2023.05. 05.

Giro D’Italia 2023 – Előzetes és egy hosszú távú tipp. + NYEREMÉNYJÁTÉK!

Giro D’Italia 2023 – Előzetes és egy hosszú távú tipp. + NYEREMÉNYJÁTÉK!

2023 június hatodikán kezdetét veszi a kerékpáros versenyszezon első háromhetes körversenye, a Giro D’Italia. 21 versenynap, két pihenőnappal, összesen 3481 kilométer versenytáv, három időfutam, nyolc komoly hegyi szakasz, csak néhány számadat, amely jellemzi a versenyt. Nagyon nehéz, de nagyon szép verseny ez, amely sokak szerint fontosabb, mint a Tour de France. Ezzel vitatkoznak sokan, de az biztos, hogy izgalomban nem lesz hiány. Esélylatolgatás és egy tipp a cikkben! A NYEREMÉNYJÁTÉK 1. FELÉRE ITT ENNEK A CIKKNEK A KOMMENTJÉBEN KELL VÁLASZOLNI MÁJUS 6-N REGGEL 8:00-IG.

Az útvonal: 

Röviden összefoglalva: Május 6. és 28. között 51 300 méter szintemelkedés és 3448,6 kilométer, Abruzzótól Friuliig, az emelkedős időfutam visszakerülése a versenybe, a nehéz Monte Lussari a nagy római fináléval. 

Image credit: © RCS Sport

  • 8 szakasz a sprinterek számára, három időfutam összesen 70,6 kilométeren, 7 hegyi szakasz ugyanennyi emelkedővel, köztük a Monte Lussari hegyi időfutamával, és 4 kemény, nagyon alattomos szakasz lesz a menüje a 106. Giro d'Italiának, amely 51 300 méter szintemelkedést kínál az összesen 3 448,6 kilométeren. A rajt Abruzzóban lesz, egyéni időfutammal a Trabocchi tengerparti kerékpárúton, a nagy finálé pedig Rómában, ahol a Corsa Rosa történetének ötödik alkalommal ér célba. A Giro egyetlen külföldi áthaladása Svájcban lesz, a Crans Montana-i emelkedővel, amely a Giro Cima Coppi-ja (a legmagasabb hegy) lesz: a Colle del Gran San Bernardo a maga 2469 méterével. 

Esélyek: 

Az idei verseny összetett győzelmére két nagy-, és négy kisebb esélyes van, bárki más kaparintaná meg a Maglia Rosát, vagyis az összetett győztes rózsaszínű ikonikus mezét, az nagyon nagy meglepetés lenne.

Remco Evenepoel (Quick Step):

  • A regnáló világbajnok megérkezett a hegyi edzőtáborból, bemelegítésképpen megnyerte az egyik legnehezebb monumentumot a Liege – Bastogne – Liege-t, de úgy, hogy szemernyi kétségeink ne legyenek annak érdekében, hogy ki a legerősebb idén Tadej Pogacar mellett. Sőt, egyesek odáig merészkedtek, hogy még a szlovén szuperman ellen is esélyesnek tartanák a fiatal belgát. Ennek a vitának az eredményét most nem tudjuk meg, hiszen Pogacar nincs itt a Girón. Evenepoel viszont igen és a tavalyi Vuelta után most ő a legesélyesebb a rózsaszín trikó elnyerésére!

Primoz Roglic (Jumbo Visma):

  • A szlovén versenyző rendkívül rutinos versenyző, egy rakás versenyt nyert, többek között három Vueltát és volt ezüstérmes is a Girón és a Tour De France-on is. Sokáig elég rossz formában tekert, már-már lemondtunk arról, hogy láthatjuk még az egykori síugró bajnokot teljes erejében tekerni, de aztán az év elején erre rácáfolt. Két versenyen indult, a Tirreno Adriaticón, majd a Katalán Körön és mindkettőt megnyerte, ráadásul olyan fölénnyel, olyan erőt mutatva, hogy kétség nem fér hozzá, hogy ha valaki képes megverni Evenepoelt ezen a Girón, akkor az ő lesz! Sőt, egyáltalán nem sokkal esélytelenebb a szlovén, mint a belga!

