Elérkeztünk az elődöntőkhöz az idei VB-n és mivel Dánia le tudta győzni Kanadát, így mindkét házigazda áll még a harcban. Vajon összejöhet a házigazdák döntője? Vagy pont, hogy egyik sem jut be? Beszélgessünk róla!
Svédország - USA
Az USA egy viszonylag fiatal válogatottal érkezett, de természetesen így is ott vannak, hisz azért olyanok is vannak ebben a csapatban, mint az óriási tehetség Sage Thompson, vagy kapusként Jeremy Swayman. Tehát azért nem csak lötyögni jöttek. A motiváció persze megkérdőjelezhető, de talán a fiataloknál azért az is megvan. Nem lesz ez könnyű mecccs. Viszont az egyértelmű, hogy a svédek hazai közönség előtt meg akarják nyerni a VB-t. Ez kimondott tény már az eleje óta. Bizonyítja ezt, hogy a világbajnokság közben az NHL-ből kiesett Washington, Toronto és Vegas sztárjai is megérkeztek azóta, szóval még erősebb ez a csapat. Alapvetően végig jól játszottak ebben a másfél hétben és szerintem be is fognak jutni a döntőbe. Mivel tavaly a csehekben is hittem, így most bennük is. Ha nem is könnyen, de meglesz a döntőbe jutás szerintem.
Svájc - Dánia
Dánia és kapusa remek produkciója után szerintem azért Svájc már nem fogja őket lenézni és kijön a különbség a javukra. Viszont még 1x2-ben is elég csekély odds ez, ezért le is hagyom a szelvényről, mert tettek már csodát a dánok itthon. Valójában jó pár meccse jól játszanak amúgy. Erősebb csapat ez a svájci, a csoportban is legyőzték őket, de ez más meccs lesz. Én itt maradok most néző, mert még azt se tudom eldönteni, hogy sok vagy kevés gólos meccsre számítsak inkább. :)

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Szépen, de nem hatékonyan játszanak a svédek ma.
A csehek ellen valahogy éreztem hogy menni fognak, és ha most nyernek, márpedig úgy néz ki, nem tudom Svájc elég lesz -e ellenük a döntőben..
De ha oda jut mindkét csapat, akkor 4,5 gól fölé, ebből egy Andrighetto, és USA végső győztes szelvényt azért megpróbálok 😎
Mindig az első érzés a helyes, sose tanulom meg.
De ki így, ki úgy játszik-nem baj az.
Nekem ez fizetődött ki. Azért teniszben én úgy gondolom mindig megmondtam a véleményem. Anno Sabalenkat pl abszolút mondtam még jó oddsokon, hogy ő jó lesz, már 8 évvel ezelőtt is... :D
De amúgy tényleg igazad van, én mindig eljátszadozok a 2.35-ös gondolattal... csak aztán a biztosabb egy szett is másfeles. Én így gondolkozom. Ahogy mondod, ki így, ki úgy.
Csehek tudnànak mesèlni,szinte az összes sorukból volt kèt kiàllítàs minimum.
Hàzigazdàk finàlèja nem lenne gyenge!
Dània Kanada verèse utàn màr favorit.