2023.05. 27.

Giro D’Italia 2023 – 21. szakasz: Roma – Roma (126km)

Giro D’Italia 2023 – 21. szakasz: Roma – Roma (126km)

2023 május hatodikán kezdetét veszi a kerékpáros versenyszezon első háromhetes körversenye, a Giro D’Italia. 21 versenynap, két pihenőnappal, összesen 3481 kilométer versenytáv, három időfutam, nyolc komoly hegyi szakasz, csak néhány számadat, amely jellemzi a versenyt. Nagyon nehéz, de nagyon szép verseny ez, amely sokak szerint fontosabb, mint a Tour de France. Ezzel vitatkoznak sokan, de az biztos, hogy izgalomban nem lesz hiány. Itt a Tipplapon végigkövetjük a versenyt és még tippjátékot is indítottunk!

20. szakasz: Tarvisio - Monte Lussari (18.6km) 21. szakasz: Roma – Roma (126km)

  • Amilyen unalmas volt a Giro első két hete, olyan izgalmas és fordulatos volt az utolsó hét. A tegnapi szakasz egy brutális hegyi időfutam volt és ahogy jósoltam tegnap, G Thomas nem bírta a végét és elfogyott. Roglic úgy adott neki, hogy még a lánca is leesett. A szlovén leszedte a Rózsát szegény britről és ezzel meg is nyerte a Giro D’Italiát. Az utolsó futamon íratlan szabály, hogy nincs verseny, csak a sprintereknek. Az összetettben érdekeltek csak utaznak és ünnepelnek. G Thomas nagyon sportszerű volt, azonnal gratulált Roglicnak. Már csak a végső befutó van hátra a Fori Imperiali felé. A 106. Giro d'Italia a nagy fináléra az olasz fővárosba érkezik. A záró szakasz egy 11,5 km-es, Róma központját érintő, tízszer megismételt körpályával zárul és egy jó kis sprintbefutó várható.

Esélyek:

  • Milan, Dainese, Ackermann, Gaviria, Cavendish a legesélyesebbek

Tippek:

  • Szakaszgyőzelem: Pascal Ackermann lesz a boldog győztes Rómában – 8,00

Párosítások:

A nyereményjáték nyertese június közepén kapja meg a nyereményt, együtt a TIpplap Club májusi győztesével! 

tipp
Giro D’Italia 2023 – 21. szakasz: Roma – Roma
Alberto Dainese előrébb végez, mint Jonathan Milan | 2.75 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Bazsika56 2023-05-28 14:02:16
21 sz.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 15:30
Giro dItalia, 21. szakasz 2023
Outright
A. Bettiol
90.00 M. Cavendish
Tét 100
Kihagyott nyeremény 9000
seantaylor21 2023-05-28 13:33:05
bocsi hajnalban egyszercsak szenvedett az internet....


Kissbela83 33,4
Spitball 26,91
Halmos 17,86
Seantaylor 17,25
Davidbuffon 7,61
Almaspite 4,01
Domlasz 2,65
Tibcsi68 2,65
Szasa 1,36
Baggio 2023-05-28 13:27:39
ne

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 15:30
Giro dItalia, 21. szakasz 2023
Outright
K. Sbaragli
450.00 M. Cavendish
Tét 100
Kihagyott nyeremény 45000
Almaspite 2023-05-28 13:20:43
Legyen ő a titkos favorit

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 15:30
Giro dItalia, 21. szakasz 2023
Outright
S. Oldani
55.00 M. Cavendish
Tét 100
Kihagyott nyeremény 5500
Almaspite 2023-05-28 13:17:40
Törölt hozzászólás
Almaspite 2023-05-28 13:19:39
Ha lehet törölni, akkor teszek másikat. Ha nem akkor is 🙃
seantaylor21 2023-05-28 13:30:13
időben megoldottuk
szeretlekandi 2023-05-28 12:32:10
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 15:30
Giro dItalia, 21. szakasz 2023
Outright
N. Denz
100.00 M. Cavendish
Tét 100
Kihagyott nyeremény 10000
Abdul Ramíz 2023-05-28 12:22:19
mnvbmnm-.--.-.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 15:30
Giro dItalia, 21. szakasz 2023
Outright
L. Rex
150.00 M. Cavendish
Tét 100
Kihagyott nyeremény 15000
seantaylor21 2023-05-28 12:13:11
Nem a győzelemre hajtok megilleti a nyertes. Mindenképp daineset akartam tenni mára