Geraint Thomas (Ineos):

  • A rutinos brit kerekes nyert Tour de France-ot 2018-ban, ezzel midenképpen előrébb tart, mint két imént említett versenytársa. 36 éves, már nem tartozik a fiatalabb versenyzők közé, de kőprofi és kiváló csapata van. Viszont az eredményeivel nem azt mutatta, hogy itt ő esélyes lehet. A Santos Tour Down Underen a 88. lett összetettben, a Katalán Körön 45. míg a Tour of the Alps-on 15. helyen végzett. Persze, mondhatjuk, hogy nem ezek számítanak, hanem a Giro, de összességében azt gondolom, ő sem Evenepoelt, sem Roglicot nem lesz képes már megverni rendes versenykörülmények között, de talán még a maradék három összetett esélyest sem. Már csak azért sem, mert nem biztos, hogy ő lesz csapata első számú kapitánya.

Tao Geoghegan Hart (Ineos):

  • G. Thomas mellett ő lesz az Ineos társkapitánya a Girón. Ő 2020-ban nagy meglepetésre megnyerte a Girót, így már bizonyította, hogy képes háromhetes körverseny megnyerésére. És ő idén is jó formában van! A Volta a la Communitat Valenciana volt az első versenye 2023-ban, ahol a 3. helyen végzett az összetettben. A Vuelta a Andalucia Ruta Ciclista Del Sol többnaposon a 6. helyen ért célba összetettben, a Tirrenó Adriaticón már a 3. lett, legutóbb pedig a Tour of the Alps-t megnyerte! Ezek után ha nem Remco és nem Rogla, akkor talán ő a harmadik legesélyesebb. Főleg, ha a csapat is beáll mögé.

Aleksandr Vlasov és Joao Almeida:

  • A két utolsó név már csak amolyan dicséret és megelőlegezett bizalom. Az orosz és a portugál versenyző kiváló összetett menők, de tőlük maximum szakaszgyőzelmekre lehet számítani és arra, hogy stabilan ott lesznek a legjobb 10 között, szerencsésebb esetben a legjobb 5-ben.

Hosszú távú tippek a Giro idei versenyére: 

  • Összetett első hely: Remco Evenepoel - 1,72 
  • Tao Geoghegan Hart összetettben előrébb végez, mint Geraint Thomas - 1,83

Az első 10-ben végez: 

NYEREMÉNYJÁTÉK: 

Természetesen 5-től végigkövetjük a versenyt, amire nyereményjátékot hirdetünk.

A nyereményjáték két részből áll.

  • 1. Ezen poszt alá kell tippelni kommentben az alant megadott 5 különböző témában! A verseny kezdetének reggelén a komment lehetőséget lezárom. A  játékban meg kell tippelni a négy megkülönbőztető mez végső tulajdonosát és a legjobb csapatot.

Vagyis a végső győztest: Maglia Rosa (10 pont), a pontverseny győztesét: Maglia Ciclamino (10 pont), a hegyek királyát: Maglia Azurra (10pont), és a legjobb fiatal versenyzőt: Maglia Bianca, valamint a Csapatverseny győztesét, azaz a legjobb csapatot a Girón (10 pont). LEHULLÓ MENÜBŐL KELL TIPPELNI a TIPPMIXPRO ajánlatából 2023 MÁJUS 5-ÉN reggel 8:00-ig! 

  • 2. A szakaszgyőztesek választása minden versenynapon aktuálisan az adott napi cikk kommentjében! Itt annyi pontot ér a tipp, ha bejön, mint a rá előzetesen adott szorzó! Itt is a TIPPMIXPRO lehulló menüjéből kell tippelni. 

A végén összeadjuk a pontokat, természetesen csak ami bejött és a győztes 5000 forintor TIPPMIXPRO feltöltéssel lesz gazdagabb. Ha esetleg pontazonosság lesz, akkor az nyer, aki az 1. játékrészben feltett 5 kérdésre több helyes választ ad. Ha ezek után is pontazonosság lesz, akkor megosztott nyeremény lesz 5 főig maximum. Ha esetleg még ekkor is pontazonosság lenne, akkor sorsolunk.

