2023.05. 26.

Giro D’Italia 2023 – 20. szakasz: Tarvisio - Monte Lussari (18.6km)

Giro D’Italia 2023 – 20. szakasz: Tarvisio - Monte Lussari (18.6km)

2023 május hatodikán kezdetét veszi a kerékpáros versenyszezon első háromhetes körversenye, a Giro D’Italia. 21 versenynap, két pihenőnappal, összesen 3481 kilométer versenytáv, három időfutam, nyolc komoly hegyi szakasz, csak néhány számadat, amely jellemzi a versenyt. Nagyon nehéz, de nagyon szép verseny ez, amely sokak szerint fontosabb, mint a Tour de France. Ezzel vitatkoznak sokan, de az biztos, hogy izgalomban nem lesz hiány. Itt a Tipplapon végigkövetjük a versenyt és még tippjátékot is indítottunk!

20. szakasz: Tarvisio - Monte Lussari (18.6km)

  • Tegnap ismét kettős csata volt. Elöl Buitrago és Derek Gee meccselt a szakaszért, a három összetettben érdekelt pedig egymással harcolt a rózsáért. Itt Almeida most megint lemaradt kicsit, így az egy percre nőtt hátrányával alighanem kiszállt a végső győzelemért való harcból. G Thomas és Roglic remekül bírta és még mindketten esélyesek.
  • Ma pedig egy extrém nehéz hegyi időfutam lesz. Az első kb. 10 km sík vagy enyhén lejtős, főként az Alpe Adria kerékpárút mentén halad, majd jön a hegy, egy 7,5 km-es igazi emelkedő átlagosan 12% körüli emelkedőket kínál, az első 4,8 km 15%-os emelkedővel (a Zoncolan központi szakaszához hasonlóan). Hullámos záró rész egy rövid emelkedővel (22%-ig) Ez olyan nehéz lesz, hogy sokan lesznek akik nem bírják és sokat kapnak majd.

Esélyek:

  • Sajnos a 37 éves G Thomas szerintem ezt már nem fogja úgy bírni, mint eddig. Roglic testfelépítése alkalmasabb erre a menetre. Almeida pedig már tegnap sem bírta úgy, mint a másik kettő.

Tippek:

  • Szakaszgyőzelem: Roglic nyerhet – 2,75

Párosítások:

tipp
Giro D’Italia 2023 – 20. szakasz: Tarvisio - Monte Lussari
Joao Almeida előrébb végez mint Thymen Arensman | 1.53 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
seantaylor21 2023-05-27 17:59:45
Aki ezt látta be mondja h nem látta...emberek
seantaylor21 2023-05-27 13:51:30
Nem én vagyok ennek a versenynek a szervezője csak besegitek a tabellába de 11 30as rajt után elvileg már érvénytelen a tiop nem?
Spitball 2023-05-27 17:12:00
De
Bazsika56 2023-05-27 13:36:29
20. sz

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.27. 15:30
Giro d'Italia, 20. szakasz 2023
Outright
B. Healy
80.00 P. Roglic
Tét 100
Kihagyott nyeremény 8000
Abdul Ramíz 2023-05-27 12:28:07
nm.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.27. 15:30
Giro d'Italia, 20. szakasz 2023
Outright
B. Mollema
150.00 P. Roglic
Tét 100
Kihagyott nyeremény 15000
Almaspite 2023-05-27 10:36:50
Hátha felfújják az olaszok

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.27. 15:30
Giro d'Italia, 20. szakasz 2023
Outright
D. Caruso
35.00 P. Roglic
Tét 100
Kihagyott nyeremény 3500
Spitball 2023-05-27 10:33:13
Utolsó lehetőség

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.27. 15:30
Giro d'Italia, 20. szakasz 2023
Outright
P. Roglic
2.60 P. Roglic
Tét 100
Nyeremény 260
Szasa 2023-05-27 10:31:10
Tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.27. 15:30
Giro d'Italia, 20. szakasz 2023
Outright
L. Kämna
100.00 P. Roglic
Tét 100
Kihagyott nyeremény 10000
Domlasz 2023-05-27 07:58:25
20. szakasz 🚴‍♂️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.27. 15:30
Giro d'Italia, 20. szakasz 2023
Outright
B. McNulty
25.00 P. Roglic
Tét 100
Kihagyott nyeremény 2500
Baggio 2023-05-27 07:54:03
Ezen a foson nem lehet tippelni. Nem tudom, lesz-e még lehetőség, de az ember nem ülhet a gép előtt egész délelőtt.
Ben Healy-re tippelek 67-et adnak rá most odaát!
Domlasz 2023-05-27 08:02:08
Pár percre rá nekem sikerült. Mi lehet a gondod? Próbáld újra.
senki 2023-05-27 07:37:30
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.27. 15:30
Giro d'Italia, 20. szakasz 2023
Outright
T. Pinot
100.00 P. Roglic
Tét 100
Kihagyott nyeremény 10000
Halmos 2023-05-27 05:32:48
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.27. 15:30
Giro d'Italia, 20. szakasz 2023
Outright
T. Arensman
10.50 P. Roglic
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1050
szeretlekandi 2023-05-27 00:15:33
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.27. 15:30
Giro d'Italia, 20. szakasz 2023
Outright
T. Pinot
100.00 P. Roglic
Tét 100
Kihagyott nyeremény 10000
seantaylor21 2023-05-26 22:44:35
Meglepetés nem csak nőknek szól.
Kzben kámon GT

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.27. 15:30
Giro d'Italia, 20. szakasz 2023
Outright
B. McNulty
22.00 P. Roglic
Tét 100
Kihagyott nyeremény 2200

további tippjeink a Kerékpársport világából

Ma rendezik meg a szezon utolsó klasszikusát, az ősz versenyét, vagyis az Il Lombardiát, és minden adott ahhoz, hogy az elmúlt évek legizgalmasabb kiadását lássuk. Tadej Pogacar öt egymást követő győzelem után sérülés miatt hiányzik, így először 2020 óta valóban nyílt a verseny. A mezőny tele van jó formában lévő hegyimenőkkel, az útvonal pedig brutális, 239 kilométer, több mint 4600 méter szint, és egy olyan finálé, amely a legjobb mászók és lejtmenetes specialisták csatáját ígéri.
Ma rendezik meg a szezon utolsó klasszikusát, az ősz versenyét, vagyis az Il Lombardiát, és minden adott ahhoz, hogy az elmúlt évek legizgalmasabb kiadását lássuk. Tadej Pogacar öt egymást követő győzelem után sérülés miatt hiányzik, így először 2020 óta valóban nyílt a verseny. A mezőny tele van jó formában lévő hegyimenőkkel, az útvonal pedig brutális, 239 kilométer, több mint 4600 méter szint, és egy olyan finálé, amely a legjobb mászók és lejtmenetes specialisták csatáját ígéri.