2023.04. 23.

Liege-Bastogne-Liege 2023, a klasszikusok doyenje!

A versenyt1894-ben rendezték meg először a profi kerekesek számára, ezzel ez a legrégebbi múltra visszatekintő monumentum. A futam szinte összenőtt a Fleche Wallone-nal, korábban egymásután két napon belül került sorra két etap, manapság a Vallon Nyilat szerdán, míg a LBL-t vasárnap bonyolítják le. Lássuk, mire számíthatunk, a mezőnyben Valter Attila is ott lesz!

Útvonal:

  • A verseny az ardenneki egynaposok közé tartozik, vagyis 11 meredek fal nehezíti majd a versenyzők dolgát. Valamint a hossza is jelentős, hiszen 258 kilométert tesznek meg, Liege-ből, Bastogne érintésével vissza Liege-be. Komoly kis mászások ezek, összességében több mint 4000 méter szintkülönbség az már igencsak combos! A Côte de Saint-Roch (1 km, 9,9 százalék), a Côte de Wanne (3,5 km, 5 százalék), a Côte de Stockeu (1 km, 12,8 százalék), a Col du Rosier (4,4 km, 5,7 százalék) százalék), a Côte de La Redoute (2 km, 8,6 százalék) -, a leghíresebb maga a befutó, a Côte de la Roche-aux-Faucon (1,3 km, 10,5%), ami az utolsó a versenyben.

Esélyek:

  • Ezért ezen a versenyen csak a legerősebb kerékpárosok lehetnek esélyben a győzelemért! A verseny hossza és az összes szintemelkedése jelentősen igénybe veszi a versenyzőket. A legesélyesebb Tadej Pogacar, aki idén már agyonnyerte magát, ha ma is nyerni tudna, akkor azt az egyedülálló dolgot hajtaná végre, hogy egymás után mindhárom ardenneki egynapost (Amstel, Fleche, Liege) megnyerné. Az mindent elmond, hogy egy ilyen nehéz kerékpárverseny kapcsán csak 1,83 a szorzója! Pedig ott van a mezőnyben Remco Evenepoel is! Ha a jelenlegi mezőnyt egészében nézzük, akkor öt kiemelten erős klasszis versenyző is van (Pogacar, Van Aert, Van der Poel, Remco Evenepoel és Jonas Vingegaard) És ha ebből kettő ott van a rajtnál, akkor már nem lehet biztos a győzelemben egyik sem! A többiek a futottak még kategória, de mivel egy kerékpárversenyen bármikor történhet bármi, simán elképzelhető, hogy más nyer. Jó lehet még Michael Woods, Romain Bardet és Alexander Vlasov is. Az orosz a Giróra készül, most már nagyon jó formában kellene lennie!

Tippek:
Futamgyőzelem: Remco Evenepoel - 3,60

  • Az első 10-ben végez Alex Vlasov - 1,90

Párosítások: 

  • Vlasov jobb lesz mint Lutsenko – 1,53
  • Ben Healy jobb lesz mint Sivakov – 1,36
  • Mikel Landa jobb lesz, mint Enric Mas – 1,66
tipp
Liege-Bastogne-Liege 2023
A. Vlasov jobb lesz mint A. Lutsenko | 1.53 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
bencekiraly95 2023-04-23 14:20:18
Gondolom bármilyen irodánál Pogira tett fogadás vesztesként lesz elkönyvelve?!
seantaylor21 2023-04-23 14:27:00
Biztos h vesztes
seantaylor21 2023-04-23 13:09:47
Törölt hozzászólás
senki 2023-04-23 12:52:38
Ide kiirni már nem tudtam de megfogadtam én is ezt a Vlasov párosítás.
medzsr 2023-04-23 08:20:17
Remek írásaid vannak!Köszönjük!

további tippjeink a Kerékpársport világából

Máris itt a május és elkezdődik a kerékpáros szezon első háromhetes Grand Tourja, a Giro D’Italia. Idén egy magyarnak szurkolhatunk, viszont Valter Attila a legerősebb csapat versenyzőjeként vág neki az Olasz Körnek. Az összetettben magasan a legesélyesebb Tadej Pogacar, aki idén megpróbálja a Giro – Tour duplát. Na az kb azt jelenti, mint teniszben a naptári Grand Slam, vagy fociban ha egy csapat, BL-t, bajnokságot és Kupát is megnyeri egy szezonban.