2019.03. 21.

EB-selejtező: Ausztria - Lengyelország

EB-selejtező: Ausztria - Lengyelország

Az EB-selejtezők "G" csoportjában két, a végső győzelemre is esélyes banda már az első körben összetalálkozik Bécsben, ahol több mint 10 évvel ezelőtt feszültek egymásnak utoljára a felek.

Labdarúgás, Eb-selejtező, G csoport
Ausztria – Lengyelország
03.21 20:45

Ausztria. Remek keretük van az osztrákoknak, a NL meccsein is többször bizonyították ezt, ahol egyetlen vereséggel zártak. Lazaro, Alaba, Sabitzer, Arnautovic, vagy Hinteregger neve jól cseng a hazai oldalon, miközben Gregoritsch vélhetően sérülés miatt kénytelen kihagyni a találkozót, bár még dolgoznak rajta hogy ne így legyen. Franko Foda, a hazaiak szövetségi kapitánya elmondta, hogy nem vár meglepetést a lengyelektől, érzése szerint remekül felkészítette együttesét. Nagy kérdés lesz a védelem, valamint a védelem előtti területek masszívsága, illetve hogy mennyire tudják majd uralni a meccset. 2016 óta hazai környezetben nem szenvedtek tétmeccsen vereséget, ezekre a találkozókra rendre fölszívják magukat. 

Lengyelország. Brzeczek csapatában szinte mindenki játékra kész, és kiéhezve a sikerre várják a soron következő megméretést Bécsben egy sikertelen VB, és egy nem túl kerek NL sorozat után. Pedig remek a keretük, több mérkőzésen is, mint pl. az olaszok, vagy a portugálok ellen is idegenben, egységességet mutattak, sőt a játékukban volt átütő erő. Talán a félresiklott VB után, ami talán csak azért volt meglepő, mert a selejtezők során annyira jól szerepeltek, sokat tanultak a mentális problémák kezelésével kapcsolatban is. Főként a remek támadósoruk, és az erős középpályájuk miatt is joggal gondolhatom azt, hogy az egyik pontra mindenképpen hivatottak, ám ehhez gólt kell szerezniük. A támadósor összeállítása még kérdéses, bár Lewandowski helye biztos, mint ahogyan mögötte Zielinskié is,  a védelem közepén a Glik-Bednarek kettős kaphat szerepet. 

Az osztrákokat úgy gondolom a hazai pálya "szelleme" kellően fogja tolni, míg a másik oldalon a kinézetre egy kaptafára készült Lewandowski, Milik, Piatek hármasból bárki képes a kapu előtt jól teljesíteni. 

tipp
Ausztria – Lengyelország
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) | 1.85 | (1/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Barnamedve 2019-03-21 13:44:05
Én Lewandowskiban látom a különbséget. 1-2-es vendégsikert várok
stevieg89 2019-03-21 10:10:38
Szerintem nem nagyon fog egyik fél sem kockáztatni, kiemelkednek a csoportból mindketten, 2 sima továbbjutó van, egy óvatos 1-1 vagy 0-0-át tudok elképzelni...persze ez csak az én véleményem...
Smeagol 2019-03-21 08:34:50
Én kiegészíteném azzal, hogy +2,5 gólnál több.

további tippjeink a Foci világából

Véletlenül sem hagynánk ki a Dewa és a Persita ma délutáni összecsapását! Fotó: pixabay.com
Véletlenül sem hagynánk ki a Dewa és a Persita ma délutáni összecsapását! Fotó: pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A sikertelen szériám után újra nekifutok, remélem ezúttal nem borulnak a papírformák. Két győzelmet és két gólváltást tettem a kosárba.
A sikertelen szériám után újra nekifutok, remélem ezúttal nem borulnak a papírformák. Két győzelmet és két gólváltást tettem a kosárba.