2023.04. 06.

Itzulia Basque Country, 4. szakasz: Santurtzi›Santurtzi (175.7km)

Itzulia Basque Country, 4. szakasz: Santurtzi›Santurtzi (175.7km)

A Baszk Kerékpáros Körverseny, vagy más néven a "Itzulia Basque Country" egy ötnapos, nemzetközi kerékpárosverseny, amely minden év áprilisának elején zajlik a Baszkföldön, Spanyolországban. A verseny az UCI ProSeries kategóriájában szerepel, és a világ legjobb csapatai és kerékpárosai vesznek részt rajta. Az első versenyt 1924-ben rendezték meg, és azóta az egyik legkedveltebb egyhetes verseny a naptárban. Az útvonal minden évben változik, de általában a Baszkföld festői vidékein halad keresztül, amelyeket gyakran nehezen teljesíthető hegyi szakaszok jellemeznek. Így lesz idén is, ráadásul most nincs időfutam sem.

4. szakasz: Santurtzi›Santurtzi (175.7km)

Útvonal:

  • Ismét egy rövidebb-, mindössze 174 kilométer hosszú szakasz, ám ez is nagyon intenzív lesz. Santurtzi városából indulnak és oda is érkeznek vissza. A szakasz végén található a 2-es kategóriájú La Asturia emelkedője, ami 7,4 kilométer hosszan 6,3% átlagban és vannak komoly részei is. Az útvonal első nagy hányadában pedig három 3-as besorolású mászás lesz. A vége nem hegyibefutó, az Asturiáról le kell jönni, itt a lejtmenetben jobbak komoly előnyt is kialakíthatnak majd, majd a vége, hogy ne legyen olyan egyszerű egy rövid lejtmenet után sík lesz.

Esélyesek:

  • Ez egy olyan nap, ahol is, vagy pedig az Asturiára mászás közben támad valaki(k) és ki tudnak dolgozni egy olyan előnyt, hogy nem lehet behozni őket. Marc Hirschi szereti az efféle útvonalakat, de azok a kerékpárosok is esélyesek, akik tudnak mászni és tudnak komoly tempót is menni. Ide most minden kell. Ha elengedi a Jumbo, akár Valter Attiláról is el tudom képzelni ma, hogy nyer. Ide Schelling pedig két napja nyert meg egy brutál lejtmenetes szakaszt.

Tippek:

  • Szakaszgyőzelem: Ide Schelling – 19,00

Párosítások:


 

tipp
Itzulia Basque Country, 4. szakasz: Santurtzi›Santurtzi
Mattias Skjelmose jobb lesz, mint David Gaudu | 1.80 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kerékpársport világából

Lassan vége a kerékpárszezonnak, maradt a VB és a Lombardia a nagyobb rendezvények közül. A VB egy hetes program, ma rendezik az időfutamokat. A cikk a férfi nem versenyéről szól.
Lassan vége a kerékpárszezonnak, maradt a VB és a Lombardia a nagyobb rendezvények közül. A VB egy hetes program, ma rendezik az időfutamokat. A cikk a férfi nem versenyéről szól.
Zárul a Vuelta, köszönöm, hogy velem tartottatok! A VB-ről még lesz cikk aztán tavaszig pihentetve a kerékpár cikksorozat (általam, mert a mester valószínűleg hozza Lombardiát)
Zárul a Vuelta, köszönöm, hogy velem tartottatok! A VB-ről még lesz cikk aztán tavaszig pihentetve a kerékpár cikksorozat (általam, mert a mester valószínűleg hozza Lombardiát)
08.22.-09.13-ig tart a 2026-os Vuelta, az év utolsó háromhetes versenye. A Tipplapon minden szakaszról olvashattok elemzéseket, összefoglalókat és sportfogadó tippeket is hozunk, tartsatok velünk!
08.22.-09.13-ig tart a 2026-os Vuelta, az év utolsó háromhetes versenye. A Tipplapon minden szakaszról olvashattok elemzéseket, összefoglalókat és sportfogadó tippeket is hozunk, tartsatok velünk!