Március második felében vette kezdetét a 2025-ös MLB szezon, mostantól szeptemberig nincs megállás! Tartsatok velünk!
Üdv mindenkinek!
Mérleg: 41-18
Sokáig jól védekezett a Yankees aztán kifüstölték őket.
Padres-Dodgers
15,5 hit over
1,58
- Az első gondolatom a 7,5 over volt, de utálom mikor sok ütés mellett nem adja ki a pontszámot, így maradt a 15,5 ütés felett opció.
- Egymás mellett a két csapat az NL első felében, jót tesz a ligának, hogy nincs akkora Dodgers dominancia, mint vártuk. Hamar visszaszálltak a földre a jó rajt után. Vannak fontos hiányzók, például az egykori Padres játékos, Snell, most Sasaki is maródi és még pár pitcher, de Kershaw végre megszerezte első kiértékelését egy győztes meccsen éjjel. 5 szerzett pont felett átlagolnak, ebben is az élbolyban. Amikor egy ütősor úgy kezdődik, hogy Ohtani, Betts, Freeman, baj nem lehet.
- A Padrest se kell nagyon bemutatni, Tatis, Machado, Bogaerts triója veretes. Hullámzó a játékuk, egyszer megállíthatatlanok, máskor beragad a pontgyár és kikenik őket (6-0, 2-2, 0,6, 10-5-ös menetbe vannak, de ennek most a rossz felében- 2-3).
- A Padres egy új szerzeményét küldi pályára, a Bostonból érkezett Pivettat, aki 6-2-vel áll idén, teljesen kivirágzott. A túloldalon jön May, aki hat éve a ligában, de még mindig fiatal a sporthoz, két éves kihagyás után tért vissza a pályára a sok sérülés után. 3-4-el áll, ahhoz képest, amit láttam tőle, nem is rossz most ez a mérleg. SIkerült a legrosszabb meccsein követnem őt, akkor viszont botrány gyenge játékokat mutatott.
- A Dodgers elit ütősora megizzasztja Pivettat, May meg szokásosan bajba kerül, így jön össze a 15,5 hit over. Nem a legacélosabb gondolat, egy laza hétfőnek nézzük meg.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Ezt a pron is lehet fogadni?