Ahogy a múltkor is említettem az NHL alapszakasz utolsó negyedéhez közeledve talán egyre érdemesebb lesz ismét sportfogadói szempontból is bekapcsolódni, hiszen az erőviszonyok is mostanra jobban letisztultak és akinek rájátszás álmai vannak már most nem tartalékolhatnak, minden győzelemért menni kell. Az Avalanche vezeti a ligát és akár az alapszakasz győzelemre is jó esélyük van. Ehhez viszont a kötelező hazai győzelmeket be kell húzni.
Colorado Avalanche - Chicago Blackhawks
A Colorado az olimpiai szünet után egy győzelemmel kezdett Utahban, majd másnap otthon viszont nem bírt az idén nagyon jól teljesítő Minnesotával. Ma viszont hazai jégen egy gyengébb csapat ellen lehet javítani, hiszen a Blackhawks egy jó kezdés után nagyjából visszakerült mostanra a jelenlegi erőviszonyok szerinti helyére. Nem lefutott még a dolog, de nem látom idén sem, hogy a rájátszás közelébe tudnának kerülni. Bedard meglátjuk meddig bírja ezt, összességében nem nagyon lett előrelépés tavalyhoz képest.
Az Avs pedig jó, mint minden évben, de kérdés, hogy sikerül-e nagyobb eredményt elérni, mint stabil playoff, aztán ott 1-2 kör után kiesni. A játékosanyag megvan hozzá, most a Presidents' Trophyra szerintem mindenesetre jó esélyük van. Támadóik lehengerlőek és a védelem is stabilnak tűnik idén. Ma győzelmet várok tőlük mindenesetre!
Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Azonos mérleggel a két csapat, a portlandnek picit nyugisabb a helyzete a playoffot/playint tekintve. Nyugaton megfekudtek de a keleti első meccset jól vették.
A hornets a keleti kicsiket idegenben elkapta, most otthon fogadják a portlandet. Jó kis csörte várható
Knueppel rookoe mvp címre hajt, újonc triplarekordot döntött 60 meccsnél, de még hol a vége. Sok pontot várok és reméljük úgy sül a keze a rekord után ahogy előtte. 2.5 asszisztot is néztem 1.5ért de ha már Knueppel akkor triplák
tippszelvény
Charlotte - Portland
Több, mint 3,5
tippszelvény
San Jose - Edmonton
Edmonton