2018.11. 14.

Kosárlabda: Bulgáriában játszik a már továbbjutott Alba!

Kosárlabda: Bulgáriában játszik a már továbbjutott Alba!

Három magyar alakulat is parkettre lép a FIBA Kupában. A Falco Angliába, az Alba Bulgáriába utazik, a Szolnokiak pedig az olasz Sassari csapatát fogadják a Tisza partján. Lássuk elsőként a székesfehérváriak esélyét!

 

KOSÁRLABDA, FIBA KUPA, F CSOPORT
2018.11.14. 17:30
RILSKI SPORTIST - ALBA FEHÉRVÁR

  • Azt hiszem a magyar csapatok nemzetközi mérkőzéseivel kapcsolatban egyetlen nagyon fontos dolgot kell megemlíteni. A hazai pálya előnyét. Ha ez megvan, akkor lehet esély, idegenben viszont nehezebben megy. Ebből a sorból ma kihagynám az Albát és velük is kezdenék. A székesfehérvári csapat remekül szerepel a FIBA Kupában! Négy meccs, négy győzelem az F-csoportban. Ma ahhoz a Rilski Sportisthoz utaznak, akikkel már hazai pályán összecsaptak egyszer. Akkor a győzelem megvolt, de csak négy ponttal, a végjátékban tudtak nyerni Lóránték, ezért ma is nehéz meccsre kell számítani. Az Alba eddigi eredménye alapján már biztosan megvan a továbbjutás, ez pedig némi motivációcsökkenéssel jár együtt. A legutóbb kiválóan játszó Heath kisebb sérüléssel bajlódott, de ha szükséges Dzunics számíthat az amerikai játékára.
  • A Rilski számára már elúszott a továbbjutás lehetősége, de dacból alighanem nyerni akarnak majd. Legutóbb is nagyon szívósak, kemények voltak. Azt gondolom, hogy ma némi hendikeppel inkább őket nyeretném, hiszen a motiváció hiánya és az idegen csarnok kiegyenlíti az esélyeket!

TIPP: Rilski +9,5 – 1,32

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából