2022.03. 03.

A kerékpársportról általános- és sportfogadási szempontból (Frissítve 2022-es aktualitásokkal!)

A kerékpársportról általános- és sportfogadási szempontból (Frissítve 2022-es aktualitásokkal!)

Többen is kérdeztétek, hogyan érdemes figyelni, fogadni a kerékpársportra, milyen szempontokat kell figyelni, illetve, hogyan is zajlik egy verseny. Nagy örömmel írok erről egy összefoglalót, ha már két ember elolvassa, akkor már úgy érzem, megérte. Próbálok viszonylag tömör és összeszedett lenni, hogy a laikusok is értsék. A végén kitérek a kerékpársport sportfogadási aspektusára is. 2022.03.05-én, szombaton érkezik a Strade Bianche, amelyre jövök cikkel és tippekkel is!

A kerékpáros szövetség az UCI, ők bonyolítják le és szervezik a versenyeket, illetve besorolják a csapatokat, koordinálják a szakszövetségek munkáját. 

Csapatok besorolása:

  1. A kerékpáros csapatok az UCI által rangsorolva vannak három csoportba. Ezek a rangsorok szabják meg, hogy milyen versenyekre tudnak elmenni. A legmagasabb kategória a WORLD TOUR csapatok. Ebből maximum 20 lehet. A protour-licencet azok a csapatok kapják, amelyek a legmagasabb szinten, komoly anyagi költségvetésből, dolgoznak. A licencre pályázni kell és az UCI dönt. A kisorolásról és a besorolásról is. PL: A Israel Start-Up Nation csapatát néhány éve alapította egy izraeli multimilliárdos, a csapat néhány év alatt eljutott a World Tourig. Mára már nagyon komoly versenyzőik vannak és eddig a napig 2021-ben 7 győzelmük van a legmagasabban kategorizált versenyekről. A Protour csapatokból idén 19 van. A leggazdagabb az Ineos Grenadiers és az UEA Team Emirates, ahol teker napjank legjobb összetett menője, a szlovén Tadej Pogacar is. A Protour-gárdák minden legfeldőbb kategóriás versenyekre alanyi jogon mennek, de nekik ez kötelező is! 


fotó: https://www.procyclingstats.com/teams.php

  1. A második vonal a PROFI KONTINENTÁLIS csapatok, ezek némiképp kevesebb összegből gazdálkodnak, de még mindig pénzt keresnek a versenyzők, még minden nagyjából ugyanaz, mint a Protourban, csak kicsit kevesebb. Ők nem minden kategóriás versenyre mennek, de néhányan meghívást kapnak a háromhetes körversenyekre, is ez általában az adott ország (francia, olasz, spanyol) protouros csapatokra vonatkozik, no meg pénz kérdése is. Ritka, hogy egy Giróra mondjuk ne olasz prokonti csapatot hívjanak meg, de volt már ilyen. Belőlük is 19 van. 


Fotó: https://www.procyclingstats.com/teams.php

  1. A harmadik vonal a KONTINENTÁLIS CSAPATOK. Itt már félamatőrök is vannak, szerényebb költségvetés, kis pénz, kis bringa. Általában nemzetük és a szomszédos országok kisebb versenyeire mennek el. 
  • Egy csapatnak 25-30 fős kerete van, általában egy időben több versenyre is el tudnak menni. egy versenykeret létszáma (verseny rangjától függően 6-8 fő) A csapatokat meg tudjátok nézni ITT. Magyar csapat sajnos csak a harmadik vonalban van, a Pannon Cycling Team a legismertebb, legjobb. A mai magyar élversenyzők zöme itt kezdte. 

