A Zvolen elleni legutóbbi hazai meccsén hatalmasat játszott a MAC, ám ezt két idegenbeli vereség követte. Karácsony másnapján ismét visszatér a Tüskecsarnokba a MAC, ám ezúttal az egyik bajnokesélyes lesz az ellenfél. Lássuk, mit hozhat a Besztercebánya elleni derbi!
Jégkorong, Szlovák bajnokság
2019.12.26. 17:00
MAC Újbuda - Banska Bystrica
- A MAC a 10. helyről várhatja ezt a mérkőzést, vagyis egyelőre a várakozások alatt teljesít az együttes. Mindössze 32 pontos a csapat, és a top6 mezőnyétől már 17 pont választja el őket. A problémák forrása egyértelműen a gyenge védelemben keresendők: 117 gólt kaptak 31 meccs során, ez a legtöbb a mezőnyben. Nincs mit szépíteni, ez a védelem egyértelműen katasztrofális idén, ráadásul az elmúlt két meccsen két olyan csapat ellen kapott ki az együttes, ahol fontos pontokat lehetett volna begyűjteni. A Detva otthonában egy szoros 4-3-as vereség, majd ezt követte a Michalovce elleni 5-2-es zakó. Pedig a Langkow-Sofron-Stretch hármas által vezetett, eddig 89 gólt szerző támadósor egyértelműen a liga legjobbjai közé tartozik, de még ez is képtelen ellensúlyozni a védelmi gondokat. Otthon viszont legalább pozitív a mérleg: 8 győzelem mellett 5 vereség szerepel, és hazai közönség előtt "csak" 37 gólt kapott a csapat 13 meccsen.

- A vendég viszont egy nagyon kemény falat lesz ma, hiszen a bajnoki címvédő Besztercebánya látogat a Tüskecsarnokba. A Banska ezúttal is a trófea egyik legfőbb várományosa, jelenleg 60 pontjával a 3. helyen áll és hátránya 7 pont az éllovas Kassa mögött. Vendégként sem teljesít rosszul a gárda: 13 meccsen 31 pont, amely a 3. legjobb vendég mérleg a ligában. A támadósor is hatékony idegenben a maga 42 lőtt góljával. Viszont az is tény, hogy ha valamikor, akkor most megfogható ez a Besztercebánya, ugyanis az idegenben elszenvedett 3 vereségének mindegyikét a legutóbbi 4 vendég fellépése alkalmával hozta össze. A Trencin, a Michalove és a Kassa győzte le őket nemrég, ez alapján pedig a MAC-nak is lehet keresnivalója. A támadójáték egyértelműen a Southorn-Jaaskelainen-Hickmott hármas köré épül, ők hárman 35 gólt jegyeznek ebben a szezonban, és vélhetően okoznak majd kellemetlen pillanatokat a MAC kapuja előtt is.

- Az biztos, hogy ebben a párosításban a védelmére nem építhet az Újbuda. Képtelen féken tartani az ellenfelek támadóit a csapat, és jó eséllyel ez a probléma ezen a karácsonyi meccsen is felüti majd a fejét. Viszont a támadójátékában joggal bízhat a MAC, van bennük potenciál. Árulkodó a két gárda közös múltja is: ebben az idényben 5-2-re és 4-3-ra nyert a Banska, a 2018-as szezon óta 7 közös meccset játszottak, melyből 5 hozott legalább 6 találatot. A támadósorokat, valamint a MAC védelmét elnézve erre jó esély mutatkozik csütörtökön is. A bukik is érzik ezt, el is kezdett csökkenni az 5.5 gól feletti opcióra adott szorzó, de 1.70 körül még megéri behúzni.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!