Március második felében vette kezdetét a 2025-ös MLB szezon, mostantól szeptemberig nincs megállás! Tartsatok velünk!
Üdv mindenkinek!
Mérleg: 52-26
Csúfos 0-4-et hozott a börze...
White Sox-Giants
1x2 V
1,69
- A Giants az ígéretes középcsapatok sorának oszlopos tagja, erős volt a kezdés, aztán megakadtak egy szinten, most 5-9-es lapos szériában vannak, a Marlins elleni csúfságot ki kell javítani egy másik alsóházi gárda ellen. Az első felvonást 3-1-re nyerte idegenben az SF, jöhet Ray a dombra, a sokat látott pitchernek idén is jó éve van, 8-2-vel a gárda kiemelkedő dobója. Devers megszerzése jó erősítésnek tűnik, reális cél San Fransiscoban a playoffba jutás.
- A WS a liga második legrosszabb mérlegével rendelkező csapata, az AL sereghajtója 26-56-al. 22 nap telt el úgy, hogy nem sikerült egymás után két W-t behúzni, bár a 4-13-as menet alatt nehéz is. Az a Houser dob náluk, aki sok sérülés és egyéb miatt sosem futott be igazán nagy karriert. 15-ben lépett pályára előszőr az MLB-ben, aztán egyből volt két év kihagyás, majd, mikor visszatért, többször is hányt mérkőzések alatt. 2024-ben a Metshez került, ott már nagyon nem ment neki, utána hetente váltogatta a csapatát, de csak az alsóbb ligákba jutott szóhoz, egy hónapja viszont magához láncolta egy évre a Chicago és megkapta a lehetőséget. 2-2 a mérlege, nem is rossz a franchisehoz képest.
- A körülmények bemutatása után csak annyit írok, ez kötelező a vendégeknek, ahogy említettem van mit kijavítani, Ray a győzelem alapköve a liga egyik legkevesebb pontját szerző CWS ellen.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!