Minden nap a verseny kezdete előtt 1 órával már nem lehet tippelni. Az előzetes cikkeket már előző nap kirakjuk az oldalra, így lesz idő átgondolni. Ha kérdés van tegyétek fel! 

 

tipp
Giro D’Italia 2023
Remco Evenepoel nyeri az összetett első helyet | 1.72 | (8/10)

hozzászólások

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Szasa 2023-05-06 11:43:23
Sziasztok! Azt gondolom már lekéstem de talán kapok esélyt! Szerintem ki kellene tolni a verseny kezdete elöti óráig!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
R. Evenepoel
1.92 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
L. Kämna
19.00 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
S. Kuss
1.00 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
Jumbo-Visma
19.00 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
R. Evenepoel
1.30 Joao Almeida
Eredő odds 901.06
Tét 100
Kihagyott nyeremény 90106
Szasa 2023-05-06 11:46:50
egyébként tévesztő mert június 6.át írtál és aki nem néz utána lemarad
Almaspite 2023-05-05 16:31:12
Ha jól olvastam, ma reggel 8-ig lehetett ide tippelni!?
tibcsi68 2023-05-05 21:47:17
Igy van!
seantaylor21 2023-05-05 16:39:42
tippelj aztán majd megmondja MEdve, szerintem 6.át akart írni bár nem tudom
medzsr 2023-05-05 16:12:33
Hajrá!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
T. Geoghegan Hart
18.00 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
R. Evenepoel
8.50 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
Magnus Cort Nielsen
14.00 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
INEOS Grenadiers
2.35 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
Joao Almeida
4.75 Joao Almeida
Eredő odds 999.99
Tét 100
Kihagyott nyeremény 99999
tibcsi68 2023-05-05 07:48:46
Kirikpir

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
Joao Almeida
19.00 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
H. Carthy
35.00 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
F. Gaviria
5.75 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
INEOS Grenadiers
2.35 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
T. Arensman
17.00 Joao Almeida
Eredő odds 999.99
Tét 100
Kihagyott nyeremény 99999
kissbela83 2023-05-04 23:33:26
Na nézzük

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
R. Evenepoel
1.88 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
R. Evenepoel
8.50 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
Mads Pedersen
1.69 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
INEOS Grenadiers
2.35 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
R. Evenepoel
1.28 Joao Almeida
Eredő odds 81.23
Tét 100
Kihagyott nyeremény 8123
prigioni 2023-05-04 22:31:01
Sima

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
P. Roglic
3.20 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
L. Fortunato
12.00 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
Mads Pedersen
1.69 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
UAE Team Emirates
3.95 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
Joao Almeida
4.75 Joao Almeida
Eredő odds 999.99
Tét 100
Kihagyott nyeremény 99999
Almaspite 2023-05-04 18:50:08
Nehogy má...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
P. Roglic
3.20 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
T. Pinot
7.75 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
Mic. Matthews
6.25 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
Bahrain-Victorious
4.50 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
R. Evenepoel
1.28 Joao Almeida
Eredő odds 892.80
Tét 100
Kihagyott nyeremény 89280
szeretlekandi 2023-05-04 16:35:49
:)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
R. Evenepoel
1.90 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
P. Roglic
8.75 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
Magnus Cort Nielsen
12.50 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
INEOS Grenadiers
2.45 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
R. Evenepoel
1.28 Joao Almeida
Eredő odds 651.70
Tét 100
Kihagyott nyeremény 65170
Domlasz 2023-05-04 16:35:19
Jó játékot mindenkinek!
🚴‍♂️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
R. Evenepoel
1.90 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
P. Roglic
8.75 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
F. Gaviria
6.00 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
INEOS Grenadiers
2.45 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
R. Evenepoel
1.28 Joao Almeida
Eredő odds 312.82
Tét 100
Kihagyott nyeremény 31282
Bazsika56 2023-05-04 14:39:48
H ALL!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
R. Evenepoel
1.90 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
R. Evenepoel
8.25 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
Mic. Matthews
6.00 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
Soudal-Quick Step
14.50 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
R. Evenepoel
1.28 Joao Almeida
Eredő odds 999.99
Tét 100
Kihagyott nyeremény 99999
senki 2023-05-04 13:57:57
Jó idő, Kerékpár!!!!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
R. Evenepoel
1.90 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
P. Roglic
8.75 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
F. Gaviria
5.75 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
INEOS Grenadiers
2.45 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
R. Evenepoel
1.28 Joao Almeida
Eredő odds 299.78
Tét 100
Kihagyott nyeremény 29978
Abdul Ramíz 2023-05-04 00:38:38
.- .