Versenyek besorolása:

I. Rangsor szerint: 

  • Erről csal pár szót. Vannak a legmagasabb szintű versenyek, ezek aaz UCI World Tour versenyek, ebből van egynapos és többnapos. Jelzésük: 1UWT, ill. 2UWT Ezeket meg tudjátok nézni ITT! illetve vannak az 1. kategóriás és a 2. kategóriás versenyek, szintén egy-, vagy többnapos változatban. 1.1, 1.2 ill. 2.1 és 2.2

II: Napok szerint (csak az UWT-versenyekről írok):

  1. Egynapos versenyek: 

Ezek a klasszikusok. Ebből van 5+1, ami világhírű és mindenki meg akarja nyerni, a legnagyobb dicsőség ezeken győzni. Ezek az Öt Monumentum (Milano Sanremo, Ronde van Vlandeeren, Liege-Bastogne-Liege, Paris Roubaix, Il Lombardia), valamint ezekhez jön még a világbajnokság szeptemberben. Természetesen sok más egynapos verseny is van, vannak olyanok, amelyek majdnem egy szinten vannak ezekkel (Strade Bianche, Amstel Gold Race, gent Wevelgem, Felche Vallonie, Donostia San Sebastian, Quebec és Montreal) 

  1. Egyhetes versenyek:

Ezek 5-7 naposak lehetnek. Általában a felkészülést szolgálják a háromhetesekre, de természetesen nagy dicsőség ezeken is részt venni, megnyerni. A leghíresebbek: (Tirreno Adriatico, Párizs-Nizza, Katalán és Baszk körversenyek, Tour de Romandie, Tour de Suisse, Cirtérium de Dauphiné, és a Lengyel Kör is) Itt megemlítem a Tour de Hongrie-t, amely nem UWT vereseny, de egyre jobb, egyre több Wourld Tour csapat jön el, néhány év múlva esélyes lehet akár a legmagasabb szintre is. 

  1. Háromhetes körversenyek:

Ezek a Grand Tourok. Három van belőle. Tour de France, Giro D'Italia és a Vuelta Espana. Ez a három nemzet a kerékpársport szülőhazája. Ezeken 21 versenynap van, 3000 körüli versenykilométer, nagyon nehéz hegyek és csupán két pihenőnap. 

III. Versenyfajták szerint:

Na ez már érdekesebb lesz. 

  • Van a mezőnyverseny, amelyen a versenyen részt vevő csapatok összes kerekese egyszerre rajtol el. Van egy rajtváros és egy cél. Ebből van hegyi mezőnyverseny és sík is. 
  • Van a kritériumverseny, lezárt városi körpálya,ahol több kört mennek. Ez inkább gálarendezvény. 
  • Van az egyéni időfutam, ahol időfutamkerékpárokon, aero pozícióban fullgázon mennek egy viszonylag rövidebb 10-60 körüli kilométert. Itt 50 km/h átlagsebesség fölött mennek! Ennek egy nehezített változata a hegyi egyenkénti időfutam. Értelem szerűen ugyanez csak hegyre fel, de ezek rövidebbek. 
  • Csapatidőfutam: Itt az egész csapat egyszerre, mint egy kígyó őrült tempóban teszi meg az adott szakaszt. 
  • Egy háromhetes versenyen mindig van síkabb szakasz, dombosabb szakasz és nehéz hegyi szakasz. Mindig van 1-2 időfutam, esetleg csapatidőfutam is. Aki háromhetest akar nyerni, annak jónak kell lenni mindenben. 

És már el is érkeztünk a "ki nyer?" kérdés megválaszolásához. 

  • Összetett első helyezett: Ő az, aki a legrövidebb idő alatt teljesíti az egész verseny távját. Versenyektől függően lehet időjóváírás az első néhány kerekesnek, ezzel még inkább motiválva vannak, hogy nyerni is akarjanak, ne csak megjönni ugyanazon idővel. Ők viselik a sárga-, rózsaszín-, vagy vörös trikót a Grand Tourokon. 
  • Pontverseny győztese: A helyezettek pontokat is kapnak. Az első 50-et a többi egyre kevesebbet. Ezeket is gyűjtik a pontverseny-táblázat külön kategória. Ezek a sprinterek általában, illetve azok a sprinterek, akik ksiebb emelkedőket is bírják. Ezek az egynapos menők. Peter Sagan öt Zöld Trikója (Tour de France pontverseny) hatalmas eredmény! Van még a hegyi pontverseny, ezek kifejezetten az emelkedők végén elhelyezett kapuknál vannak, akik itt mennek át elsőként, azok a legjobb hegyimenők. Szintén pontszámításos. Nekik is van megkülönböztető trikójuk, a touron ez a híres pöttyös trikó.
  • Csapatverseny győztese: Az a csapat, amely a legtöbb pontot érte el összességében.

