőviszonyokat tekintve az ő győzelmüket várom.

tipp
NY Rangers - Buffalo
A mérkőzés győztese | NY Rangers | 1.46 | (8/10)

kapcsolódó meccs

NY Rangers - Buffalo

2024. 11. 08. 01:00 | NHL Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lalika 2024-11-08 05:45:03
Ez a Rangers most fájt
ToMMo 2024-11-08 08:18:32
Ez nekem is bizony...de mintha nem is akartak volna játszani...érthetetlen.
bagesz16 2024-11-07 23:11:36
Statisztika alapján jó lehet!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.11.08. 01:00
Carolina - Pittsburgh
1. harmad - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.60 5 - 1
2024.11.08. 02:00
Winnipeg - Colorado
1. harmad - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.60 1 - 0
Eredő odds 2.56
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2560
thumy 2024-11-07 19:52:11
Sziasztok!
Mai napra amit neztem
-Chicago-Minnesota
*Vendeggyozelem
*Giddey dob be legalabb 1 triplat
Minnesota egyertelmuen jobb csapat, pihentebb is, chicqgonak b2b utazassal haza. LaVine jateka kerdeses, de szerintem nem fog jatszani. Giddey nem egy dobogep, de sokat javult tavalyhoz kepest.

-Portland-San Antonio
205,5 over
Jol vedekezo csapat spurs, de perimeteren Simons fickandozhat hazai oldalon, Portland nem jo vedocsapat. 100pontot mind a ket csapat eleri szerintem, sot szoros meccs is lehet ami kedvezhet a pontoknak a vegen.

Ez igy egyutt 2,28szorzo
Tegnap nehezen de zoldult a dolog😁
seantaylor21 2024-11-07 21:48:26
A minnyt en is neztem. A sas hatar tetszik mert pont ilyen 105 102 korul varom vkienk. Ippeg de fole mennek mindketten a 100nak
senki 2024-11-07 17:54:19
NHLben colorado x
seantaylor21 2024-11-07 17:59:26
7.5 overrel esetleg toldva?
senki 2024-11-07 17:53:59
Ha mindenki NHL legyen egy nehéz NBA

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.11.08. 02:00
Chicago - Minnesota
ALEXANDER-WALKER, NICKEIL hány asszisztot ad? 2,5
Több, mint 2,5
1.55 119 - 135
Tét 100
Kihagyott nyeremény 155
Karaj 2024-11-07 13:36:11
Én a Rangers mellé, még betettem a Dallast is.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.11.08. 01:00
NY Rangers - Buffalo
A mérkőzés győztese
NY Rangers
1.46 1 - 6
2024.11.08. 02:00
Dallas - Chicago
1X2
Dallas
1.42 3 - 1
Eredő odds 2.07
Tét 100
Kihagyott nyeremény 207
ToMMo 2024-11-07 13:37:17
Nagyon jó gondolat, nekem is az lenne a másik tippem. A kettő együtt meg kifejezetten jól fizet! :)
seantaylor21 2024-11-07 12:25:59
márpedig itt valaki eléri a 4 gólt sztem vagy minimum 3 2 a vége, jobban fizet mint az átlag így nem kell 5,5 over nekem. megy ez is a mérlegbe mertélesbe is komoly szándékkal játszott tipp

nba ma lapos
egyetértek mr bullpennel is, ajánlottam másoknak is a tippjét

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.11.08. 01:00
Ottawa - NY Islanders
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.33 2 - 4
Tét 1000
Nyeremény 1330
49ers_fan 2024-11-07 12:03:07
W10

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.11.08. 02:15
Baltimore - Cincinnati
JACKSON, LAMAR passzolt (passing) yard-jainak száma? 230,5
Több, mint 230,5
1.80 35 - 34
Tét 1000
Nyeremény 1800
seantaylor21 2024-11-07 12:26:17
később érkezett a cikk picit sorry :)
49ers_fan 2024-11-07 17:39:21
Semmi baj.

további tippjeink a Jégkorong világából

Kemény az idei NHL szó se róla. Legtöbbször nem is tudok állást foglalni mostanában, ma azonban két meccs is kifejezetten tetszik nekem.
Kemény az idei NHL szó se róla. Legtöbbször nem is tudok állást foglalni mostanában, ma azonban két meccs is kifejezetten tetszik nekem.
Továbbra is elképesztően szoros és kaotikus az NHL mezőnye. Sean 1. harmados taktikája viszont egész jól működött. Én annyira nem követtem, ki mióta nem lőtt akkor gólt így továbbra is a győzteseket keresgélem és ma a Maple Leafs megtetszett.
Továbbra is elképesztően szoros és kaotikus az NHL mezőnye. Sean 1. harmados taktikája viszont egész jól működött. Én annyira nem követtem, ki mióta nem lőtt akkor gólt így továbbra is a győzteseket keresgélem és ma a Maple Leafs megtetszett.
Nem indult jól az Edmonton idei szezonja, de azért az elmúlt két év döntőse nem felejtett el jégkorongozni. A támadószekció továbbra is jó erőkből áll, csak hátul nem olyan jó a helyzet. Ennek ellenére ma esélyesek.
Nem indult jól az Edmonton idei szezonja, de azért az elmúlt két év döntőse nem felejtett el jégkorongozni. A támadószekció továbbra is jó erőkből áll, csak hátul nem olyan jó a helyzet. Ennek ellenére ma esélyesek.