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
R. Evenepoel
1.86 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
T. Pinot
7.00 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
F. Gaviria
6.00 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
INEOS Grenadiers
2.65 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
Joao Almeida
4.60 Joao Almeida
Eredő odds 952.28
Tét 100
Kihagyott nyeremény 95228
Baggio 2023-05-03 19:57:59
Mindkét nagy esélyes bukni fog! Olasz nyeri a Girót

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
D. Caruso
35.00 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
D. Caruso
40.00 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
Magnus Cort Nielsen
12.50 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
INEOS Grenadiers
2.65 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
B. Healy
40.00 Joao Almeida
Eredő odds 999.99
Tét 100
Kihagyott nyeremény 99999
Halmos 2023-05-03 19:11:04
Akkor Hajrá!!! Jó játékot mindenkinek!!!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
P. Roglic
3.40 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
T. Pinot
5.50 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
Mads Pedersen
1.74 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
Bahrain-Victorious
3.15 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
B. Healy
40.00 Joao Almeida
Eredő odds 999.99
Tét 100
Kihagyott nyeremény 99999
Spitball 2023-05-03 18:02:09
🚲

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
R. Evenepoel
1.86 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
R. Evenepoel
8.00 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
Mads Pedersen
1.75 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
INEOS Grenadiers
2.65 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
R. Evenepoel
1.28 Joao Almeida
Eredő odds 88.33
Tét 100
Kihagyott nyeremény 8833
seantaylor21 2023-05-03 15:40:53
akkor hajrá.idén girora nem megyünk de irány a tdh, több napon át!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
R. Evenepoel
1.86 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
P. Roglic
8.25 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
Mads Pedersen
1.75 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
UAE Team Emirates
4.95 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
Joao Almeida
4.60 Joao Almeida
Eredő odds 611.46
Tét 100
Kihagyott nyeremény 61146
prigioni 2023-05-04 22:33:03
Tudod, hogyha az elsőre is Remco megy, akkor az utolsónál is ő lesz az első?
seantaylor21 2023-05-05 14:36:35
Tudom de ez csak egy biztonsági megoldás
Barnamedve 2023-05-03 11:10:23
ÍGY TIPPELJETEK EGYBEN! a TÉTET HAGYJÁTOK 100-ON NEM AZ EREDŐ SZORZÓ SZÁMÍT A JÁTÉKBAN HANEM A TIPP CSAK! EGYBEN KÖNNYEBB LESZ ELLENŐRIZNI. MINDEN TALÁLAT 10 PONTOT ÉR MAJD.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023
Outright
R. Evenepoel
1.86 P. Roglic
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Hegyi pontverseny (kék trikó)
Outright
Joao Almeida
70.00 T. Pinot
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Pontverseny (ciklámen trikó)
Outright
Mads Pedersen
1.75 J. Milan
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Csapatverseny
Outright
EF Education-EasyPost
5.75 Bahrain-Victorious
2023.05.28. 19:00
Giro d'Italia 2023 - Legjobb fiatal versenyző (fehér trikó)
Outright
B. McNulty
27.00 Joao Almeida
Eredő odds 999.99
Tét 100
Kihagyott nyeremény 99999

további tippjeink a Kerékpársport világából