friss 2 órája

GÓLGÉP Feltartóztathatja a felforgatott hátsó sor Bukayo Sakát?

GÓLGÉP Feltartóztathatja a felforgatott hátsó sor Bukayo Sakát?

Bukayo Saka ebben a szezonban 6 bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett, és ezzel ő az Arsenal legeredményesebb játékosa. A 25 éves angol szélső a hét közepén, a Lille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen perceken belül betalált, miután beállt a kispadról. A Premier League címvédője vasárnap, 17.30-kor a Nottingham Forest otthonában lép pályára. A házigazdák sérülés miatt két alapembernek számító középhátvédjüket is nélkülözni kényszerülnek. Ez a sebezhetőség pedig tökéletes célpontot kínálhat az Ágyúsok legélesebb támadófegyverének.

Felforgatott védelemmel lép pályára a Forest

  • A Nottingham Forest védelmét sérülések formájában sújtó válság nem is érkezhetett volna rosszabbkor, hiszen vasárnap a Premier League címvédője látogat a City Groundra. A házigazdák hátsó sorából Nikola Milenkovic is kidőlt, így immár a második alapembernek számító középhátvédet veszítették el, a térdműtéten átesett Nicoló Savona után.
  • Egyébként sincs jó passzban a gárda, amely a tabella 15. helyéről várta az angol élvonal újabb fordulóját, miután az eddigi 6 mérkőzésén mindössze 1 győzelmet aratott, 2 döntetlen és 3 vereség mellett. Oliver Glasner tehát – aki a Forest ötödik állandó menedzsere alig több, mint egy év alatt – öt hónappal a munkája megkezdése után sem tudta helyes útra terelni a legénységét. Nagy kérdés, hogy kitart-e vele szemben a vezetőség bizalma, ha csapata 7-ből 4 bajnokit elveszít.
  • Márpedig erre jó esély van, hiszen a címvédő, jelenleg 2. helyezett Arsenal az eddigi 6 meccséből 5-öt megnyert és mindössze 1-szer kapott ki. Mikel Arteta emberei így kitartóan üldözik a Manchester City listavezető együttesét.

 

Mély blokkba kényszerülhet a Nottingham

  • A Notthingam Forest szabálytalanságainak és begyűjtött büntetőlapjainak magas száma arra utal, hogy a csapat inkább a fizikai kontaktusra, semmint a kontrollra építve védekezik, és sok területet enged át.
  • Az Arsenal passzpontossága és lövésmennyisége messze felülmúlja a mai riválisét. És ez a labdatartásbeli különbség általában tartós nyomáshoz, több pontrúgáshoz és végül gólokhoz vezet.
  • Arra számítunk, hogy az Ágyúsok az első sípszótól kezdve uralják a labdabirtoklást, és mély, reaktív blokkba kényszerítik a Forestet. Ez utóbbiban pedig – pláne egy felforgatott védelemmel – bőven benne van a hiba, és akár egy összehozott büntető is.

 

Ma is főszerepet játszhat Saka

  • Mindez felerősítheti Bukayo Saka szerepét, aki 6 bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett, ezzel ő az Arsenal legeredményesebb, legélesebb támadója. A 25 éves szélső az utolsó 3 meccsén rendre főszerepet játszott csapata találataiban, akár maga jegyezte, akár előkészítette azokat.
  • Az angol válogatott támadó sebessége döntő tényező lehet a Forest kényszerszerűségből felforgatott hátsó sora ellen. Ráadásul ő a kijelölt büntetőrúgó is.
  • Saka szerdán, a Lille elleni hazai Bajnokok Ligája-meccsen kénytelen volt a cserepadon kezdeni egy enyhébb betegség miatt. Ám beállása után mindössze 6 perc alatt góllal és gólpasszal vette ki a részét a 3-0-s győzelemből. Ma már teljesen egészséges és egyértelműen a kezdőcsapatba várható.

 

A Forest a kedvenc ellenfele az Ágyúsok legélesebb fegyverének

  • Az angol szélső ugyanis az Arsenal legközvetlenebb veszélyforrása: a szezon eddigi 6 bajnokiján 17 lövéséből 10 kaput talált, és a bajnokságban eddig minden egyes meccsén volt legalább egy pontos kísérlete. A Premier League-ben Saka 90 percenként 0,64 xG-t (várható gólszámot) és 0,18 xA-t (várt gólpasszt) ér el. Ez összesen 0,82 várható gólnak felel meg.
  • A Nottingham ráadásul a 25 éves támadó kedvenc ellenfelei közé tartozik, és a tapasztalatok alapján a Forest játéka kifejezetten fekszik neki.
  • Bukayo Saka az eddigi 6 egymás elleni bajnokin 5 találatban vállalt főszerepet: 3-at maga jegyzett, 2-t pedig előkészített. Átlagosan 83 percenként szerez gólt vagy ad gólpasszt a Nottingham ellen, ami a legjobb mutatója azon csapatokkal szemben, amelyekkel legalább kétszer találkozott.

