2025.06. 04.

NHL Moments - Stanley Cup Final #1

NHL Moments - Stanley Cup Final #1

Elérkeztünk az NHL rájátszásának döntőjéhez, annak pedig az első mérkőzéséhez. Visszakaptuk a tavalyi párosítást, a Florida pedig zsinórban harmadjára van itt. Nagyon jó mérkőzésekre van kilátás és így az elején még megpróbálkozok egy tippel is.

Edmonton Oilers - Florida Panthers

Nagy okosságot már itt nem nagyon lehet mondani. Őszintén nem tudom, hogy ki fogja végül nyerni idén a Stanley Kupát, de a tavalyi alapján is remek mérkőzésekre van kilátás.

Mindkét csapat bizonyította, hogy nagyon kemény támadóerővel bírnak. McDavid és Draisaitl miatt talán ha választanom kéne, akkor az Oilers felé hajlanék ezen a téren.

Viszont akkor a védelem és kapusok terén a Pantherst lehetne minimálisan előrébb venni. Ilyet viszont nehéz lenne kijelenteni a Dallas ellen mutatott Skinner parádé és a védelem tökössége után.

Első meccsen én most nem várok nagy puhatolózást, hanem egymásnak esést. Az Edmonton közönsége amúgy is jellemzően bele tudja hajszolni csapatát egy adok-kapokba. Először az 5.5 overt néztem ezért ki magamnak, aztán találtam majdnem ugyanazon a szorzón egy még szimpatikusabb opciót.

Hazai jégen az Oilers a playoffban csak 1x nem ütötte meg a három gólt. A Kings pedig amúgy is a mumusa volt nekik, az volt a legnehezebb párharcuk. Az eredmények január 25-ig engedett visszapörgetni ezen a meccsen kívül még egyetlen egyet találtam, ahol a Ducksnak csak 2-t ütöttek otthon. Ha nem a kapusokról fog szólni az első meccs, akkor ez a nagyon erős támadógépezet most is megüti szerintem a 3 gólt eredménytől függetlenül. Erre fogadok most!

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
Edmonton - Florida
Hazai csapat - Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.48 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Edmonton - Florida

2025. 06. 05. 02:00 | NHL, rájátszás Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tomi65 2025-06-04 18:17:25
😊

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.06.05. 02:00
Edmonton - Florida
1. harmad - Mindkét csapat szerez gólt
Igen
2.53 3 - 3
Tét 1000
Nyeremény 2530

további tippjeink a Jégkorong világából

Mára egy Kelet vs Nyugat összecsapást választottam két olyan csapattal, akik az elmúlt években azért többnyire az élmezőnyhöz tartoztak. Most azonban egyelőre az egyik szekér nagyon nem megy.
Mára egy Kelet vs Nyugat összecsapást választottam két olyan csapattal, akik az elmúlt években azért többnyire az élmezőnyhöz tartoztak. Most azonban egyelőre az egyik szekér nagyon nem megy.
Tegnap jöttek szépen a gólok az Ottawa meccsen, még az over 5.5 is belefért volna. Ma inkább győzteseket keresgéltem és több mérkőzés is megtetszett, amiket később kommentben leírok majd, de most az elsődleges választásom érkezik a cikkben.

Nagyjából 10 meccseken vagyunk túl az NHL-ben és alakulgatnak az erőviszonyok. Mégis most én a gólok irányában gondolkodnék itt a két meccsből az egyiken.
Nagyjából 10 meccseken vagyunk túl az NHL-ben és alakulgatnak az erőviszonyok. Mégis most én a gólok irányában gondolkodnék itt a két meccsből az egyiken.