2018.11. 21.

Kosárlabda EuroCup: Belgrádban mindenkinek nehéz!

Kosárlabda EuroCup: Belgrádban mindenkinek nehéz!

A második számú európai kosárlabda kupában ma a Valencia együttesére nehéz mérkőzés vár, Belgrádba utaznak, ahol a helyi illetőségű Partizan lesz a vendéglátójuk. Forró hangulatú meccs vár a spanyolokra! Azt gondolom, hogy a szorzók megint kissé túlzóak, így a kedvenc fogadási formám alkamazom, vagyis a hazai csapatot nyeretem hendivel.

 

KOSÁRLABDA, EURÓPA KUPA, C CSOPORT
2018.11.21. 19:00
PARTIZAN BELGRÁD - VALENCIA

  • Nem is lehet kérdés, hogy a Valencia jobb csapat, mint a Partizan. A tippem elsősorban a belgrádi hangulatnak és a Partizan mentális akaratának szól. A szerbek eddig csak két meccset játszottak le otthon és ebből kettő nyertek, egyedül a csoport második helyezettje, a Lyon tudott nyerni a szerb fővárosban. A Pamesa szintén remekül szerepel hazai csarnokban, de idegenben bizony becsúszott két vereség és ma nem csakhogy idegenbe utaznak, hanem az egyik legparázsabb hangulatú csarnokba látogatnak.
  •  A Valencia kiváló szereplésének elsősorban Jock Landale és Louis Labeyrie a kulcsa, Landale átlag 10,7 pontot és 7,1 lepattanót tudott eddig az európai kupaszezonban, míg LAbeyrie 10m7 pontot és 5,3 leattanót átlagolt. Ahhoz, hogy a Partizannak legyen esélye elsősorban a rossz támadási eredményességen kell változtatni. Az eddigi 75,7 pont/meccses átlag sajnos nem elég ezen a szinten. A spanyol csapaton nincs nyomás, talán mentálisan nem lesznek olyan erősek, mintha a létükért játszanának. Minden bizonnyal nyerni fog a Pamesa, de azt gondolom, hogy a szerbek akarata sokat érhet, és ha sikerül javítaniuk a támadóarányon, akkor a meccs szoros lehet. 
  • A Partizannál Andrea Trinchieri érkezésével nagyon sokat javult a játék! Ő egy komoly Euroleague-tapasztalattal felvértezett edző, a Brose Basketnál gyakorlatilag neki köszönhetnek minden sikert a közelmúltban!

Tipp: Partizan Belgrád +8,5 (Hendikep 8,5) - Odds: 1,40  

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Skokova 2018-11-21 11:22:24
Szia!
Volt három szelvényajánlóm az elmúlt napokban, az mind elment. És azok kicsit erőltetve voltak! Nem is csinálok olyat többet, csak amit nagyon érzek és nagyon utánanyomoztam!
Sok sikert!
Lencsés István 2018-11-21 09:35:11
Szia Skokova,

gratulálok, nagyon jó százalékban jönnek az ajánlásaid. Talán csak a hétfői nap nem sikerült.

további tippjeink a Kosárlabda világából

Lassan véget ér az idei Eurokupa sorozat, már az elődöntőnél járunk, az egyik párharc odavágója következik. A Bourg hazai csarnokban fogadja a Besiktast.
Lassan véget ér az idei Eurokupa sorozat, már az elődöntőnél járunk, az egyik párharc odavágója következik. A Bourg hazai csarnokban fogadja a Besiktast.