 

Öt fő szempont

  1. Kirobbanó forma. Bukayo Saka 6 mérkőzésen 3 találatot jegyzett a Premier League jelenlegi kiírásában. A hétközi, Lille elleni BL-meccsen kisebb betegség miatt csak csereként állt be, de mindössze 6 perc leforgása alatt gólt lőtt és gólpasszt adott, eldöntve a találkozót. Ez a rendkívüli hatékonyság megmutatta, hogy teljesen felépült. Számos szaklap megerősítette, hogy a hétközi pihentetés után Mikel Arteta ma ismét a kezdő tizenegybe nevezi az angol szélsőt. A több játékidő pedig növeli a gólszerzési esélyeit.
  2. Sebezhető védelem. Az egyébként is gyenge formában lévő Nottingham rövid időn belül immár a második alapembernek számító középső védőjét veszítette el. A mostani állás szerint a kiesés elleni harcban érdekelt Forest tehát felforgatott hátsó sorral várja a Premier League címvédőjét, a jelenleg 2. helyezett Arsenalt.
  3. Levegőben a büntető. Saka az Arsenal első számú büntetőlövője, ami eleve megnöveli a gólszerzés valószínűségét egy olyan meccsen, amilyen a mai összecsapás is lehet a City Groundon: a házigazda várhatóan mély blokkban védekezve próbálja majd feltartóztatni a címvédőt. A Notthingam Forest szabálytalanságainak és begyűjtött büntetőlapjainak magas száma arra utal, hogy a csapat inkább a fizikai kontaktusra, semmint a kontrollra építve óvja a kapuját, és sok területet enged át. Mindez újfent a tizenegyes lehetőségét vetíti előre.
  4. Közvetlen veszélyforrás. A szélső az Arsenal legközvetlenebb veszélyforrása: a szezon eddigi 6 bajnokiján 17 lövéséből 10 kaput talált, és a bajnokságban eddig minden egyes meccsén volt legalább egy pontos kísérlete. A Premier League-ben Saka 90 percenként 0,64 xG-t (várható gólszámot) és 0,18 xA-t (várt gólpasszt) ér el. Ez összesen 0,82 várható gólnak felel meg. Ráadásul sajtóbeszámolók szerint az angol válogatott támadó a meccset megelőző edzéseken különösen nagy hangsúlyt fektetett a befejezések tökéletesítésére.
  5. Rettegi Notthingam. Bukayo Sakának kifejezetten fekszik a Nottingham Forest játéka. Az eddigi 6 egymás elleni Premier League-mérkőzésükön 5 találatban vállalt közvetlen szerepet (3-at maga jegyzett és 2 gólpasszt adott). Átlagosan minden 83. percben betalál vagy asszisztot ad a közép-angliaiak ellen. Ez a legjobb mutatója azon csapatokkal szemben, amelyekkel legalább kétszer találkozott.

 

Mire fogadjunk?

  • Bukayo Saka kiváló formában várja a mai, Nottingham Forest elleni Premier League-mérkőzést. Az Arsenal sztárja a hétközi, Lille elleni Bajnokok Ligája-összecsapáson csereként beállva 6 perc alatt betalált, így önbizalomtól duzzadva léphet pályára a City Groundon.
  • A 25 éves szélső maga mögött hagyta kisebb betegségét, így ma újra a kezdőcsapat tagja lehet. Bár az Arsenal jövő szerdán Németországban játszik BL-rangadót a Bayern Münchennel, Mikel Arteta aligha rotálja csapatát. Az Ágyúsok ugyanis két győzelemmel kezdtek a legrangosabb európai kupasorozatban, a Premier League-ben ugyanakkor – címvédőként – jelenleg 6 pontos hátrányban vannak a listavezető Manchester City mögött.
  • Saka rendkívül erős mérleggel rendelkezik a Nottingham ellen, hiszen a korábbi 6 egymás elleni bajnokin 3 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.
  • A hazai csapat ráadásul komoly védelmi gondokkal küzd, mivel két alapembernek számító középső védője, Nikola Milenkovic és Nicoló Savona is sérült. Az Arsenal szélsőjének sebessége és technikai adottságai döntő faktort jelenthetnek a Forest felforgatott és sebezhetőnek tűnő hátsó sorával szemben.
  • Mivel a Nottingham várhatóan mélyen meghúzódó védekezésre rendezkedik be, a vendégeknek nagy szükségük lesz Saka kreativitására a fal feltöréséhez. Az Arsenal várhatóan dominálni fogja a labdabirtoklást, ami folyamatos jelenlétet és rengeteg labdaérintést biztosít az angol támadónak a tizenhatos környékén.
  • Martin Ödegaard és Declan Rice jelenléte a középpályán garantálja, hogy Saka pontos és veszélyes labdákat kapjon a jobb szélen. Az Arsenal támadójátékában ő számít az első számú fegyvernek, amit a bajnokságban 6 meccsen eddig leadott 17 lövése és 3 szerzett gólja is jól mutat.
  • Mindezek mellett Saka az Arsenal kijelölt büntetőrúgója. Márpedig egy olyan meccsen, amilyen a mai összecsapás is lehet a City Groundon, bőven benne van, hogy a mészpontra mutat a játékvezető.
  • Bőven több mint két és félszeres szorzóért cserébe nekünk bizony megér némi aprót Bukayo Saka gólja.
tipp
Nottingham - Arsenal
Bukayo Saka szerez gólt | 2.75 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A jó formában lévő Arsenal érkezik a nottinghami erdőbe és alighanem szétágyúzza a hazai brigádot. Lássuk!
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A jó formában lévő Arsenal érkezik a nottinghami erdőbe és alighanem szétágyúzza a hazai brigádot. Lássuk!
Az úgynevezett M23-as derbi újabb kiadása következik, ezúttal Brightonban, a két csapat eltérő formában várja az összecsapást. Az M23-as derbi a Brighton és a Palace között kialakult rivalizálás neve, ami az M23-as autópályára utal. Érdekesség, hogy úgy alakult ki ez a szembenállás, hogy a két helyszín viszonylag messze van egymástól.
Az úgynevezett M23-as derbi újabb kiadása következik, ezúttal Brightonban, a két csapat eltérő formában várja az összecsapást. Az M23-as derbi a Brighton és a Palace között kialakult rivalizálás neve, ami az M23-as autópályára utal. Érdekesség, hogy úgy alakult ki ez a szembenállás, hogy a két helyszín viszonylag messze van egymástól.
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com