2020.01. 30.

NLA: gólokkal fűszerezett rangadó

NLA: gólokkal fűszerezett rangadó

A Davos és a Zug rangadójának még komoly jelentősége lehet az alapszakasz végelszámolásakor. Csütörtök este kemény csatát és gólokat várunk a két gárdától.

Jégkorong, Svájci bajnokság
2020.01.30. 19:45
Davos - Zug

  • Rangadó lesz ez a mérkőzés a javából, hiszen az első helyen álló Zug a 3. helyen tanyázó Davos együtteséhez látogat. A Zug 2 ponttal többet szerzett mai ellenfelénél, ugyanakkor egy mérkőzéssel többet is játszott, vagyis közel sem nevezhető magabiztosnak előnye. A Zug egyébként tavaly 2. kiemeléssel jutott rájátszásba, ahol egészen a döntőig menetelt, ám ott végül elvérzett a Bern csapatával szemben. A keret persze alakult a tavalyihoz képest, de a kulcsemberek többsége maradt. Támadójátékban a Hofmann-Kovar páros köré építenek, a cseh játékos hosszú éveket húzott le a KHL-ben a Magnyitogorszknál, így ő komoly erősítés volt. Győztes meccsről érkezik a társaság, de a Biel ellen megszenvedtek a sikerért, végül 0-0-s 60 percet követően a túlórában Kovar találata döntött. Vendégként egyébként hatékonyak: 12 siker és 7 vereség mellett nem rossz az 56 lőtt gól sem.

  • A Davos tavaly gyenge szezont futott, és utolsó előtti helyen zárt az alapszakaszban, de végül sikerült elkerülnie a kiesést. Erre a szezonra megerősített kerettel vágtak neki, a Palushaj-Tedenby páros érkezése a svéd élvonalból kulcsfontosságú volt, mindketten 10 gól felett járnak már. Rajtuk kívül Lindgren termeli még a gólokat és a gólpasszokat, illetve Wieser is eljutott már 10 találatig. Védekezésben nagyjából a Zug szintjét hozzák, ugyanakkor támadójátékuk valamivel hatékonyabb, hiszen egy meccsel kevesebbet játszottak, de 8 góllal így is többet vágtak. Eseménydús meccseken vannak túl: előbb 7-2-es siker a Fribourg ellen, majd 4-5-ös vereség a rivális Zürich ellen, legutóbb pedig 4-3-ra verték a címvédő Bern együttesét. Otthon 17 meccsen 59 gólig jutotak, vagyis átlagban 3.5 gólt pakolnak fel a táblára saját közönségük előtt.

  • A két együttes vezeti a liga over/under tabelláját: a Davos 5.8-as, míg a Zug 5.4-es gólátlagot hoz meccsenként, 22 illetve 20 meccsük jutott el eddig legalább 6 gólig. A Davos támadójátéka ráadásul kiváló formában van, hiszen a legutóbbi 3 bajnokin 15 gólig jutottak, tehát ha a Zug itt nyerni akar, akkor mindenképp fel kell vennie a kesztyűt támadásban. Idén már két eseménydús meccset játszottak egymás ellen: a Zug csarnokában előbb 5-4-re nyert a Davos, majd karácsony előtt 4-2-re a Zug. Most is parázs meccset várok, komoly a tét, sok kiállítás is várható és persze gólok. Nem a nap tuti tippje ez, de közel 2x-es szorzón megéri behúzni az 5.5 gól feletti opciót!
tipp
Davos - Zug
5.5 gól felett | 1.90 | (5/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Hoki világából