2020.03. 17.

VHL: nem áll meg az élet, brutális szorzóra leltünk!

VHL: nem áll meg az élet, brutális szorzóra leltünk!

A járvány miatt a hokiligák jelentős része szünetel, nem úgy az orosz VHL, ahol továbbra is rendületlenül küzdenek a csapatok a továbbjutásért. Ezúttal az Almetyevszk-Szentpétervár párharc 4. összecsapására látogatunk el, ahol merész tippet szemeltünk ki.

Jégkorong, Orosz VHL, rájátszás
2020.03.17. 16:30
Nyeftyanyik Almetyevszk - Dinamo Szentpétervár

  • Az Almetyevszk csapata az előző idényben 2. helyen jutott rájátszásba, ám ott a negyeddöntők során végül elvérzett a későbbi győztes (és mindössze 10. helyen kiemelt!) Karaganda ellen. Idén közepes szezont fut egyelőre a társaság: a 7. helyen kvalifikálták magukat a saját főcsoportukban, 68 pontot szerezve 54 fellépés alkalmával. Elsősorban saját közönségük előtt teljesítettek eddig jól: 27 hazai meccsükből 18-at megnyerte az alapszakasz során. A gárda egyébként független abban a tekintetben, hogy egyik KHL-csapatnak sem a fiókcsapata. Támadójátékuk elsődlegesen a Yemets-Alshevsky-Lyapustin-Mokin négyes köré épül, ők együtt 48 gólt termeltek az alapszakasz során. A playoff első körében a Lada csapatát búcsúztatták, 4-2-re megnyerve a párharcot.

  • A vendég Dinamo Szentpétervár a másik konferenciában harcolta ki a playoff-részvételt, végül 2. kiemelést sikerült szereznie a Zvezda mögött, csupán egyetlen ponttal maradt le az éllovastól. Kiváló szezont zárt a KHL-es Vityaz fiókcsapata, hiszen mindössze 12 vereséget szenvedett el az 54 meccs során. Toronymagasan övék volt a leghatékonyabb védelem, nem csupán a konferencián belül, de az egész 34 fős VHL-mezőnyben is ők kapták a legkevesebb gólt (76). Brutálisan jó a defense, és a kapuban Todykov és Sinyagin is kiválóan teljesített. Nem is volt meglepő, hogy a playoff első körében a Gornyak együttesét 4-1-gyel múlták felül, a párharc ötödik meccsén pedig megvillant a védelem is, és 2-0-ra nyerték meg azt a találkozót. A Gavrus-Zharkov-Kulagin hármas termelte a gólokat, míg a Lapin-Dzioshvili páros szép számmal osztogatta a gólpasszokat.
  • A négy győzelemig tartó párharcban jelenleg 2-1-re vezet a Dinamo. Az első meccset simán hozta a szentpétervári csapat 2-0-ra, majd kisebb meglepetésre 4-1-re nyerte a második meccset az Almetyevszk. Tegnap aztán idegenben is villant a Dinamo: 4-1-es sikerrel vágtak vissza a riválisnak. Amit érdemes tudni az az, hogy a Dinamo együttesében ezúttal is ott lesz a KHL-es Vityaz csapatából Kulagin, a védő Pautov, illetve a Petrakov-Shevchenko-Yepishin hármas is. Mivel a KHL rájátszása szünetel, plusz a Vityaz már eleve kiesett a playoff-ból, így érthető, hogy néhány játékos még "levezet" a VHL-es fiókcsapatban a sikerek érdekében. Ennek tükrében nem is meglepő, hogy a Dinamo sokkal ütősebb kerettel rendelkezik, mint a házigazda.

  • Viszont véleményem szerint a gólokat is célszerű belevenni a fogadásba. Eddig a párharc egyik meccsén sem ontották a gólokat a csapatok, a Dinamo védelme pazar. Az alapszakasz során a Dinamo 54 meccséből mindössze 15 hozott legalább 6 találatot, idegenbeli 27 meccsükből pedig mindössze 6! Az Almetyevszk sem gólgyáros csapat: 54 meccséből csak 10 hozott 5.5 overt, otthoni 27 meccséből pedig csupán 7 ilyen derbi volt. Ennek okán ma sem számítok gólzáporos derbire a két csapat közt, vagyis a vendégek sikerét el tudom képzelni egy gólszegény meccsen. Ráadásul erre a Tippmixpro 3 feletti szorzót kínál, amit nem tudok otthagyni!
tipp
Nyeftyanyik Almetyevszk - Dinamo Szentpétervár (4.m.)
1X2 + Gólszám 5,5 | Vendég és kevesebb | 3.10 | (4/10)

kapcsolódó meccs

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jacksly 2020-03-17 18:36:46
Hát, én meg azt tapasztaltam az elmúlt pár napban, hogy ebben az ínséges választékban, ami mostanában van, pont kb. mindig az ellentettje jön be, mint amit itt kielemeztek...

további tippjeink a Hoki világából