Tapuah
Tipplap szerző
Havi cikkek száma:
0 db
Aktuális havi ROI -
Cikkek
2014.02.
14.
Ágyúgolyó-futam 9.0 - Második dörrenés!
Újabb csúcsot döntött a jelentkezők létszáma, szám szerint 374 induló vágott neki az első napnak. Örömmel fogadtuk, hogy tanulva a korábbiakból több embernek sikerült önállóan javítania a rosszul leadott tippjeit és így kevesen voltak, akik hibás tippelés miatt estek ki. A legviccesebb jelentkező az a versenyzőnk volt aki Facebookon adta le tippjeit, természetesen nem csak a hely volt rossz, de a formátum sem stimmelt. Az első játéknapon a darts okozta a legtöbb ember vesztét, egész pontosan 96 fő esett áldozatul ennek a sportágnak. Kettő versenyzőnk jégkorcsolyára tippelt, aminek a második felvonását péntek du rendezik és ezért ők annak a végéig nem tippelhetnek. Mindezek után jelenleg 179 tüzér van versenyben, de ebből 62 vár még éjszakai eredményekre, ők azok kimenetelétől függően tippelhetnek majd. Kívánunk Mindenkinek sikeres tippelést a második napon!

13.
Tippmixes duplázó
2014.02.
13.
Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Ágyúgolyó-futam 9.0 - Első dörrenés!
Kezdődjön immáron kilencedik alkalommal a nemes versengés! Megkérünk mindenkit, hogy amennyiben nincsen tisztában a szabályokkal akkor olvassa el őket és ha továbbra sem tiszta valami akkor előbb kérdezzen, mert a szabályok nem ismerete senkit sem menthet fel és minden hiba azonnali kieséssel jár! A legfontosabb változásokat pirossal kiemeltük a könnyebbség kedvéért. Kívánunk mindenkinek sikeres tippelést!

12.
Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
2014.02.
11.
Hamarosan kezdetét veszi az Ágyúgolyó futam 9.0
Örömmel jelenthetjük be, hogy csütörtökön immár kilencedik alkalommal kezdődik az ágyúgolyó futam! Mivel rengeteg kérés érkezett arra vonatkozóan, hogy szabályozzuk a minimum oddszokat, de ennek nem éreztük teljesen a létjogosultságát viszont figyelembe vettük, hogy az utolsó játékokban ellaposodott a végjáték ezért teszt jelleggel változtattunk egy picit a szabályokon. Amennyiben beválnak, a változások akkor megtartjuk őket, ha nem akkor majd meglátjuk mitévők legyünk!

Egy pihenőnap után próbálom tovább forgatni a pénzecskémet. Két meccsből próbálok összehozni egy erős duplát, remélhetőleg sikerrel! Első meccsem lehet nem a legracionálisabb választás, mert egy kicsit hagytam magamat befolyásolni az érzelmeimtől is, de szerintem van némi reális alapja tippnek. Másik választottam a portugál rangadó amit vihar vasárnapról fújt át mára.

10.
Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
2014.02.
09.
Tippmixes duplázó
Mai duplám az Ibériai félszigetről érkezik. A portugál bajnok aspiránst még senki sem tudta két vállra fektetni hazai környezetében ebben a szezonban és reményeim szerint ez ma sem történik meg. Az idei spanyol pontvadászatban meg mind a két baszk csapat remekül védi a várát a betolakodók ellenében és bízom benne, hogy ezt a hagyományt ma is tovább ápolja a választottam.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.