2020.04. 23.

Harmadszor is Reitspies?

Harmadszor is Reitspies?

A hét második TT Star versenyén a kedden a bronzéremért csatázó David Reitspies és a Tomas Tregler ütközete ismét érdekesnek ígérkezik. Lássuk az esélyeket!

ASZTALITENISZ, TT STAR SERIES, FÉRFI EGYES | 2020.04.23. 13:15
T. TREGLER - D. REITSPIES

  • A hét eleji verseny sokkal erősebb volt, hiszen három cseh válogatott játékoson kívül mindenki elindult, aki mögöttük következik a rangsorban. A ma induló torna sokkal kevésbé lesz rangos, hiszen Seibert és Valenta vélhetően ismét kilőg lefelé a sorból és a Horejsi valamint Kleprlik kiesése is erősen valószínűsíthető. Ezáltal a négy legmagasabban rangsorolt játékos számára kevésbé lesz éles az alapszakasz, mint a hét elején.
  • Őrültes végeredmény alakult ki kedden az alapszakasz zárultával, ugyanis Reitspies mindenkit megvert, de mögötte öten is négy győzelemmel és három vereséggel zártak. Treglernek szerencséje volt és ő bejutott a négybe, de ott már nem nyert meccset, a bronzmérkőzésen éppen Reitspiestől kapott ki 3:2-re. Egy nappal korábban Reitspies 3:0-ra nyert ellen.
  • Azt gondolom, hogy a brutálisan jó formában lévő Reitspies most is meg fogja verni Treglert és Konecnyvel a torna legnagyobb esélyeseinek számítanak. Sokat javult a játéka és a mozgása is Reitspiesnek az elmúlt időszakban és okkal pályázhat talán arra, hogy idővel felzárkózik a három cseh topjátékosra, Sirucekre, Jancarikra és a Polanskyra, ha így folytatja a 24 éves játékos.
tipp
T. Tregler - D. Reitspies
A mérkőzés győztese | D. Reitspies | 1.84 | (8/10)

kapcsolódó meccs

T. Tregler - D. Reitspies

2020. 04. 23. 12:45 | TT Star Series, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Asztalitenisz világából