Sportág: Darts

Tegnap két olyan játékossal foglalkoztunk, akik esélyesek a végső sikerre, ma folytassuk két olyan versenyzővel, akik első ízben résztvevők a sorozatban. Egyikük már világbajnok, csak nem a PDC-nél, míg a másik játékos még karrierje elején jár.

A pár napon belül elstartoló méltán népszerű Premier League sorozat fix résztvevői közül két akár a végső győzelemre is esélyes versenyzővel indítunk.

Február 6-án útjára indul a Darts Premier League 2020-s versenysorozata, amelyet május 21-ig elhozunk számotokra minden hét csütörtökén. Elemzések, esélylatolgatás, és tippek várnak benneteket minden versenynapon 2 cikk keretein belül. Bízunk benne, hogy velünk tartotok és profittal zárjuk ezt a sorozatot.

Az Arsenal élén Miker Arteta edző próbál meg mindent, amivel kicsi életet lehet a londoni csapatba. Hiába vannak olyan remek játékosok, mint a Pepe-Özil-Lacazette-Aubameyang támadó kvartett, ha a játék kétarcú. Hol szép játékkal verik meg 2-0-ra a Manchester Unitedet, hol pedig szenvedős döntetlent játszanak a Cristal Palace ellen. Vajon mi vár ma a csapatra a 6. helyezett Sheffield ellen?

Azt gondolom, hogy ismét egy színvonalas darts VB-n vagyunk túl, teli rengeteg egyéni extrával, illetve színvonalas mérkőzésekkel, fordulatokkal tarkítva. Persze nincs teljesen vége, hisz a legfontosabb ütközet, a döntő még ránk vár ma este. Lássuk az esélyeket:

Igazi kiesési rangadót rendeznek ma a Villa Parkban. A Norwich érkezik Birminghambe...

A holland világelsőt tartják esélyesnek megnyerni az idei sorozatot is, ami nem csoda, hisz apróbb megingások mellett azért meglehetősen meggyőző teljesítményt nyújtott ebben a szezonban MVG.
Gandras
0 Tovább

A listavezető Cross a harmadik helyen álló Wade ellen lép színpadra a darts premier league középső szakaszának utolsó állomásán.

Az elmúlt VB, illetve a tavalyi PL döntőjének a visszavágójáról van szó, a minőségi darts azt gondolom hogy garantált ma estére.

Második szakaszához érkezett a darts PL idei kiírása, Barney kiesése után már csak nyolcan küzdenek tovább, ezúttal Belfastban záporozhatnak a 180-ak.
Liguriano