Versenyzők kategorizálása adotság és specializáció szerint:

  • Mi is ez. Nem mindegy melyik kerékpáros mekkora. Peter Sagan 183 cm magas és 72 kiló. Ő egy erős testalkatú egynapos menő és sprinter. Nagyobb, kötöttebb, súlyosabb izmokkal, robbanékonyak, rövid ideig képesek nagy sebességre (70km/h akár). Az általános sprinterek, síkon nagyon gyorsak, de nem bírják már a kisebb emelkedőket sem. Akik jobban bírják, azok nem olyan nagyon gyorsak, de dombosabb, hullámosabb útvonalakon ők jobbak, különösen ha sprintbefutó nem teljesen sík. Na itt jön képbe, a pályaszakasz és a versenyzők stílusa, adottsága közti kapocs. Tehát a fentiek alapján be lehet sorolni a következő versenyzőfajtákat, zárójelben a jelenlegi legjobbak:
  1. Sprinter: Nagyobb, kötöttebb, súlyosabb izmokkal, robbanékonyak, rövid ideig képesek nagy sebességre  (Caleb Ewan, Fernando Gaviria, Sam Bennet, Dylan Groenewegen) 
  2. Egynapos specialista: ők a klasszikusok esélyesei. Nagyobb, erősebb testfelépítésűek, bírják a zord utakat, a rövid, de keményebb emelkedőket is (Peter Sagan már nem a legjobb, de a leghíresebb, Julian Alaphilippe a regnáló világbajnok, Wout van Aert és Mathieu van Der Pool az utóbbi három a legjobb most) 
  3. Hegyimenő: ők az 50 kilós, nagyon vékony, rendkívül inas, szívós bringások, általában ők segítik a kapitányokat a hegyen (Carapaz, Amador, és még sokan mások)
  4. Összetettben esélyes kerékpárosok: Ők a kapitányok a többnapos versenyeken, akik az összetettben esélyesek az első helyre. Ők erősek, tudnak tempót menni, jók hegyen és jók időfutamban is. (Lance Armstrong, jelenleg pedig Egan Bernal, Chris Froome, Primoz Roglic, Tadej Pogacar)Nyilávn Armstrong már nem aktív, Froome pedig már közel sem a legjobb.
  5. Időfutammenők: Ők a leggyorsabbak időfutamban, de mondjuk a hegyen már nem olyan jók, ezért nem lehetnek összetett menők. Van olyan összetett menő, aki időfutamban is a legjobb volt, hegyen pedig kicsit gyengébb: Tom Doumulin és Froome, vannak olyanok akik hegyen sokkal jobbak, időfutamon gyengébben: Nibali, Quintana, Carapaz. És akkor a jelenkor legjobb időfutamenője: Filippo Ganna
  6. Segítők: Ők a vízhordók, a fiatal versenyzők, a hegyi segítők, a sprintersegítők.

A versenyek nehézségei:

  • A versenyeken  mindig vannak olyan szándékosan hozzáadott tényezők, amelyek nehezítik a versenyt. Ezek lehetnek: kockaköves szakaszok (nem olyan mint itt nálunk, hanem csecsemőfej méretű szögletes kockák, nagyon szar ezeken 40-nel menni, szétráz)(belga egynaposok, Paris -Roubaix), murvás szakaszok (Strade Bianche), mindegyik klasszikuson van több rövid, ám nagyon meredek emelkedő, ezek a "falak" itt lehet ám megrogyni igazán, főleg a 150. kilométer után mondjuk. Ilyen legendás emelkedő a Mur de Huy és még sorolhatnám. A többnapos versenyeken a nehéz hegyek. Alpesi, hosszabb, emelkedők, helyenként nagyon meredekek. Legendás hegyi emelkedők: Zoncolan, Stelvio, Mortirolo, Mount Ventoux, Alpe d'Huez, Covadonga, Angliru (igazságosan olasz, francia és spanyol), de ezeken kívül sok-sok nagyon szép és nehéz emelkedő van, váltakozó nehézséggel. Itt ajánlom a Hegynek Fel című könyvet! Utolsó emberi nehezítés az szakasz hossza. A Milano Sanremón nincsenek brutál emelkedők, de maga a szakasz hossza majd 300 kilométer és ezt letolni 42-44 es átlaggal elég fárasztó ám. Mire a végére érnek a két ikonikus domb, a Cipressa és a Poggio elég nehéz ahhoz, hogy itt történejek meg a legizgalmasabb támadások. Támadás: Az adott versenyző hirtelen ritmust vált, nagyobb fokozatra kapcsol és megpróbálja leszakítani a riválisait. 
  • A videón a 2018-as Strade Bianche egy részlete, ahol esett....

