2018.12. 03.

Európai hoki tippek

Európai hoki tippek

Hétfőről kedd hajnalra nem kényeztet el ezúttal az NHL világa, legalábbis nem különösebben fog meg egyik sem azon kevés meccs közül. Az európai porondon azonban két gondolatom is támadt.

Tappara – Assat Pori

  • A Tappara idén is ott van a finn bajnokság legjobb csapatai között. Mivel a Brno ellen elbaltázták a BL szereplést így nem is nagyon kell másra koncentrálni, és az eredmények jönnek mostanában hazai jégen. Az Assat ezzel szemben nem csak hogy sereghajtó, de még csak nincs is igazán közel az utolsó előttihez sem. Persze a hokiban bárhogy tud pattanni a korong, de azért ilyen felállásban jóval esélyesebbnek mondható most a Tappara.

Ak Barsz Kazany – Szeversztal Cserepovec

  • Hasonló felállást választottam a KHL-ben is. A nyugati utolsó helyezettet fogadja otthon a keleti egyik legjobb hazai játékot nyújtó csapata. A Kazanyra amúgy is előszeretettel fogadok mikor otthon ütik a pakkot. Jelenleg a formájuk is elég kecsegtető, míg nyilván ugyanez koránt sem mondható el az ellenfélről. Mivel mérkőzés győztesre kicsi az odds, így a 3 esély felé mozdulok most el, hiszen a Kazany amúgy is csak 1 meccset nyert hosszabbításban saját otthonában a többit vagy lerendezte rendes játékidőben, vagy kikapott. Előbbiben bízok ma is.

Tappara mérkőzés győztes, valamint Kazany győzelem 3 esélyes fogadásban olyan 1.86 körül ad ki ma, amivel én megelégednék.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
gzsordzsi 2018-12-03 17:30:27
Kössszzzépen!!!

további tippjeink a Jégkorong világából

Az MLB után ideje visszatérni az NHL és NBA tippekhez, innéttől pörgetjük.
Az MLB után ideje visszatérni az NHL és NBA tippekhez, innéttől pörgetjük.
Mára egy Kelet vs Nyugat összecsapást választottam két olyan csapattal, akik az elmúlt években azért többnyire az élmezőnyhöz tartoztak. Most azonban egyelőre az egyik szekér nagyon nem megy.
Mára egy Kelet vs Nyugat összecsapást választottam két olyan csapattal, akik az elmúlt években azért többnyire az élmezőnyhöz tartoztak. Most azonban egyelőre az egyik szekér nagyon nem megy.
Tegnap jöttek szépen a gólok az Ottawa meccsen, még az over 5.5 is belefért volna. Ma inkább győzteseket keresgéltem és több mérkőzés is megtetszett, amiket később kommentben leírok majd, de most az elsődleges választásom érkezik a cikkben.