2020.04. 21.

Májusban folytatódhat a Bundesliga

Májusban folytatódhat a Bundesliga

Mikor fogadhatunk ismét normális meccsekre? Nos, van remény, elsősorban Németországból és Dániából kaptunk jó híreket.

  • Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden ad tájékoztatást tagszövetségeinek arról, hogyan tervezi folytatni a szezont. A BBC cikke szerint a szervezet az elmúlt időszakban két munkacsoportot hozott létre, ezek közül az egyik kifejezetten a versenynaptár újratervezésével foglalkozik. Az UEFA-nál most abban bíznak, augusztusig be tudják fejezni a küzdelmeket, ugyanakkor továbbra is sok a bizonytalanság a folytatás körül, erről számolt be hétfőn a Magyar Távitari iroda.
  • Ami jelen állás szerint valószínűsíthető: a Bundesliga I. és II. osztályú küzdelmei május 9-én folytatódhatnak, ehhez az időponthoz tán a dánok is csatlakoznak.
  • Az olaszoknál május 4-én állnak edzésbe a csapatok, itt május utolsó hétvégéjén az olasz kupa elődöntőinek visszavágóival folytatódna a küzdelem.
  • Edzésbe álltak az osztrák gárdák is.
  • Angliában több forgatókönyv is létezik, de valamennyi a bajnokság befejezése mellett szól. Becslések szerint júniusban rendeznének újra bajnokikat.
  • Természetesen valamennyi ütközetet zárt kapuk mögött rendeznék.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Pákász 2020-04-21 09:53:11
Az MB1 fiai is kezdenének május végén!

további témák a rovatból

A sportfogadás világa nemcsak tippekről szól, hanem közösségről, beszélgetésekről és közös élményekről is. Az volt a cél, hogy egymást támogatva, egymást segítve nyerjünk minél többet! Azért, hogy jó hangulatban bogarásszunk, kutatgassunk és nyomozzunk minél jobb tippek után! Ezért hoztuk létre a Tipplapot és ezért volt-, és lesz továbbra is ingyenes! Viszont eljött az idő, hogy megkérjünk Titeket, hogyha tehetitek támogassátok munkánkat. Erre van a Donably. Részletekért, kérjük, kattints!