A második videón a Paris Roubaix egyik ikonikus szakasza az Arenbergi Erdő, ahol rendkívül szűk, de hosszú egyenes szakaszon, durva kockakövön és a mindig árnyas erdőben állandóan síkos, csúszós a burkolat. Gyakran vannak bukások itt:

  • Azok a nehézségek, amelyeket nem emberi szándék ad hozzá: Időjárási körülmények. A Paris Roubaix-t nem véletlenül hívják Észak Poklának is. Hideg van, nedves, csúszós. A Strade Bianchén ha esik, a fehér murva (Strade Bianche: Fehér Utak magyarul) fehér sárrá alakul, mint a disznók olyanok lesznek a kerekesek. Ha meg napos az idő, a fehér por beszáll az alkatrészekbe, a szemekbe, nagyon durva tud lenni!

A sivatagi versenyeken nagy a hőség és állandóan fúj az erős szél. A képen az UAE Tour egy pillanatképe:

  • Érdemes youtube videókat nézegetni. Sivatagi, illetve tengerparti szakaszokon az oldalszél tizedeli meg a mezőnyt. A peloton (a versenyzők főcsoportja) több részre bomlik és ilyenkor aki leszakad, nagyon nehezen tud felzárkózni az esélyesek csoportjába! Ezért fontos a helyezkedés a megfelelő létszámú segítség. Apropó segítség: Ha egy ember előtt mennek, akkor a szembeszelet tompítják, a profik akár 28%-kal több energiát tudnak ezzel megspórolni! A sprintbefutóknál vonatok alakulnak ki, ahol a fősprinter leghátul van, ő csak az utolsó 50-100 méteren nyit és kezd el csúcssebességre váltani! Nagyon fontos az, hogy valakit úgymond "felvisznek" a mezőnybe. A defektet kap a kapitány, vagy bukik, azonnal visszamaradnak hozzá a segítői és csak ők, váltott vezetéssel viszik vissza a főcsoportba a kapitányt. A nagy hegyeken, az utolsó emelkedőkön van mindig a harc, ilynekor az összetett menők, vagy a versenyt megnyerni akaró hegyimenők segítőinek munkája is nagyon fontos! A legjobb csapatokban olyan segítők vannak, akik már akár háromhetest is nyertek már! Pl: Ineosban Carapaz a Touron segítő lesz! És csak akkor léphet elő kapitánnyá, ha Geraint Thomasszal valami lesz. Ide jó magyar vonatkozás! Valter Attila az idei Girón az FDJ leghíresebb versenyzőjének Thibault Pinot-nak lett volna az egyik segítője, csakhogy Pinot sérülés miatt nem ment el a Giróra, így a többiek szabad kezet kaptak. Attila pedig a 4. szakaszon robbantott! Az összetett 14. hely és három nap az összetett élén, kiemelkedően jó eredmény ám! 

A kerékpársport sportfogadási szempontból:

