A svájci hokiligában a két éllovas találkozik kedd este egymással a Biel és a Zürich személyében. Ahogy októberi közös meccsük, úgy a mostani is izgalmas és eseménydús 60 percet tartogathat.
Jégkorong, Svájci bajnokság
2019.10.29. 19:45
Biel - Zürich Lions
- A Biel együttese az előző idényben a 4. kiemeléssel jutott a rájátszásba, ahol egészen az elődöntőig jutott, ám ott a Bern 7 mérkőzés során hatalmas csatában búcsúztatta őket. Ez már zsinórban a 2. idény volt, ahol az elődöntő során vérzett el a gárda, de láthatóan a lendületüket ez sem törte meg. Jelenleg ugyanis 30 ponttal a 2. helyen állnak, habár a forma nem épp fényes: legutóbbi 5 meccsükből hármat elveszítettek, otthon viszont már zsinórban 3 győztes meccsük van, pedig a Servette-Lausanne-Bern trió nem épp kellemes ellenfél. Jó hír, hogy az előző idény legeredményesebb játékosai, így pl. a finn Rajala vagy épp a kanadai Pouliot továbbra is a Biel csapatát erősítik. A bal szárnyon a finn támadó ezúttal is vezeti a házi pontrangsort 10 góllal és 6 gólpasszal és a kanadai center játékára sem lehet panasz. Fontos érkező lehet az AHL-t megjárt védő Rathgeb, az elsőszámú kapus pedig továbbra is a korábbi Anaheim és Calgary játékos rutinos Hiller.

- A Zürich minden idényt bajnoki győzelmi álmokkal kezd, ám a 2014-14-es bajnoki trófea óta nem sikerült a csúcsra jutnia, habár kétszer is döntőzött. Az előző idény ráadásul katasztrofálisan sikerült, csak a 9. helyen zárták az alapszakaszt, de végül az osztályozón bennmaradtak. Egyelőre ellentmondást nem tűrően vezetik 6 pont előnnyel a tabellát, immáron 6 mérkőzés óta veretlenek. Ugyanakkor idegenben közel sem verhetetlen ez a csapat: 3 győzelmük mellett 4 vereségük van, ráadásul idegenben gólarányuk is negatív (20 lőtt gól mellett 21 kapott). Sikerült felfrissíteni a keretet erre a szezonra: center posztra jött az amerikai Roe, a kapuba a Vityaz csapatától a finn Ortio, a védelembe pedig Trutmann. Az amerikai Roe máris 4 gólt és 18 gólpasszt jegyez, mellette Suter már 11 gólos, de a Pettersson-Noreau-Bodenmann hármas is összehozott már együtt 22 gólt.

- A Zürich támadósora egyelőre brutális: 61 lőtt góljuk toronymagasan a legtöbb a ligában, az ebben a tekintetben 2. helyezett Bern 50 gólos. Ugyanakkor idegenben vannak gondjai továbbra is a Zürichnek, az utóbbi időben csak a Lausanne csapatát tartották féken. Kaptak kettőt a Fribourg, hármat a Lugano, négyet a Langnau vendégeként. A Biel pedig egy kellemetlen ellenfél lehet, ahol a Rajala-Pouliot párostól legalább 3 gólt várok. A Zürich oldalán Roen és Suter szállíthatja a gólokat. Október 1-jén Zürichben találkoztak a felek, akkor 5-2-re nyert a Lions, akkor a fent említett játékosok mindegyike hozzájárult az eseménydús meccshez. Ezúttal is izgalmas derbit várok a két éllovastól, és mivel az irodák meglehetősen magasra lőtték be az 5.5 over tipp oddsát, ebben komoly értéket látok.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!