2023.05. 08.

Giro D’Italia 2023 – 3. szakasz: Vasto – Melfi (213km)

Giro D’Italia 2023 – 3. szakasz: Vasto – Melfi (213km)

2023 május hatodikán kezdetét veszi a kerékpáros versenyszezon első háromhetes körversenye, a Giro D’Italia. 21 versenynap, két pihenőnappal, összesen 3481 kilométer versenytáv, három időfutam, nyolc komoly hegyi szakasz, csak néhány számadat, amely jellemzi a versenyt. Nagyon nehéz, de nagyon szép verseny ez, amely sokak szerint fontosabb, mint a Tour de France. Ezzel vitatkoznak sokan, de az biztos, hogy izgalomban nem lesz hiány. Itt a Tipplapon végigkövetjük a versenyt és még tippjátékot is indítottunk!

3. szakasz: Vasto – Melfi (213km)

  • Tegnap a sprintbefutó előtt volt egy csúnya bukás, amelybe több esélyes, többek között Cavendish is belekerült. A maradék versenyzők között ott volt a favoritom Ackermann is, jól hajrázott, de a fiatal olasz Jonathan Milan megnyerte a versenyt. Ma pedig egy kétarcú menet következik. Indulás Vastóból és érkezés Melfibe egy egyértelműen két részre osztott szakaszon: az első szakasz a Basilicata bejáratáig teljesen sík, mielőtt a Vulture-hegységhez el nem érkezik a mezőny. Ekkor két 3-as besorolású emelkedő is lesz. Átkelnek a Vulture masszívumon, érintve a Monticchio tavakat, majd leereszkeddnek Rionero és Rapolla felé, hogy végül felkapaszkodjon Melfibe. A befutó már sík lesz, de az etap utolsó harmada eléggé összekuszálhatja az esélyeket. Összesen 1400 méter a szintkülönbség a verseny során, ami nem sok.

Esélyek:

  • Mivel az utolsó 50 kilométeren van szinte az összes emelkedés, ezért itt, ha komolyan veszik az összetett menők, akkor elszakadhat egy kisebb-nagyobb csoport és támadásból nyer valaki. De lehet mezőnyhajrás klasszikus sprint is, de szerintem ennek kisebb az esélye. Szerintem egy nagyobb csoport ér el a célhoz, ahol olyan kerekesek lesznek zömmel, akik bírják a közepes mászásokat is jól, de van sprintjük is. A klasszikus egynapos menők. Ilyen lehet Michael Matthews, Mads Pedersen.

Tippek: 

  • Mads Pedersen nyeri a futamot - 3,00

Párosítások:

tipp
Giro D’Italia 2023 – 3. szakasz: Vasto – Melfi
M. Matthews előrébb végez, mint V. Albanese | 1.40 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Almaspite 2023-05-08 12:20:39
3.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.08. 16:00
Giro d'Italia, 3. szakasz 2023
Outright
Kad. Groves
11.50 Mic. Matthews
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1150
Bazsika56 2023-05-08 12:16:48
3. sz

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.08. 16:00
Giro d'Italia, 3. szakasz 2023
Outright
J. Milan
11.50 Mic. Matthews
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1150
Spitball 2023-05-08 12:09:29
3. sz

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.08. 16:00
Giro d'Italia, 3. szakasz 2023
Outright
Mads Pedersen
2.50 Mic. Matthews
Tét 100
Kihagyott nyeremény 250
Szasa 2023-05-08 11:09:50
Sziasztok,. Ha még beférek!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.08. 16:00
Giro d'Italia, 3. szakasz 2023
Outright
Magnus Cort Nielsen
20.00 Mic. Matthews
Tét 100
Kihagyott nyeremény 2000
Abdul Ramíz 2023-05-08 11:07:46
m.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.08. 16:00
Giro d'Italia, 3. szakasz 2023
Outright
P. Roglic
14.50 Mic. Matthews
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1450
senki 2023-05-08 09:38:43
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.08. 16:00
Giro d'Italia, 3. szakasz 2023
Outright
Magnus Cort Nielsen
20.00 Mic. Matthews
Tét 100
Kihagyott nyeremény 2000
Domlasz 2023-05-08 08:59:29
3. szakasz

