2019.09. 16.

MLB: felébred végre az Arizona támadósora?

MLB: felébred végre az Arizona támadósora?

Három meccses szériát kezd egymással az Arizona és a Miami csapata kedd hajnalban. Valójában midkét együttes számára elúszott már a rájátszás, így tét nélkül szolgálhatják ki a közönséget az első felvonás alkalmával.

Baseball, MLB alapszakasz
2019.09.17. 03:40
Arizona Diamondbacks - Miami Marlins

  • Az Arizona sokáig harcban volt a Wild Card helyekért, ám mivel a legutóbbi 8 meccsükből csak egyet tudtak megnyerni, így máris 5.5 győzelem a lemaradásuk. Négy kulcsfontosságú meccset buktak el nemrég New Yorkban a Mets ellen, majd a Cincinnati elleni haza széria sem sikerült túl jól. A támadójáték komoly gondokkal küzd: az elmúlt kilenc meccsük egyikén sem szereztek 3 pontnál többet - márpedig ilyen kevés ponttal nehéz meccseket nyerni. A védelem ugyan összeállt a Mets elleni derbiket követően, hiszen a Reds ellen 3 meccsen csak 7 pontot kaptak, a támadójáték nem tudott felnőni a feladathoz. Pedig remek nevekből áll a csapat: Escobar és Marte szép számmal termelik a pontokat, mellettük pedig az Ahmed-Walker-Jones-Peralta négyesre is lehet számítani. A dombon ezúttal Ray (12-8, 4.30 ERA) kezd, aki legutóbb a Mets ellen katasztrofálisan játszott: 0.2 inning alatt 5 pontot engedett, melyet elsősorban a kezén megjelent hólyagokkal magyarázott a meccset követően a játékos.

  • A Miami már gyakorlatilag a szezon elején lemondhatott a rájátszásról. Egyértelműen az egész MLB egyik leggyengébb csapata ez a Marlins, támadásban pocsék mutatókat hoznak, és a védekezés is alsóházi szintet képvisel. A játékosok közül Castro és Anderson személye emelhető ki, és nem túl jó hír, hogy Anderson ujjsérülése miatt továbbra sem bevethető. Idegenben csupán 23 győzelmet számlálnak 71 meccsen, az elmúlt 10 idegenbeli meccsükből csak hármat tudtak megnyerni. Az Alcantara-Smith pároson kívül nincs megbízható kezdő dobójuk, és a cserék is meglehetősen hektikusan teljesítenek idén. A kezdő dobó ezúttal Pablo López (5-8, 4.97 ERA) lesz, aki képtelen az utóbbi időben kiegyensúlyozottan teljesíteni. Legutóbb a Milwaukee ellen 5 inning során 5 pontot engedett, míg előtte a Royals csapatát 2 pontra limitálta 6.2 inning alatt, előtte pedig ismét egy gyenge meccse volt (Washington ellen 3 inning alatt 6 pont). Az elmúlt időszakban hazai pályán sem tud jól teljesíteni, pedig a mutatói alapvetően lényegesen jobbak saját közönség előtt.

  • Adott tehát Ray, aki szenvedett a Mets ellen, problémái vannak a lassabb dobásaival, emellett pedig az ujján lévő hólyagok sem jöttek még maximálisan rendbe. Emellett ott lesz a Marlins oldalán López, akinek sok gyenge meccse volt mostanában, és nehezen tudom elképzelni, hogy az Escobar-Marte páros ellen találna magára. Az Arizona támadójátéka lényegesen többet tud, mint amit az utóbbi időben mutatott, és a Marlins elleni meccsek remek alkalomnak mutatkoznak ahhoz, hogy felébredjenek az ütők. Idén még nem találkozott egymással a két csapat, a kedd hajnali első felvonáson sok ponttal számolok.
tipp
ARI Diamondbacks - MIA Marlins
8.5 pont felett | 1.81 | (5/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
wolfgabor 2019-09-17 00:08:07
és ez?

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.09.17. 04:07
Oakland - Kansas City
Hendikep -1,5
Oakland -1,5
1.65 5 - 6
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1650
wolfgabor 2019-09-17 00:07:05
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.09.17. 01:40
Milwaukee - San Diego
A mérkőzés győztese
Milwaukee
1.50 5 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1500
wolfgabor 2019-09-16 23:46:43
Helló! Jó lehet?

további tippjeink a Baseball világából

Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Tegnap elrajtolt a 2024-es MLB szezon, amelyet a Tipplapon is követni fogunk az Amerikai Arénákban. Bár az igazi dömping csak jövő héten indul, a tegnap rendezett Dodgers-Padres mérkőzés és a mai is beleszámít a bajnokságba. Rendhagyó szezonkezdet volt tegnap, a helyszín Dél-Korea, Szöul. A Dodgers győzelmével indult a bajnokság.
Tegnap elrajtolt a 2024-es MLB szezon, amelyet a Tipplapon is követni fogunk az Amerikai Arénákban. Bár az igazi dömping csak jövő héten indul, a tegnap rendezett Dodgers-Padres mérkőzés és a mai is beleszámít a bajnokságba. Rendhagyó szezonkezdet volt tegnap, a helyszín Dél-Korea, Szöul. A Dodgers győzelmével indult a bajnokság.