  • Mi is kell hozzá. Természetesen követni kell, versenyeket lehetőség szerint nézni, de legalább az összefoglalókat, cikkeket olvasni, honlapokat böngészni és szeretni. Ahogyan minden sportágnál. Ha erre nincs időtök, akkor olvassátok a Tipplap aktuális kerékpáros elemzéseit. 
  • Tudni kell, melyik versenyzőnek az aktuális évben, melyik a főversenye. Mire koncentrál. Pl. van amikor Sagan a tour összetettre koncentrál, emellett mondjuk a belga és holland klasszikusok, vagy Roubaix és szeptemberben világbajnokság. Vagy mondjuk vegyük most Bernalt. Ő idén a Giró összetettre ment rá (meg is nyerte) és a versenynaptára szerint megy majd a Vueltára. Ezzel egy naptári évben két háromhetest nyerne meg, ami kiemelkedően nehéz. Különösen a Giro + Tour dupla nagyon nehéz, mert nincs elég idő regenerálódni! 
  • Tehát egy jó fogadási helyzetnél fontos, melyik háromhetes jön és eddig mennyi idő van hátra. Az adott egyhetes verseny milyen célt szolgál. Például aktuálisan a Dauphinére és a Tour de Suisse-re lehet koncentrálni. Mindkettő a Tour De France fontos és utolsó felkészülési versenye. Azok az összetett menők, csapatok, akik a TDF-re mennek eséllyel (Ineos - Geraint Thomas kapitánnyal, Jumbo Visma: Roglic kapitánnyal, UAE: Pogacar kapitánnyal) ők a legnagyobb esélyesek. Ha nem valamelyikük nyeri a háromból, az olyan lesz, mintha a foci VB-t mondjuk Lengyelország megnyerné. Vagy mint annak idején Görögország EB-győztes lett! Ritkán előfordul, de nem gyakran. 
  1. Megnézem, mely csapatoknál kik vannak a keretben, melyik specialisták. 
  2. Adott versenynapon megnézem a szakasz szintrajzát és térképét. Milyen nehéz emelkedők vannak (sorrendben vannak: 4., 3., 2., 1., HC) illetve van-e a fentebb felsorolt nehezítő körülmények közül bármi, a térkép ahhoz kell, hogy befújhat-e az oldalszél valahol. 
  3. Elolvasom a legjobb weboldalakat, megnézem az időjárási előrejelzést és természetesen a szorzókat is. A bukik sokszor tévednek, különösen a párharcokban! És már el is jutottunk a mire lehet fogadni. 
  • Az adott verseny összetett győztesére, illetve hogy ki lesz 1-3 között: Ezekre nem feltétlenül érdemes, mert kicsik a szorzók. 
  • Az adott szakasz győztesére: ezeken lehet elcsípni jókat. A Girón egy 9-es, egy 5-ös és egy 3,25-ös szorzót is elkaptam. Ebből a szempontból a sprintbefutók a jók, az időfutamok, illetve a nehéz és stratégiailag fontos szakaszok a többnaposokon. Pl Valter Attilával hallgattam egy podcastet a Giro előtt, amelyben elmondta, hogy a 4. szakasz nagyon fekszik neki, ott menni fog! A negyedik szakaszon nagyobb összeget (kinek mi, ugye) tettem arra, hogy Valter Attila előrébb végez, mint Victor Lafay. Simán lejött. Ezt jelenti az információ értéke! 
  • Párosítások: Ezek a legjobbak. Minden szakaszra adnak az irodák párosításokat, mindenféle szorzóval. Itt jön ki a felhalmozott tapasztalat és friss információ értéke. Lehet nagyon jókat fogni. Nem is a szorzó nagysága, hanem esélye a fontos. 

Honnan szerezzünk információt?

Mivel a Tipplap szerkesztőjeként legfontosabbnak azt tartom, hogy egymást segítsük az irodák fosztogatásában, megadok egy csomó nagyon hasznos weboldalt, amelyek sokat segítenek:

Weboldalak:

  • https://www.procyclingstats.com/
  • http://www.steephill.tv/
  • https://www.cyclingnews.com/
  • https://www.eurosport.hu/kerekpar/

A Soundcloud applikáción követem a következő podcast-eket és mindig meghallgatom:

  • Söpögető Podcast
  • Eurosport podcast (itt nyilván a bringás téma)

Ha csak valaki kíváncsi és izgalmat akar, akkor elég az utolsó egy órát megnézni egy közvetítésből, ott vannak az izgalmak, Kivéve klasszikusok, ott végig. De ha fogadni akarunk, vagy csak rajongók vagyunk, érdemes végighallgatni az Eurosport adását, mert mindig van szakkommentátor és nagyon fontos és jó infókat mondanak, a jövőre nézve. Mindig ki lehet mazsolázni a sportfogadási szempontból fontos információkat. 

