Március második felében vette kezdetét a 2025-ös MLB szezon, mostantól szeptemberig nincs megállás! Tartsatok velünk!
Üdv mindenkinek!
Mérleg: 40-17
A két tiltólistás hozta végre kicentizve, amit kell, még a végén megszeretem őket.
Rockies-Mets
-1,5 V
1,53
- Tegnap is ez volt a tipp éjjelre, nagyon kicentizte a Mets, Lindor végül beállt törött ujjal és az utolsó játékrészbe ütött egy hosszút a sarokba, a vezetés mellett pedig a 4. pont kisebb csodával, de becsúszott. Izzadós volt, de jött. Még a végén megkedvelem ezt a NYM-t, ezért kapta a cím a cikk a "szívem kuglófjának apró mazsolája címet".
- Ennél remélhetőleg simább lesz ma. A Rockies Palmquistet dobja a dombra, aki újonc, 0-4-el áll eddig, hát nem a legjobb helyre került. A túloldalon New York vándora, Holmes, a Yankeesből idén költözött át a Metshez. Nagy karriert nem futott be, de panasz nem lehet a 30+-os pitcherre, tavaly például all star tag lett. Picit fura, mert az erős kezdés után visszaesett. Ő az a cseredobó, akit a mérkőzés végére tartogatnak lezárni a találkozót. A Metsnél ennél fontosabb szerepkörbe került Manaea és Montas kidőlésével. 6-3-al áll Holmes, reméljük ma sem dísznek lesz.
- Jöhet egy magabiztosabb ütőjáték a vendégektől, ami kényelmesebb győzelmet ígér.
- Ötletbörze napot akartam hozni, de kezdtek lemorzsolódni az opcióim, így váltottam single tippre. A gondolatok:
- Tampa veri ma is a Marlinst
- A Frisco Webbel elkeni a megint szenvedő Bravest
- Említettem a Torontot tegnap, ma is elkaphatják a Minnyt
- A Dodgersnek Yamamotoval javítani kell

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!