Március második felében vette kezdetét a 2025-ös MLB szezon, mostantól szeptemberig nincs megállás! Tartsatok velünk!
Üdv mindenkinek!
Mérleg: 48-20
Tommo tegnap remekül bullpenkedett
A mai napon hozom a saját ötletet és mellérakom a tegnapi MR. Bullpen csapatot :)
Arizona veri a Coloradot 1,45: Tegnap az eleje elég küzdős volt a DB számára, aztán 3-3 után az ötödik inningben szerzett 2 pont elég is lett a végéig. Érkezik Pfaadt a dombra, aki még nagyon fiatal, eddigi közepes produkcióját idén 8-4-es mérleggel toldotta meg. Remélem nem a május 31.-én látott formáját hozza, akkor a Nats ellen 6 ütést engedett a nyitó inningben, amiből úgy lett 8 pont, hogy még két ütőt megdobott, out nélkül zárta a játékrészt és összesen 10 pontot nyelt be a csapat kezdésnek. Na, de nem festek falra ördögöt, jöhet a jó játék, az Arizonanak iparkodnia kell, mert az 50% körüli mérleg kevés a playoffhoz.
Dodgers veri a Nationals 1,32: Nem valami fényes odds, de kiemeltem a tömegből ezt a tippet, mert Ohtani érkezik megint a dombra. A történelem egyik legjobb ütője egyben dobó is, az Angelsnél elég szépen végezte ezt a fajta munkát is, most a DOdgers is bedobta a mélyvízbe. Első pitcher munkája során nem ő kapta a kiértékelést, de a csapata nyert. Most a Nationals ellen kéne virítani, főleg, hogy 1-1 csak a széria a hajnali betli után. Lassan nem marad egészséges pitcher a LAD-nél, nem véletlenül vetik be Ohtanit. A túloldalon Soroka kezd, aki még fiatal, de sok jót nem alkotott eddig, tavaly még a White Soxban hajigált, 0-10-es mérleglével a moder éra negyedik legrosszabb no-win mérlegét szenvedte össze...Nagyon sűrű az NL eleje, kötelező ez a Dodgersnek ma.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Nem tudjuk mi lesz a mai nap ill a holnapi,de köszönöm az egész évi tippjeidet,elemzéseidet amivel sikerült főleg a tenisz rossz tippek minuszait kompenzálni.
Régen csak fociban gondolkodtam (amihez persze mindenki ért ),de ez egy olyan világ amelyhez nagyon otthon kell lenni,és kevés a statisztika és az az előző meccs eredmények ehhez több kell.
Reméljük jövőre is lesz folytatás.