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 15:30
Giro dItalia, 21. szakasz 2023
Outright
A. Dainese
4.30 M. Cavendish
Tét 100
Kihagyott nyeremény 430
davidbuffon 2023-05-28 11:18:39
Hajrá

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 15:30
Giro dItalia, 21. szakasz 2023
Outright
S. Consonni
55.00 M. Cavendish
Tét 100
Kihagyott nyeremény 5500
Szasa 2023-05-28 11:17:26
az öreg megérdemli

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 15:30
Giro dItalia, 21. szakasz 2023
Outright
M. Cavendish
9.00 M. Cavendish
Tét 100
Nyeremény 900
Spitball 2023-05-28 09:43:39
21.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 15:30
Giro dItalia, 21. szakasz 2023
Outright
J. Milan
2.00 M. Cavendish
Tét 100
Kihagyott nyeremény 200
senki 2023-05-28 09:34:44
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 15:30
Giro dItalia, 21. szakasz 2023
Outright
S. Consonni
55.00 M. Cavendish
Tét 100
Kihagyott nyeremény 5500
Domlasz 2023-05-28 08:13:34
21. 🚴‍♂️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 15:30
Giro dItalia, 21. szakasz 2023
Outright
Mic. Matthews
23.00 M. Cavendish
Tét 100
Kihagyott nyeremény 2300
kissbela83 2023-05-28 08:05:56
Cél

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 15:30
Giro dItalia, 21. szakasz 2023
Outright
P. Ackerman
9.00 M. Cavendish
Tét 100
Kihagyott nyeremény 900
Halmos 2023-05-28 07:38:12
Amit Gee végig tolt e Giron az eszméletlen
Támadott sikon, hegyen. Nem is tudom hogy birta. Nekem ö lett a kedvencem. Megérdemelné

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 15:30
Giro dItalia, 21. szakasz 2023
Outright
D. Gee
150.00 M. Cavendish
Tét 100
Kihagyott nyeremény 15000
Baggio 2023-05-28 06:47:54
Ez a lehulló menüs választás egy rakás szar! Tegnap este a beten már régen kint voltak a szorzók, itt nem tudtam tippelni! Most megint próbálnám, nem lehet a szakaszra tippelni! Nem ülhet itt az ember egész nap a gép előtt! Kurvaélet
Kristian Sbaragli fog nyerni - 501,00 a szorzója
seantaylor21 2023-05-28 13:09:10
Tessék cseszegetni a zrt t amugy mert a rendes tippmixpro/papir alapu oldalon se lehetett sokszor feladni ide meg onnét érkezik a kínálat nem mi izzadjuk ki magunkból...

Az jogos h nem ülhet itt az ember egész nap előtte de ez akkor sem elfogadott hangnem itt. Domlasz is jelezte h múltkor 1 percel utánad tudott tippelni....
Megértésedet köszönjük
Domlasz 2023-05-28 08:14:09
Ott van a szakasz a kínálatban.

további tippjeink a Kerékpársport világából

Ma rendezik meg a szezon utolsó klasszikusát, az ősz versenyét, vagyis az Il Lombardiát, és minden adott ahhoz, hogy az elmúlt évek legizgalmasabb kiadását lássuk. Tadej Pogacar öt egymást követő győzelem után sérülés miatt hiányzik, így először 2020 óta valóban nyílt a verseny. A mezőny tele van jó formában lévő hegyimenőkkel, az útvonal pedig brutális, 239 kilométer, több mint 4600 méter szint, és egy olyan finálé, amely a legjobb mászók és lejtmenetes specialisták csatáját ígéri.
Ma rendezik meg a szezon utolsó klasszikusát, az ősz versenyét, vagyis az Il Lombardiát, és minden adott ahhoz, hogy az elmúlt évek legizgalmasabb kiadását lássuk. Tadej Pogacar öt egymást követő győzelem után sérülés miatt hiányzik, így először 2020 óta valóban nyílt a verseny. A mezőny tele van jó formában lévő hegyimenőkkel, az útvonal pedig brutális, 239 kilométer, több mint 4600 méter szint, és egy olyan finálé, amely a legjobb mászók és lejtmenetes specialisták csatáját ígéri.