05.09-től 06.01-ig tart a 2025-ös Giro d'Italia, az év első háromhetes Grand Tourja. A Tipplapon minden szakaszról olvashattok elemzéseket, összefoglalókat és sportfogadó tippeket is hozunk, tartsatok velünk!
Üdv mindenkinek!
Az a megtiszteltetés ért, hogy a 2025-ös Giro d'Italia cikksorozatot is én írom a tavalyi Vuelta után. Hatalmas öröm ez számomra, hisz a Tipplap által szerettem meg a sportágat és azóta az egyik kedvencemmé vált. Sokat tanultam az elmúlt években és most már nincs olyan kiemelt egy napos, egy hetes, három hetes verseny, amit kihagynék. Jöhet a 2025-ös Giro d'Italia:
Tegnap történt: Munoz egyedül ment szökni, de nem sokra vitte, megkaptuk a várt mezőnyhajrát. Bukások borzolták a napot, Zukowsky feladta kulcscsontsérülés miatt, Pedersen kétszer állt meg a boruló tömegben, eszement szűkre szabták a szakasz végi körpályát, trükkös nap volt a teljesen sík terepen is. A Picnic (égetően nagy szükség van minden pontra a csapatnak) fiatalja Van Uden nyerte a sprintet Kooij előtt, a rózsa maradt Pedersenen, viszont Roglic a Red Bull kapun begyűjtött két másodperc bónuszt.
5.szakasz Ceglie Messapica-Matera 151km
- Útvonal: A kép alapján ijesztőnek tűnik a szakasz, nem tetszik ez a grafika, a hivatalos oldalon sokkal élethűbb és nem ilyen félelmetes. A szakasz második felében lesznek mászások, ebből egy kategorizált emelkedő van, a Montescaglioso, az is 4-es besorolású. A terep ezután sem lesz egyszerű, lesz meredekség és kell az erő a lábakba. Hasonló lesz az albán napokhoz, aki "túléli", összecsaphat a többiekkel a mezőnyhajrá során.

Emelkedők: A Montescaglioso első fele elég combos, viszont a 2,9 km táv nem túl hosszú. Megdolgozza a lábakat, így a befutón csak a legerősebbeknek lesz majd esélye.

Érdekességek:
- Matera: A nap elején még a tegnap megismert trullók jelennek meg, aztán a célállomás egészen más arculatot hoz. Barlanglakásokkal telített negyedeket találunk ezen a vidéken, sokáig elég nomád életmódot folytattak itt a lakosok. Mára már élhetőbb a helyzet, de az arculatát megőrizte a környék.
- Madonna della Bruna a város védőszentje. Hozzá kapcsolódik a július 2.-án tartott ünnepség. Végighordozzák a környéken a Madonna della Bruna szobrot, majd egy szekér "kíséretében" visszaviszik a katedrálisba a helyére, ezután a lakosok lerombolják a feldíszített szekeret. A legenda szerint egy helyi paraszt szekerére kéredzkedett fel egy lány, mert fontos üzenetet vitt a püspöknek. A város határában a lány leszállt a szekérről és azt mondta a parasztnak, vigye el ő az üzenetet a püspöknek. A paraszt később a lakosokkal együtt visszajött ide a lányhoz, ám már csak egy szobrot találtak. A szobrot egy feldíszített szekéren a városba, de a szekeret elpusztították, nehogy a várost fosztogató kalózok kezére jusson. Ezt az eseménysorozatot ünneplik július 2.-án.
Esélylatolgatás: A terep a puncheur típusú versenyzőknek kedvez, akik fárasztó mászás után is jól teljesítenek a mezőnyhajrában. Albániában kétszer láttunk ilyet, Pedersen mindkettőt behúzta. A különlegessége, hogy nem feltétlenül nagy csoportos érkezés lesz, az emelkedők megtizedelhetik a mezőnyt (Groves, Kooij, Van Aert például a hétvégén megszenvedett rendesen). Durván néz ki, hogy Pedersen 2,45-ös oddsa után 14,5-től jönnek a többiek (Groves, Van Aert, Strong, Kooij, Aular). Nagyon rendben van a Lidl, védik a rózsaszín trikót, Pedersen minél több szakaszt szeretne nyerni, nem lehetetlen a triplázás, de tartogathat meglepetést a nap.
Szökés: Ma lenne értelme próbálkozni, de csak akkor lesz esély hazaérni, ha nagyobb létszámú lesz az elmenés, mert kellenek a lábak és az összedolgozás a végén.
Tippelde:
- Szakaszgyőztes: Ki mást mondjak, mint Pedersent 2,45-ért. Ha nem ő, akkor csak vakon lehet lőni egyet a sűrűből, mert a többiek nagyon egy szintet képviselnek az esélyesek közül. Pidcock neve is ott a pakliban, de nem látok benn fantáziát, főleg, hogy a Q36.5 elvesztett egy embert. Van Aertra egy vasat se tennék, valami nagyon nem oké vele, valószínűleg az emlegetett betegség nyomja rá a bélyegét a versenyére.
- Top3-ba jut Pedersen 1,42, aki nem meri győztesnek rakni, az top3-ba is jó szorzót kap érte, közel másfélszeres pénz. Ki férhet oda mellé a dobogóra? Groves nagyon nincs képben, nem tudom bízik-e valaki benn? A mászós sprinteken előbb kap perceket, minthogy részt venne a hajrában. Strongnak van egy második helye, Aularnak egy harmadik, a két Vismas megfeküdt egy-egy ilyen napon. Vacekkel akar nyeretni egy szakaszt Pedersen, de még nem a mai lesz az szerintem, ahol nagy esélye lenne.
- Párosítások:
- Roglic veri Ayusot 1,4 Ha sima mezőnyhajrá lesz, akkor begurulnak, ahol éppen kedvük van, de a Visma helyezedni fog a sprinterei miatt, így Roglic is elől lesz valamennyire. Tegnap elvitte a Red Bull kapu harmadik helyet is,egyelőre biztosabbak a lábai, mint Ayusonak, akit még a technika is kínoz. Valószínűleg semmit nem fog jelenteni összetett szempontjából, de, annyira nem tetszenek a párosítások, hogy ma bepróbálom ezt.
Összefoglaló a fogadásokról: A Tippmixpro teljes káosz, összevissza ír mindent, sokszor a szakaszgyőztesek vannak beírva végső győztes oddsokra és fordítva, ma éjjel nem volt szakasz top3-as kínálat, teljesen meg vannak veszve...
- A három szakaszgyőztest sikerült elcsípni, az első két nap szinte tökéletesre sikerült, a vasárnapi sprintnap találatát Pidcock ködösítette el. A negyedik nap sajnos nem igazán sikeres, csak a gondolkodás volt rendben, de a nevek nem.
Köszönöm, hogy velem tartatok, jó szurkolást és kívánok mindenkinek kellemes időtöltést az elkövetkező három hétben!
ST21

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
A. Tiberi - R. Bardet
A. Tiberi
Thomas Pidcock - D. Ulissi
Thomas Pidcock
Az emelkedőkkel lesz baja, de van még benne potenciál.
tippszelvény
Giro dItalia, 5. szakasz 2025
O. Kooij