2025.04. 23.

La Fléche Wallone 2025

La Fléche Wallone 2025

A La Flèche Wallonne, vagyis a Vallon Nyíl az egyik leghíresebb egynapos profi országúti kerékpárverseny, amelyet minden év áprilisában rendeznek Belgium vallon régiójában. A verseny a három ardenneki klasszikus közé tartozik a Liège–Bastogne–Liège és az Amstel Gold Race mellett, és különösen fontos része a tavaszi klasszikusok sorozatának.

Történelem:

  • A versenyt 1936-ban rendezték meg először, a belga La Dernière Heure napilap szervezésében. Azóta is szinte megszakítás nélkül, évente kerül sor rá, még a második világháború idején is. A verseny elsősorban belga területen zajlik, és mindig is híres volt arról, hogy nehéz, rövid, de erőteljes emelkedőkkel tűzdelt pályán zajlik. Története során olyan legendás győzteseket avatott, mint Eddy Merckx, Bernard Hinault, vagy az utóbbi évek domináns szereplője, Alejandro Valverde, aki rekordot jelentő öt győzelmet szerzett a versenyen (2006, 2014, 2015, 2016, 2017).

Útvonal:

  • A verseny Vallóniában, Belgium déli, francia nyelvű régiójában zajlik. A rajt váltakozó helyszíneken lehet, idén Ciney városa, de a cél már hosszú évek óta Huy városában van. A 205,2 kilométeres táv során 11 emelkedőt kell leküzdeniük a versenyzőknek, ami kettővel több, mint a tavalyi kiírásban. A legnagyobb kihívást idén is a híres Mur de Huy jelenti, amelyet háromszor is meg kell mászni: először 130,8 km-nél, majd 168 km-nél, végül pedig a célvonalhoz vezető emelkedőként, tehát a győzelem sorsát is ez dönti el. A Mur de Huy 1,3 km hosszú, átlagosan 9,6%-os meredekséggel bír, ami a robbanékony, jól helyezkedő hegyimenőknek kedvez. A végső 37,2 km-es körpálya háromszori megismétlése – amely a Côte d’Ereffe, a visszatérő Côte de Cherave és a Mur de Huy sorozatát tartalmazza – fokozatosan fárasztja a mezőnyt, így szinte biztosra vehető, hogy csak a legjobb formában lévő hegyimenők tudnak majd harcban lenni a győzelemért.


Mur de Huy – A gyilkos fal

  • A verseny ikonikus része a Mur de Huy, vagyis a huy-i fal, amely a célvonalnak is otthont ad. Ez a brutális emelkedő 1,3 km hosszú, de az átlagos meredeksége 9,6%, helyenként pedig 26%-os emelkedővel is szembesülhetnek a versenyzők. Ez az egyik legnehezebb és legismertebb emelkedő a profi kerékpársportban. A "Mur" jellemzője, hogy taktikai csatává változtatja az utolsó perceket: a versenyzőknek jó ütemben kell időzíteniük a támadásaikat, mert ha túl korán indítanak, elfogyhat az erejük, ha pedig túl későn, nem tudják ledolgozni a hátrányt. Ezért a La Flèche Wallonne győztese gyakran nem a legerősebb, hanem a legjobban időzítő versenyző.

Esélyek:

  • Összességében tehát egy nehéz, hegyi klasszikusra számíthatunk, ahol az utolsó Mur de Huy-i mászás dönt majd – és ahogy mindig, ez most is az utolsó percekben dől el, robbanékony, rövid emelkedőkre specializálódott versenyzők között. Nagyon erős rajtlista van, íme a 10 legesélyesebb, leghíresebb és a ranglistán legjobb versenyző sorrendben:

Tippek:

  • Mivel Pogacar itt van a mezőnyben, az ő győzelme a legnagyobb esély. Nyilván a következő Liege-Bastogne-Liege monumentum fontosabb lesz, de azért ez is egy nagyon híres verseny, amit mindenki meg akar nyerni. 2023-ban nyerte már meg a Fleche-t a szlovén, miért ne nyerhetné meg még egyszer? Futamgyőztes: Tadej Pogacar – 1,49 a szorzó elég alacsony, nem biztos, hogy érdemes kockáztatni, hiszen ez nem csak egyéni sport, hanem technikai is, így bármikor történhet műszaki probléma, ami meghiúsítja a győzelmet!

Főtipp:

  • Az indoklás pedig kettős, egyrészt nagyon jó formában van, az Amstelt megnyerte pár napja és Pogacart és Evenepoelt hajrázta le a végső sprintben, mindez pedig alaposan felspannolta mentálisan. A másik ok pedig az, hogy nagyon szereti ezt a versenyt 2022-ben 2. helyen végzett ugyanitt. A Mur de Huy-ön pedig képes jól időzíteni és megfelelően robbanékony! 

tipp
La Fléche Wallone 2025
Mattias Skjelmose TOP3-ban végez | 4.40 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kerékpársport világából