És végül leírnám azt, amit majd minden elemzésem végére is le szoktam. A kerékpársport egyszerre egyéni-, csapat-, és technikai sportág! Nem elég a legerősebbnek lenni! Ha nincs jó csapatod, elvesztél, ha elszakad a láncod, buksz, sok defekted van, meg kell állni fosni a zselék miatt, akkor elvesztél! Kell a szerencse is! A versenyhez is a kerékpárosoknak és nekünk a fogadáshoz is.

De szerintem érdemes. A 2021 májusi ROI-m 32,35% volt, a kezdő virtuális 20.000 pontra 26.430-at termeltem. Nem mindig lesz ennyi! De igyekezni fogok. Ha van kérdés, tegyétek fel, igyekszem válaszolni! 


- Barnamedve - (a Tipplapon a kerékpáros cikkeket Squalo néven írom, hogy lehessen a statisztikát követni!) 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Spitball 2022-03-03 20:38:31
És ugye idén a giro első 3 szakasza Magyarországon lesz. Jó a cikk!
seantaylor21 2021-06-01 15:21:59
Ezer hála a cikkért. A giro cikkek közben kedvet kaptam ehhez a sporthoz, pár szakaszt már néztem is. Lehet készülni a tour de francra :D sokat nem konyítok ehhez a sportághoz de ez az írás talán sok mindenről felvilágosít majd :) aki lemarad róla az így járt, a giro tippekből is lehet látni hogy értesz hozzá és az olvasók jól járnak az elemzéseiddel, így tovább :)
Barnamedve 2021-06-01 15:32:18
Köszönöm!

további tippjeink a Kerékpársport világából

A Baszk Kerékpáros Körverseny, vagy más néven a "Itzulia Basque Country" egy ötnapos, nemzetközi kerékpárosverseny, amely minden év áprilisának elején zajlik a Baszkföldön, Spanyolországban. A verseny az UCI ProSeries kategóriájában szerepel, és a világ legjobb csapatai és kerékpárosai vesznek részt rajta. Csodálatos helyszínen zajlik és nagyon fontos állomása a kerékpárszezonnak!
A Baszk Kerékpáros Körverseny, vagy más néven a "Itzulia Basque Country" egy ötnapos, nemzetközi kerékpárosverseny, amely minden év áprilisának elején zajlik a Baszkföldön, Spanyolországban. A verseny az UCI ProSeries kategóriájában szerepel, és a világ legjobb csapatai és kerékpárosai vesznek részt rajta. Csodálatos helyszínen zajlik és nagyon fontos állomása a kerékpárszezonnak!
A Baszk Kerékpáros Körverseny, vagy más néven a "Itzulia Basque Country" egy ötnapos, nemzetközi kerékpárosverseny, amely minden év áprilisának elején zajlik a Baszkföldön, Spanyolországban. A verseny az UCI ProSeries kategóriájában szerepel, és a világ legjobb csapatai és kerékpárosai vesznek részt rajta. Csodálatos helyszínen zajlik és nagyon fontos állomása a kerékpárszezonnak!
A Baszk Kerékpáros Körverseny, vagy más néven a "Itzulia Basque Country" egy ötnapos, nemzetközi kerékpárosverseny, amely minden év áprilisának elején zajlik a Baszkföldön, Spanyolországban. A verseny az UCI ProSeries kategóriájában szerepel, és a világ legjobb csapatai és kerékpárosai vesznek részt rajta. Csodálatos helyszínen zajlik és nagyon fontos állomása a kerékpárszezonnak!
A Baszk Kerékpáros Körverseny, vagy más néven a "Itzulia Basque Country" egy ötnapos, nemzetközi kerékpárosverseny, amely minden év áprilisának elején zajlik a Baszkföldön, Spanyolországban. A verseny az UCI ProSeries kategóriájában szerepel, és a világ legjobb csapatai és kerékpárosai vesznek részt rajta. Csodálatos helyszínen zajlik és nagyon fontos állomása a kerékpárszezonnak!
A Baszk Kerékpáros Körverseny, vagy más néven a "Itzulia Basque Country" egy ötnapos, nemzetközi kerékpárosverseny, amely minden év áprilisának elején zajlik a Baszkföldön, Spanyolországban. A verseny az UCI ProSeries kategóriájában szerepel, és a világ legjobb csapatai és kerékpárosai vesznek részt rajta. Csodálatos helyszínen zajlik és nagyon fontos állomása a kerékpárszezonnak!