2025.05. 29.

NBA: Playoff percek

NBA: Playoff percek

Tommoval egyeztettünk, ő viszi az NHL vonalat, én az NBA rájátszást, tartsatok velünk a playoffban is.

Mérleg 23-12

Kivégezte a Thunder az ellenfelét.

 

Tegnap történt: 9 pontot kotort össze a Minny az első negyedbe, innéttől nem volt kérdés, hogy ki nyer.

 

Knicks-Pacers

meccs győztes H

1,52

 

  • Minden USA elődöntő 3-1-re állt, kettő el is dőlt éjjel, az Edmonton és a Pacers van még nyeregbe a két ligában. Megoldja valamelyikük ma?
  • Szinte úgyanúgy vagyok, mint tegnap, meccs győztes hazai a gondolatom, nagy eszmefuttatásokba nem bocsátkozok. Keleten kiegyenlítettebb a helyzet, mint a túloldalon, mind a négy találkozó 10 ponton belüli végeredményt hozott. Legutóbb azt írtam az Indiana innét nem bukja el, ehhez tartom magam viszont ma ellenük tippelek. Otthon még túléli a Knicks. Kell a szokásos Brunson-Towns brillírozás, de ez önmagában kevés, nem szabad eltolni a mérkőzést egy pontpárbajba, mert abban a liga egyik legjobbja a Pacers. Meg kell fékezni az ellenfél támadásait és jó védekezést kell összerántani, mert Haliburtonék keze jó célzókával van megáldva.
  • Az említett két játékos vezérletével és a közönség támogatásával nyer ma a NYK, a Pacers tudományából is át kell szippantani valamit hazai oldalra, értve ez alatt, hogy 6-7 játékosnak kell tenni vastagon a közösbe. Nem zárom ki az Indiana győzelmte, de sportfogadóként ma bemondok egy hazait.

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
New York - Indiana
A mérkőzés győztese | New York | 1.52 | (10/10)

kapcsolódó meccs

New York - Indiana

2025. 05. 30. 02:00 | NBA, rájátszás Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
senki 2025-05-29 21:13:32
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.30. 02:00
New York - Indiana
ANUNOBY, OG hány asszisztot ad? 1,5
Több, mint 1,5
1.72 111 - 94
Tét 100
Kihagyott nyeremény 172
debrecen 2025-05-29 21:11:45
🤔🫣♨️❓

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.30. 02:00
Dallas - Edmonton
Vendégcsapat - Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.70 3 - 6
2025.05.30. 02:00
New York - Indiana
A mérkőzés győztese + Pontszám 222,5
Vendég és több
4.60 111 - 94
2025.05.30. 02:00
Chicago - Dallas
Vendégcsapat - Pontszám 84,5
Több, mint 84,5
1.63 97 - 92
2025.05.30. 01:00
New York - Golden State
Hazai csapat - Pontszám 88,5
Több, mint 88,5
1.68 82 - 77
Eredő odds 21.42
Tét 300
Kihagyott nyeremény 6426

további tippjeink a Kosárlabda világából

Tegnap jól sült el a csomag, lessük meg ma is.
Tegnap jól sült el a csomag, lessük meg ma is.
Nem ment az NHL, nem ment az NBA, mixeljük össze őket.
Nem ment az NHL, nem ment az NBA, mixeljük össze őket.
Az MLB után ideje visszatérni az NHL és NBA tippekhez, innéttől pörgetjük.
Az MLB után ideje visszatérni az NHL és NBA tippekhez, innéttől pörgetjük.