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.08. 16:00
Giro d'Italia, 3. szakasz 2023
Outright
P. Roglic
15.00 Mic. Matthews
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1500
davidbuffon 2023-05-08 06:00:22
Hajrá

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.08. 16:00
Giro d'Italia, 3. szakasz 2023
Outright
Mic. Matthews
6.50 Mic. Matthews
Tét 100
Nyeremény 650
Halmos 2023-05-08 04:04:15
Talán lesz egy meglepetés. Konrad tud mászni is, és erős sprintel rendelkezik.
Én még Ben Healy-töl várok meglepetést.
Mindkettőt a mai szakaszra top 3 ra rakom.
Hajrá

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.08. 16:00
Giro d'Italia, 3. szakasz 2023
Outright
P. Konrad
90.00 Mic. Matthews
Tét 100
Kihagyott nyeremény 9000
kissbela83 2023-05-08 00:06:38
3

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.08. 16:00
Giro d'Italia, 3. szakasz 2023
Outright
Mic. Matthews
6.50 Mic. Matthews
Tét 100
Nyeremény 650
szeretlekandi 2023-05-07 23:01:43
:)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.08. 16:00
Giro d'Italia, 3. szakasz 2023
Outright
S. Consonni
55.00 Mic. Matthews
Tét 100
Kihagyott nyeremény 5500
szeretlekandi 2023-05-07 22:52:29
Ez mar a tippelos cikk?
seantaylor21 2023-05-07 23:02:14
hát mi a bánat lenne ha nem az :D
szeretlekandi 2023-05-07 23:25:00
Sok volt a szoveg :D
seantaylor21 2023-05-07 22:46:50
Az oldalkamerából lehetett látni h Milan tegnap rendesen legyalulta a népet. emelem kalapom előtte.

az a bukás kemény volt az unalmas nap végén. szegény Cave jobb ha nem erőlködsz mert megjárod, kell az egészség hogy egyedül ülj a Tour szakasz győztes trónra, sok sikert harcos de lehet h még a vártnál is korábban feladja
seantaylor21 2023-05-07 22:44:38
tegnap is bíztam benn, ma azt a sprintert várom aki szereti a felfelét is. Matthewsba benn a divat. mats a nagy favorit de talán ma is utoléri a balszerencse mint a tegnapi elakadás a buktába.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.08. 16:00
Giro d'Italia, 3. szakasz 2023
Outright
Mic. Matthews
6.25 Mic. Matthews
Tét 100
Nyeremény 625
tibcsi68 2023-05-07 21:36:06
"2023 június hatodikán kezdetét veszi a kerékpáros versenyszezon első háromhetes körversenye, a Giro D’Italia."
Ezt javíts már ki, köszi!
seantaylor21 2023-05-07 21:45:54
kritika jogos, squalo megdorgálva, hiba javítva , kérés teljesítve.
tibcsi68 2023-05-08 17:29:24
Köszi, és ezért jár nekem 10 pont és így minden ok!

további tippjeink a Kerékpársport világából

Ma rendezik meg a szezon utolsó klasszikusát, az ősz versenyét, vagyis az Il Lombardiát, és minden adott ahhoz, hogy az elmúlt évek legizgalmasabb kiadását lássuk. Tadej Pogacar öt egymást követő győzelem után sérülés miatt hiányzik, így először 2020 óta valóban nyílt a verseny. A mezőny tele van jó formában lévő hegyimenőkkel, az útvonal pedig brutális, 239 kilométer, több mint 4600 méter szint, és egy olyan finálé, amely a legjobb mászók és lejtmenetes specialisták csatáját ígéri.
Ma rendezik meg a szezon utolsó klasszikusát, az ősz versenyét, vagyis az Il Lombardiát, és minden adott ahhoz, hogy az elmúlt évek legizgalmasabb kiadását lássuk. Tadej Pogacar öt egymást követő győzelem után sérülés miatt hiányzik, így először 2020 óta valóban nyílt a verseny. A mezőny tele van jó formában lévő hegyimenőkkel, az útvonal pedig brutális, 239 kilométer, több mint 4600 méter szint, és egy olyan finálé, amely a legjobb mászók és lejtmenetes specialisták csatáját ígéri.