2025.06. 19.

NBA DÖNTŐ: Pacers-Thunder 6.mérkőzés

NBA DÖNTŐ: Pacers-Thunder 6.mérkőzés

Tommoval egyeztettünk, ő viszi az NHL vonalat, én az NBA rájátszást, tartsatok velünk a playoffban is.

Mérleg 29-13

Kicentizte a hendit a Pacers.

 

Pacers-Thunder

meccs győztes V

1,4

 

  • 3-2 az állás a Thundernek, ezt ma le kell zárni, az odds is jól néz ki. 4-2-t mondtam az NHL döntőre, ugyanezt az NBA-re, reméljük itt is beválik (sportfogadói szempontból írom, szurkolásnál semleges vagyok). Ahhoz ma kell a vendég győzelem. Érezhetően fölé nőtt az OKC az ellenfelének.
  • Williams vezérletével magabiztosan nyert az Oklahoma az ötödik összecsapáson, végig simán vezettek, a harmadik negyedben McConnell visszahozta a meccsbe az Indyt, majd felzárkóztak 4 pontra, ott azonban 7 pontot nyeltek be 1 perc alatt, eladtak egy marék labdát és kifeküdtek. Williams 40 pontot termelt, SGA 31 pontos dupla-duplát kotort össze, ennek a két embernek a pontmennyiségét a négy legjobb Indiana dobó összeadott eredményével sikerült csak kiegyenlíteni és ezen felül még volt két OKC-s 10+ egységgel, Dort és Holmgren pedig 9-9-et rakott a táblára. Haliburton 4-7-6-al zárt, csak büntetőből talált be! Fájó lába miatt teljesen háttérbe vonult, nem erőltette a dobásokat. Most Nembhardra jutott a feketebárány szerep, a felzárkózás után az ő fejében volt nagy kavar és nagyban hozzájárult, hogy megint meglépjen a Thunder és elússzon a meccs...
  • Olyan ez az Indiana, mint gyerekkorom legoautója, összeraktam mindenféle elemből, jól is nézett ki, aztán levertem véletlen a fotel tetejére és darabjaira hullott. Ebbe most ennyi volt- Hatalmas kalapemelés jár nekik. Azért várjunk még, nem szabad temetni őket, hisz még nem dőlt el a párharc, de nem nekik áll a zászló. Nálam az a kérdés, hogy ma vagy hétfőn lesz bajnok az OKC.
  • Williamsre nem volt ellenszer és nem is lesz, festéken belül parádézott, SGA meg hozza szép csendben az MVP szintet. Holmgren szép csendben hozza a dupla-dupla közeli pont-lepattanó mutatókat folyamatosan, de nem is kell őt se kiemelni, minden kiegészítő dolgozik becsülettel és rak a közösbe.
  • Aki 110 maradt annak kakukk, úgy fest az Indyből fogyott ki a tűzerő. Haliburton "kiválásával" nagy hátrányba vannak. Úgy is játszani fog, teleküldik majd, amivel szokás aztán bírni fogja a maga módján, nyáron ráérnek kezelni a fájó lábát, amíg döntő van, addig nincs kecmec. 13,5-re adják az ő pontszámát, alapból adott az over, de múltkor is háttérbe vonult, otthon megpróbálja ismét kezébe venni a csapat sorsát, ha az egészsége engedi?
  • Nem cifrázom a tippet, most már a hazai pálya sem menti a Pacerst, az OKC végig bírta azt a menetelést, amit az alapszakaszban nyomott, teljesen megérdemelten ülhet fel a trónra ez a fiatal csapat. Jöhet a hatodik találkozó, aztán meglátjuk, hogy lezárul vagy jön egy legendás 7 mérkőzéses finálé?
  • MLB cikk nem lesz ma, elmosta az eső a Detroit meccset, ma valószínűleg újrajátszák doubleheader formában, majd kiértékeljük. Az alternatív szeló szépen lejött, de abból is kimosta az eső a top meccset- Cardinals.

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
Indiana - Oklahoma City
A mérkőzés győztese | Oklahoma City | 1.41 | (10/10)

kapcsolódó meccs

Indiana - Oklahoma City

2025. 06. 20. 02:30 | NBA, rájátszás Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
debrecen 2025-06-19 22:52:09
🤔🏀⛹🏿‍♂️🏆

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.06.20. 02:30
Indiana - Oklahoma City
Vendégcsapat - Pontszám 112,5
Több, mint 112,5
1.72 108 - 91
2025.06.20. 01:00
New York - Phoenix
Pontszám 159,5
Több, mint 159,5
1.63 81 - 89
2025.06.20. 04:00
Golden State - Indiana
Vendégcsapat - Pontszám 88,5
Kevesebb, mint 88,5
1.75 88 - 77
Eredő odds 4.91
Tét 200
Kihagyott nyeremény 982
senki 2025-06-19 20:06:51
Wiggins hozzott sokszor úgyhogy hatodik az buli. Itt már izgalom buli kell.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.06.20. 02:30
Indiana - Oklahoma City
1. félidő - 1X2
Döntetlen
22.00 108 - 91
Tét 100
Kihagyott nyeremény 2200
Agassi 2025-06-19 10:13:21
Bevètel miatt , kell a 7-ik meccs
seantaylor21 2025-06-19 10:34:18
ezt a gondolatmenetet sokaktol látom de nem tudom elfogadni. van ott pénz elég meg kaszálnak eleget a győzelemből, nem fog azért a plusz bevételért az okc leadni egy meccset a bajnoki címet kockáztatva. akkor az egész sportág egy baromság és nincs sportember a világon ha ez létező dolog
senki 2025-06-19 20:07:56
Show kell, izgalom mint mindig, ha mondják simán leadják. Bármi lehet nem látunk bele.
seantaylor21 2025-06-19 20:48:57
Es ha utana nyer az indi? En ezekbe vhogy nem tudok hinni. Ha minden felso utasitasra tortenik akko 0 ertelme az egesznek. Mér éri megy egy amugy is milliardos jatekosnak.
A szovetseg es a klub penze legyen a klub baja foleg amilyen vilagvandorok az usajatekosok.
Jordan 2025-06-19 23:22:24
Ezzel nem is kell egyetérteni, mert egy baromság a feltevés. Ennek a mondatnak nem is kell keresni az értelmét, mert nincs. Olyan szokott lenni, hogy nem teljesen rakják oda magukat, de az 2:0, 3:0-nál van.
senki 2025-06-20 06:06:05
Ja nincs értelme. Úgy oda tették magukat. Nem kell elhinni de biztos hogy van olyan amit leírtam.
seantaylor21 2025-06-19 13:34:10
3 0nal le lehet pihenni egy idegenbeli talit azzal ha meglep ellenfel nem fektetsz bele nagy energiát. De az más téma

további tippjeink a Kosárlabda világából

Beindult az NBA, NHL szezon, kövessük együtt a Tipplapon is!
Beindult az NBA, NHL szezon, kövessük együtt a Tipplapon is!
Beindult az NBA, NHL szezon, kövessük együtt a Tipplapon is!
Beindult az NBA, NHL szezon, kövessük együtt a Tipplapon is!
Beindult az NBA, NHL szezon, kövessük együtt a Tipplapon is!
Beindult az NBA, NHL szezon, kövessük együtt a Tipplapon is!