2025.09. 04.

La Vuelta a Espana - 12. szakasz: Laredo - Los Corrales de Buelna (144.9km)

La Vuelta a Espana - 12. szakasz: Laredo - Los Corrales de Buelna (144.9km)

A Vuelta a España mai, 12. szakasza Laredóból indul és Los Corrales de Buelnában ér véget. A 144,9 kilométeres etap közepes hegyi szakasznak számít, amely összesen 2393 méternyi szintemelkedést tartalmaz. Bár nem tartozik a legbrutálisabb hegyi napok közé, a szakasz technikás és hullámzó profilja komoly kihívást jelent a versenyzők számára. És ne feledjük, holnap Angliru, ezért ma nem biztos, hogy az összetett menők törik magukat a szakaszgyőzelemért, ez pedig jó hír a szökésnek!

Útvonal:

  • Laredóból indulnak, majd 32 km bevezető után jön is a nap első komoly emelkedője az Alto de Alisas, amely 8,6 km hosszú és átlagosan 5,8%-os meredekségű. Ezt követően a mezőny kisebb dombokon halad át, míg elérik az Alto de Hijas nevű kaptatót, amely 3,6 km hosszú 6,9%-os átlagos emelkedéssel. A legnehezebb pont a Collada de Brenes, egy 7 km-es emelkedő, amely 7,9%-os átlagos meredekséggel bír, és két kilométeren keresztül kétszámjegyű meredekséget is elér. Ez az utolsó komoly hegy, amely után még 22,9 km van hátra a célig, enyhén lejtős terepen Los Corrales de Buelnáig.


Érdekességek:

  • Laredo: Battle of Flores. Ez a debreceni virágkarneválhoz hasonlítható fesztivál, amit minden év augusztus utolsó péntekén rendeznek. Az emberek virágba borítják az autókat és végigvonulnak a településen. Több, mint 100 éve tartó hagyomány Kantábriában.
  • Buelna: La Magosta. Nyár záró, őszre felkészítő ünnep, melynek központi eleme a gesztenye. A rég múltban fontos élelmiszer volt a gesztenye, annak is a sült változata. A téli időben afféle túlélő elemózsiának számított Kantábriában, erre emlékeznek manapság a fesztivál keretében.
  • Kantábria mitikus lényei: a környéken mai napig fontos szerepet játszanak az ősi mondák, legendák, rengetegen hisznek mindenféle teremtmény létezésében.
  1. Ojancanu és Anjana a gonosz és a jó megtestesítői. Ojancanu egy küklopsz, aki a kegyetlenség jelképe, felesége Ojancana még rajta is túl tett, a gyerekeit is megölt. Anjana viszont egy jóságos tündér, aki vigyáz az őszinte szerelmes párokra és az erdőben eltévedt vándorokra.
  2. Sirenuca a kis hableány. Egy elkényeztetett fiatal lány volt, aki ráadásul makacs volt. Egyszer felmászott egy veszélyes sziklára, hogy együtt énekeljen a tenger hullámaival, ám az égiek büntetésből nimfává változtatták.
  3. Cabaluccus del diablo: Szárnyas lovag az égben, amik a földön megtestesülve sanyargatják az embereket. Májusban jelennek meg, tüzet okádnak és ahova lépnek, ott örökre megmarad a nyomuk. Vasfűvel és szentjánosbogárral lehet őket távol tartani.
  4. Nuberu: Huncut, apró, démoni lények, amik a hirtelen jött nagy vihar okozói. Imádják rongálni az emberek tulajdonát. A kantábriai tengerészek legnagyobb ellensége.
  5. Ramidreju: Kantábriai történetekben gyakran keresett lény, ami a hegyekben él. Száz évente egyszer születik egy menyéttől, így ehhez az állathoz hasonlít leginkább. Népszerűségét annak köszönheti, hogy bundája minden betegséget meggyógyít és erős vonzalmat érez az arany iránt.
  6. Estruch gróf a vámpír: Estruch gróf nagy boszorkány és pogányüldöző hírében állt, amiért egy boszorkány megátkozta. Halála után élőhalottként feltámadt, parasztemberek és állatok vérét szívta, teherbe ejtette a fiatal lányokat, akik démoni újszülötteket hoztak világra. Éveken át tartotta terrorba a környéket, míg végül örökre nyugovóra tért, a legenda szerint egy idős apáca ölte meg.

Esélyek:

  • A szakasz profilja kedvez a szökéseknek és a hegyi specialistáknak, különösen azoknak, akik nem tartoznak az összetett esélyesek közé, így szabad kezet kaphatnak. Ráadásul, ahogy a bevezetőben is említettem, holnap jön az Angliru-hegyibefutó, így az összetett menők biztosan a mezőnyben kényelmesebben jönnek meg. Van esélye a szökésnek! A lejtmenet után a célig vezető enyhén hullámzó útvonal lehetőséget ad egy kisebb csoport sprintjére is!

Tippek:

  • Eddie Dumbar a Jaycóból már nyert két Vuelta-szakaszt is, jól mászik, bírja a szökést is. Mivel ő nem veszélyes az összetettre, simán elmehet. Benne lehet a TOP3-ban.

tipp
La Vuelta a Espana - 12. szakasz: Laredo - Los Corrales de Buelna
Eddie Dunbar TOP3-ban lesz | 8.75 | (5/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kerékpársport világából