2018.06. 12.

Tour de Suisse 2018 Gansingen – Gstaad 189km

Tour de Suisse 2018 Gansingen – Gstaad 189km

A negyedik szakasza következik immár a svájci körnek. Egy híján 190 kilométert fognak tekerni Gansingenből Gstaadba és az altimetria sem olyan borzasztó. Van jó tippünk ma is a párosításokra!

 

Útvonal:

  • Hosszú szakasz, amelynek az elején vannak kisebb mászások, közte egy 3-as kategóriás emelkedő, a végén pedig egy hosszú, de nem olyan meredek hegy, a Saanenmöser. 7,2% mintegy 4,6% átlagmeredekséggel nem tűnik olyan nehéznek, hogy ne bírják ki többen is. Az utolsó két kilométere a hegynek viszont 4,9% és 3,2%, itt dőlhet el a verseny. A csúcson nincs még a célvonal, egy lejtmenet után érnek be a Gstaadba, ahol a cél előtt, az utolsó két kilométeren belül van két visszafordító is. Itt nagy lesz a bukásveszély, szükség lesz a technikai tudásra is.

Esélyek:

  • A Saanenmöserig együtt megy majd a mezőny, a hegyre fölfelé pedig minden bizonnyal a Bora, a Sunweb és a BMC fogja kontrollálni a menetet. Nagy tempó lesz, és ezen a mászáson-, különösen az utolsó két kilométerén a hegynek fogják leszakítani a mezőny nagy részét. Ezt már a klasszikus sprinterek nem fogják bírni. Nem úgy Sagan, Matthews, Stefan Küng, Albasini, Van Avermait-féle egynapos spacialisták, akik jól másszák a nem túl hosszú és nem túl hosszú emelkedőket, valamint a sprintben sem rosszak. A hegy utolsó két kilométerén valaki támad és meglép, majd a lejtmeneten megtartja az előnyt és nyer. A másik forgatókönyv az, hogy ismét egy kisebb-közepes csoport ér együtt Gstaadba és mezőnyhajrá lesz.

Tippek:

Párosítások, ismét ebben lehet érték:

Ulissi specialistája ezeknek a hegyen támadós szakaszoknak és jó lejtmenetben is! Ha nem Girózott volna nemrég, akkor frissebb lenne sokkal és akár meg is nyerhetné a szakaszt is! Sőt, talán még most is. Lambrechttel szemben jó deal nyeretni.

Mindketten BMC-versenyzők és a Touron Porte lesz a kapitány! Márpedig ez a legfontosabb felkészülési szakasza a Tour de France-nak. Porte menni fog és mivel ez a szakasz fekszik az összetett menőknek is, akár Van Garderent minden bizonnyal legyőzi!

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kerékpársport világából