2020.02. 26.

Ligue Magnus: győzelmi kényszerben a kupagyőztes

Ligue Magnus: győzelmi kényszerben a kupagyőztes

A francia hokligában már megkezdték a csapatok a rájátszást kedd este, szerdán pedig jönnek a visszavágók! Az Amiens csapata elveszítette az első derbin a hazai pálya előnyét, így győzelmi kényszerben lépnek pályára szerda este az 5. kiemelt Mulhouse ellen.

Jégkorong, Francia bajnokság, rájátszás
2020.02.25. 20:15
Amiens - Mulhouse

  • Az Amiens csapata a 4. kiemelést szerezte meg az alapszakasz során, 79 ponttal zártak végül, 3 pontra a 3. helytől, és 17 pontra az 5. pozíciótól. Így tehát az első körben megvan a hazai pálya előnye, pontosabban ez már múlt időbe tehető, mert kedd este sikerült ezt elveszíteni. Ugyanis a Mulhouse győzni tudott a párosítás első meccsén idegenben 4-3-ra, így előnybe került a 4 győzelemig tartó összecsapásban. Pedig a záró harmadnak 2-1-es előnyből vághatott még neki az Amiens, sőt a hajrában 3-2-re vezettek, de végül Vigners egyenlített másfél perccel a vége előtt, majd Sevcenko a győztes gólt is bevágta a túlórában emberelőnyből. A mérkőzést egyébként valamelyest dominálni tudta az Amiens, 35 lövésük talált kaput, míg a Mulhouse 28-szor kísérelt meg gólt szerezni.

  • A Mulhouse tehát 5. kiemeltként megfordította a pályaelőnyt amely ahhoz képest, hogy tavaly még a kiesés ellen küzdött a csapat, komoly előrelépés. Pedig vendégként rémes formában zárta a csapat az alapszakaszt: zsinórban 6 idegenbeli fellépésen maradtak alul, így nem sok jövőt jósoltak nekik a francia szakírók a playoff-ra. A Vigners-Sevcenko páros viszont kitett magáért, ahogyan azt az alapszakaszban is tették, ráadásul rajtuk kívül is vannak azért gólveszélyes játékosok a vendégek keretében (Besinger, Laakso, Jurik vagy épp Downey). A kapuban Papillon 91.4%-kal zárta az akapszakaszt, és a playoff első meccsén sem lehetett rá panasz (32 védés, 91.4%).

  • Rendkívül érdekes 2. mérkőzésre van kilátás: az Amiens lényegében győzelmi kényszerben lép pályára ma este, és ez komoly teher lehet a csapatnak. Ugyanakkor vannak kiemelkedő játékosai a házigazdának, a Giroux-Halley-Romand-Richardson négyes közel sem adott ki magából maximumot az első derbin, tőlük mindenképp több kell majd. Buysse személyében van egy stabil hálóőre az Amiens csapatának, és az első meccshez képest "mindössze" a helyzetkihasználáson kell sokat javítania a házigazdának. A második derbin erődemonstrációt várok az Amiens együttesétől: a keretük mélyebb, kapusposzton is felülmúlják a Mulhouse csapatát, és ott lesz mögöttük ezúttal is 2-3 ezer szurkoló, akik előtt ki kell egyenlíteniük a párharcot szerda este. Erre minden esélyük meg is van, és az alapszakasz során már bizonyították, hogy képesek hatékonyan játszani a Mulhouse ellen. Rizikós tippet választottam a visszavágóra, én a hendikepes hazai sikerben bízok. Ugyanakkor a rendes játékidőbeli hazai győzelem is szép oddson fogható az első meccs eredményének hála, aki biztosabbra akar menni, húzza be azt. Engem viszont jobban csábít a bőven 2-es odds felett kapható legalább 2 gólos hazai győzelem.
tipp
Amiens - Mulhouse (2.m.)
Hendikep -1,5 | Amiens -1,5 | 2.30 | (6/10)

kapcsolódó meccs

Amiens - Mulhouse (2.m.)

2020. 02. 26. 20:15 | Francia bajnokság, rájátszás Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Hoki világából