2025.05. 20.

NBA: Playoff percek

NBA: Playoff percek

Tommoval egyeztettünk, ő viszi az NHL vonalat, én az NBA rájátszást, tartsatok velünk a playoffban is.

Mérleg 17-10

Volt egy 3 perces kihagyás a Denvernél és rommáverték őket.

 

Thunder-Timberwolves

Caruso 2,5 assziszt over

1,75

 

 

  • Vasárnap ért véget az OKC-Denver, de már pályára is kell lépniük a nyugati döntő első meccsén, szerencsére utazás nélkül. Végigcsinálja a Thunder, amit az alapszakaszban hozott, vagy révbe ér Edwards és a Towns helyett Randlel felálló Wolves?
  • Kipihentebb a vendég gárda, nem esélytelen a Minny siker, annak ellenére, hogy megint 1,3-ra lőtték be Gilgeousékat. Edwardsék "erőkosara" áll szembe a Gilgeous féle lendületes játékkal, érdekes lesz, hogy ki tudja lenyomni a másik torkán a saját játékát. Most már kelleni fog a két legnagyobb sztártól a 30 pont feletti meccs, de ebben a párharcban rengeteg játékos tesz majd a közösbe mindkét oldalon. Tetszetős például a Hartenstein vs. Gobert küzdelem a palánk alatt.
  • Hangolódjunk egy érdekes tippel, Caruso szépen kivette a részét a Denver szétrombolásában, kellemes extra volt, amikor szétesett a Nuggets, Caruso okos megmozdulásokkal rúgott bele a döglődő lóba (Jokic lovába? :D ), ezt a lendületet kéne továbbhoznia és értékes játékosa lehet a napnak. Vannak okos leosztásai, ha ezeket pontra váltják a társsak, akkor jönni fog a 2,5 assiszt over. Tetszett múltkor Senki olvasónktól a Wiggins lepattanó over is, most 2,5 a határ, vállalható.

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
debrecen 2025-05-20 20:44:24
4️⃣🏀🅱️🅱️⛹🏿‍♂️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.21. 02:30
Oklahoma City - Minnesota
Hendikep -9,5
Minnesota +9,5
1.64 114 - 88
2025.05.21. 01:00
Indiana - Atlanta
Hendikep -5,5
Indiana -5,5
1.58 90 - 91
2025.05.21. 01:00
Obras Sanitarias - Instituto Cordoba
Pontszám 158,5
Több, mint 158,5
1.69 61 - 76
2025.05.21. 01:30
Boca Juniors - Argentino Junin
Pontszám 154,5
Több, mint 154,5
1.72 89 - 81
Eredő odds 7.53
Tét 300
Kihagyott nyeremény 2259
senki 2025-05-20 16:05:09
Szia. Igen, még írtam is kommentbe hogy Wiggons lepattanót 1,5 főlé mindig tettem. 2,5 fölé nem mert azt bizonytalannak éreztem. Ma is mást néztem.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.21. 02:30
Oklahoma City - Minnesota
ALEXANDER-WALKER, NICKEIL hány pontot szerez? 5,5
Több, mint 5,5
1.91 114 - 88
Tét 100
Nyeremény 191
Jordan 2025-05-20 13:04:35
Ez már tényleg szánalmas ez az 1.30, azért a Minnesota is bejuthat idén a döntőbe, cseppet sem lennék meglepve.
Jordan 2025-05-20 13:05:35
Hasonló a felépítése, mint annak idején a Bostonnak, idén még nem nyer az OKC.

további tippjeink a Kosárlabda világából

Tegnap jól sült el a csomag, lessük meg ma is.
Tegnap jól sült el a csomag, lessük meg ma is.
Nem ment az NHL, nem ment az NBA, mixeljük össze őket.
Nem ment az NHL, nem ment az NBA, mixeljük össze őket.
Az MLB után ideje visszatérni az NHL és NBA tippekhez, innéttől pörgetjük.
Az MLB után ideje visszatérni az NHL és NBA tippekhez, innéttől pörgetjük.