2023.11. 19.

NBA: Memphis Grizzlies - Boston Celtics

NBA: Memphis Grizzlies - Boston Celtics

A San Antonio Spurs elleni nagyszerű győzelem után a Grizzlies az NBA jelenleg legjobb csapatát, a Boston Celticset fogadja, akik ötmeccses győzelmi szériában vannak, és szeretnék folytatni jó sorozatukat.

  • A Grizzlies nagy bajban van, elsősorban a rengeteg sérülés és hiányzó miatt, amelyek a szezon eleje óta sújtják őket. Leginkább a csapat vezére, Ja Morant hiányzik nekik, aki az általa okozott pályán kívüli problémák miatt még néhány hónapig hiányzik majd. Morant mellett a szezonnak Adams is véget vetett, aki fontos része volt a Grizzlies-nek. A csapat ennek ellenére az elmúlt három mérkőzésen két győzelmet elérve elkapott valami ritmust. A legutóbbi győzelmet alig 24 órája aratták, amikor is a San Antonio Spurst győzték le idegenben. A Grizzlies vezére a 27 pontos Jaren Jackson Jr. és a 26 pontos Desmond Bane volt, de Santi Aldama is remekelt, 17 ponttal és 10 lepattanóval. A Celtics elleni mérkőzéssre még inkább meggyengültek a házigazdák. A már említett Morant és Adams mellett nem lesz ott a keretben a Celtics korábbi játékosa, Marcus Smart, aki megsérült, és néhány hétig nem állhat Jenkins edző rendelkezésére, mellette Clarke és Tillman is hiányzik. A Grizzlies egy olyan csapat, amely az előző szezonban nagyon keményen védekezett, támadásban pedig nagyon gyorsan kereste a játékot az átmenetben. Ebben a szezonban sokkal rosszabbul védekeznek, mint tavaly, és támadásban sem jobbak.

  • A Celtics továbbra is dominál és sorozatban nyer. Egy kisebb hullámvölgy után ismét ötmeccses győzelmi szériába kezdtek, és most a Grizzlies ellen szeretnék folytatni ezt a sorozatot. A Celtics az elmúlt két meccsen megmutatta micsoda remek csapat, hiszen előbb a Sixerst verték meg idegenben két nagyon fontos játékosuk nélkül, majd a kellemetlen Raptorst is legyőzték. Remekül kosárlabdáznak, a gyors labdajáratással rengeteg szabad helyzetet alakítanak ki, de a kiváló támadójáték mellett azonban a védekezés színvonalát is emelték, ami a szezon hátralévő részében az egyik legfontosabb tényező lesz. A Raptors elleni meccs volt az, amely megmutatta a Celtics csapatának minden erősségét és gyengeségét. Az első félidőben, amíg mentek a távoli dobások, addig a Celtics megállíthatatlan volt és 39 pontot szerzett. A mérkőzés előrehaladtával azonban a védekezés volt az a "kulcs", ami a győzelmet hozta. A Celtics játékoskeretének nagy hibája a rövid kispad. Nincs elég minőségi játékos, akik a padról beszállva ugyanazt a szintet tudnák hozni. A Raptors elleni párharcban mindössze 8 játékost cserélt be Mazzulla edző, Horford, Hauser és Pritchard a kispadról érkezett, míg a kezdők 35 perc felett játszottak! Ezt így biztosan nem végig bírni az egész szezonban. Biztosan fognak igazolni olyan játékost-játékosokat, akik ebben később segítségre lesznek majd.

  • A Memphis kevesebb mint 24 órán belül a második meccsét játssza és nekik még rövidebb a padjuk, mint a Bostonnak. Most ráadásul a liga legjobb csapata ellen játszanak, amely jó formában van. A bostoni győzelem mellett minimum 216 pont várható.

tipp
Grizzlies - Boston Celtics
Boston nyer és több mint 215,5 pont a mérkőzésen | 1.85 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com