Sportág: Kosárlabda
2019.12.
19.
Euroliga: Javíthat a Fener!
Az Euroligában idén nagyon nem megy a Fenerbahce csapatának, pedig talán a legerősebb kerettel rendelkeznek. Ennek ellenére, a csak kicsit is erősebb csapatok átgázolnak rajtuk, nincs önbizalom, nincs eredmény. Ma a liga leggyengébb alakulata érkezik, talán most tudnak kozmetikázni a bűnrossz eredménysoron.

18.
Euroliga: Vöröscsillagosok csatája!
Két olyan csapat találkozik ma az Euroligában, amely szorosan kapcsolódik a vörös csillaghoz. Az egykori Szovjetunió és Jugoszlávia csapataiként találkoztak korábban is. A CSKA Moszkva és a Crvena Zvezda címerében-, sőt ez utóbbinak a nevében is szervesen ott van a vörös csillag. Itt azonban véget is ér a hasonlóság, hiszen az orosz alakulat, európai szinten kiemelkedő csapat, olyannyira, hogy tavaly ők nyerték meg a kosárlabdázók legmagasabb ligáját. A mai tippem egyrészt az eredményből, másrészt a pontok alakulásából áll össze. Lássuk!

17.
Euroliga: Madridból is érkezik egy remek tipp!
Az Euroligában lesz ma egy másik spanyol érdekeltségű mérkőzés is, amelyen a hazai győzelem nagyon erősen valószínű, ez pedig a Real Madrid hazai összecsapása az Olimpia Milano ellen. Némi hendi igénybe vételével és pontszám alakulását is felhasználva itt is sikerült egy remek tippet létrehozni a fogadáskészítővel. Mutatom is.

Euroliga: A Barcával csak nyerhetünk!
A kosárlabda Euroligában ma több olyan mérkőzésre is sor kerül, amelynek a kimenetele nagyon egyértelmű. Ezek egyike a Barcelona - Asvel Lyon mérkőzés, amit a katalán nagyvárosban rendeznek. Teljesen egyértelmű, hogy a hazaiak sokkal esélyesebbek a győzelemre, valamint teljesen egyértelmű, hogy sok pont várható. Egy remek összetett tipp következik!

Éjféltől keleti derbit rendeznek az NBA-ben, hiszen a a főcsoportban második helyen álló Philadelphia a Brooklyn otthonába látogat. Nézzük, milyen esélyeket tartogat az összecsapás?!

14.
Memphis - Washington: Mélyen lévők ütközete
A Memphis és a Wizards is igen messze van jelenleg a rájátszást érő helyektől, most egymás ellen javíthatnak. Nézzük, milyen kilátásokkal vágnak neki a meccsnek?!

13.
Euroliga: Bajor látogatás!
Az FC Bayern München kosárlabdacsapata kiemelkedik a német bajnokságból, de az Euroligában kevesebb babér terem nekik, mint a hazai pontvadászatban. Mai napon egy nagyon fontos mérkőzés vár rájuk, hiszen hazai csarnokban fogadják az Euroligában azt a Zenit szentpétervárt, akik még náluk is gyengébben, a tökutolsó helyen szerénykednek a tabellán. Lássuk, mire számíthatunk!

Euroliga: Esélyes a Pana Barcelonában?
Az Euroliga két igen remek formában lévő csapata találkozik ma Barcelonában. A katalán szupercsapat a kontinens kiemelkedő gárdája, ráadásul mostanában remekül megy nekik. Az Euroliga második helyén állnak, az eddig lejátszott 12 mérkőzésen kilencben győzelmet arattak. Viszont a vendégcsapatot sem kell félteni, hiszen a Panathinaikosz nagyon hasonló statisztikával bír, ráadásul ők is jó helyen vannak, a hatodik pozíciót foglalják el. Vajon mit várhatunk kettejük katalóniai összecsapásán?

12.
Euroliga: Szerb pokolban a baszkok!
Az Euroliga tabellájának 10. helyezett csapata a Crvena Zvezda fogadja a 11. helyen álló Kirolbet Baskoniát. Az elmúlt mérkőzéseket tekintve viszont ellentétes utat járt be a két csapat. Lássuk, mire érdemes fogadni ma a kettejük találkozóján!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.