2022.03. 07.

Párizs – Nizza 3. szakasz: Vierzon›Dun-le-Palestel (190.8km) (kedden)

Párizs – Nizza 3. szakasz: Vierzon›Dun-le-Palestel (190.8km) (kedden)

Az első szakaszon a Jumbo Visma csinált egy tökéletes időben elindított támadást a végén, így nem lett sprintbefutó. Ma egy újabb 160 kilométeres etap következik, amelynek a végén még esélyesebb a sprinthajrá, mint a vasárnapi első szakaszon.

Sajnos ez a tipp sem jött be. Mindkét sprinter elengedte a dolgot, miután nem kerültek be az első csoportba, amelyik a győzelemért küzdött. Ma a harmadik szakasz következik.

3. szakasz: Vierzon›Dun-le-Palestel (190.8km)

  • A 191 km hosszú szakasz második fele lesz az érdekesebb. Rendesen hullámzik, ám a emelkedők nem magasak. Két 3-as kategóriás hegy van mindössze. A befutó is emelkedik, ezért nagyon izgalmas befutó várható, ahol nem a síkon eredményes sprinterek várhatóak győztesnek, hanem azok, akik erősebb, izmosabb testalkatúak és bírják a rövid emelkedőket is.

Esélyek:

  • Az imént ecsetelt típusnak a jelenkorban Wout Van Aert a prototípusa. Régebben Sagan volt, de mára ő már kiöregedni látszik. A belga viszont iszonyatosan erős. Az első szakaszon ott volt az elmenésben, de Laporte-nak adták a győzelmet. A második szakaszon második lett, nem bírta lesprintelni Jakobsent, csakhogy az ott sík volt, ez meg itt emelkedik! Jó lehet még Mads Pedersen, az egykori világbajnok

Tippek:

  • Wout Van Aert nyeri a szakaszt – 2,75

Párharcok:

  • Sam Bennett jobb lesz, mint Juan Sebastian Molano: Bennett két éve még a legjobb sprinterek egyike volt, aztán összeveszett a Quick Step főnökével, majd el is hagyta a csapatot. A régi-új csapatában, a Borában még nem bizonyított idén. Szerintem most fog. - 2,50

tipp
Párizs – Nizza 3. szakasz: Vierzon›Dun-le-Palestel (190.8km)
Wout Van Aert nyeri a szakaszt – 2,75 | 2.75 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
szeretlekandi 2022-03-08 01:29:43
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.03.08. 16:10
Párizs-Nizza, 3. szakasz 2022
Ki nyeri?
P. Roglic
40.00 Mads Pedersen
Tét 100
Kihagyott nyeremény 4000

további tippjeink a Kerékpársport világából

Ma rendezik meg a szezon utolsó klasszikusát, az ősz versenyét, vagyis az Il Lombardiát, és minden adott ahhoz, hogy az elmúlt évek legizgalmasabb kiadását lássuk. Tadej Pogacar öt egymást követő győzelem után sérülés miatt hiányzik, így először 2020 óta valóban nyílt a verseny. A mezőny tele van jó formában lévő hegyimenőkkel, az útvonal pedig brutális, 239 kilométer, több mint 4600 méter szint, és egy olyan finálé, amely a legjobb mászók és lejtmenetes specialisták csatáját ígéri.