2025.08. 26.

Vuelta a Espana 2025 4. szakasz Susa-Voiron 206 km)

Vuelta a Espana 2025 4. szakasz Susa-Voiron 206 km)

08.23-án kezdetét vette a 2025-ös Vuelta, az év utolsó háromhetes versenye. Jöhet a 4.szakasz. Kövessétek velünk a Tipplapon is, ahol minden nap olvashattok elemzéseket, összefoglalót, tippeket a szakaszokról!

Üdv mindenkinek!

 

Tegnap történt: Zingle nem bírta a vasárnapi bukás után, egy Movistarossal együtt feladta a versenyt. A nap csendesen telt el, a kis létszámú elmenés esélytelen volt, Verre viszont pöttyös trikóban szökött az újabb pontokért, majd szépen visszazárkózott a főmezőnybe a többiekkel együtt, Sean Quinn bírta legtovább, de őt is befogta a Lidl vezette peloton. A hajrá egészen emlékezetesre sikerült, Pedersen már a kezében érezhette a sikert, ahogy azt mindenki várta, ám Gaudu az utolsó kanyarban óriásit ment belső íven és megelőzte végül a dánt. Harmadik helyen Vingegaard ért be, újabb bónuszt szerezve a többiek előtt. A piros maradt Jonason, de Gaudu azonos idővel áll mögötte.

 

4. szakasz Susa-Voiron 206,7 km

  • Útvonal: Az egyik legrövidebb szakasz után jön a leghosszabb. Olaszországból áttekernek francia földre. Az első 80 kilométeren belül letudják a három kategorizált emelkedőt, majd hosszú lejtő után jön a besorolás nélküli Comboire és a kígyózós kanyargós finish, ami minimális meredekséggel rendelkezik. 2919 méter szintkülönbség, egy harmadik és két második kategóriás mászás vár a kerékpárosokra, melyeknek a meredeksége nem vészes, viszont, ahogy követik egymást, úgy hosszabodnak. Hossz: 5,6 km- 8,3 km- 13,8km  Meredekség: 5,6- 6,1%- 4,3%

 

Emelkedők: Az Exilles a bemelegítés, a Montgenévrenek lesz egy 10%-os pontja, a Lautaret csúcsa 2000 méter felett.

 

Nevezetességek:

  • Susa: A francia határ közelében található település. A tervek szerint 2030-ra készül el a világ leghosszabb vasúti alagútja (57 km), melynek Susaban lesz az olaszországi bejárata. A sokat emlegetett Savoyai család legelső pénzverdéje itt volt.
  • Grenoble: 
  1. Mandrin-barlang: Van egy barlangrendszer, amit a Bastille építésekor alakított ki a hadsereg, a legenda szerint ez volt Louis Mandrinnak, a híres francia tolvajnak a búvóhelye. Mandrin a franciák Robin Hoodja volt a 18. században, az adószedők ellen harcolt, nagy népszerűségnek örvendett a szegény réteg körében, végül 30 évesen elfogták és kerékbetörés módszerrel kivégezték.
  2. Chartreuse likőr: A karthauzi rend tagjai anno megfejtettek egy kéziratot, ami az életet meghosszabbító elixír receptje volt. 130 féle növényt kell bonyolult módon feldolgozni az elkészítéséhez. 1737-ben sikerült elkészíteni a 69%-os alkoholtartalommal rendelkező nedűt, pár évtizeddel később változtattak a recepten, így 55% lett az alkoholfok és megkapta a Green Chartreuse nevet. Világszerte keresett likőr lett, ám a pontos receptet mindig csak két szerzetes tudhatja, jelenleg Dom Beonit és Jean-Jacquesnek hívják őket.

 

Esélylatolgatás: A nap elején ki lehetne alakítani egy tökéletes szökést, csak ott a bökkenő, hogy a három  mászás után marad 120 kilométer befogni az elmenést...A hegyek után óriási lejtő és sprinthajrát ígérő befutó vár a mezőnyre, viszont a Grenoble előtti mászás és a 4% körüli meredekséggel bíró finish megtizedelheti a sprintermezőnyt is. Az iroda mezőnyhajrát vár viszont az oddslista 10. helyétől megjelennek olyan nevek, akik elmenésből húzhatják be a szakaszt. Az összetettért menő csapatok nem fognak megszakadni az üldözésért, ez a szökevényeknek kedvez. Tegnap sokan elengedték a napot (Philipsen látványosan, viszont kétlem, hogy a keddi nap érdekében tette ő) és begyűjtötték a szökőhátrányt. Vingegaard ma leadhatja a piros trikót, de mekkora előnyt engednek az elmenésnek és ki az, akit egyáltalán elengednek bátran? A pöttyös trikó viselőjére, Verre-re nagyon kiváncsi leszek, rámegy ma is az újabb hegyi pontokra? Fortunato is így csinálta a Girot és ő még azzal megspékelte, hogy egy szakaszt is behúzott, de Verrenek ma szerintem erre nincs esélye a sík miatt.

 

Tippelde: A kérdés, hogy hazaér a szökés vagy jön a nagy létszámos mezőnyhajrá?

  • Szakaszgyőztes: Finn Fischer-Black 60,00, hazaér a szökés ez a fő gondolat, a Bora előreküldi Blacket ez egy eszement terv. Vagy Pidcock és a hosszú lejtő lesz a nyerő 40,00-ért? A brit bringás mostanában a sprintekre is rápróbál.
  • Top3-ba jut: Mads Pedersen- Jöhet a második naphoz hasonló trükközés, ha mégsem nyer a szökés akkor jöhet a top sprinter, aki a tegnapi második hely után szeretne nyerni, fekszik neki a befutó csak legyen mezőnyhajrá
  • Párosítás: Na ezt most hanyagolom, a mai nap amúgy is lutri, a párosok meg főleg, az már csak extra, hogy nem lehet tudni ki engedi el a napot vagy legalább is a hajrát és még a Comboire is bele fog szólni.

 

Összefoglaló a fogadásokról: Az első napon szépen hozta Philipsen dupláért a szakaszt, a többi tipp mellément, Pedersen és Aniolkowski hátraszorult a körforgalmak után. A második nap igazán ragyogóra sikerült, bár szökés sikert vártam, de a többi opciót eltoltam az összetett menők közti harc irányában, így Vingegaard győzelme hozta a top3-as tippet, Pidcock odaért pont a 10. helyre, Bernal 4. lett, ami önmagában is erős, ráadásul a párosítás ellenfele, Tiberi a nap vesztese lett 21 mp hátránnyal. A harmadik napon a nevek jók voltak csak nem jó helyre, Pedersen kellett volna a top3-ba, Aualar a top10-be, legalább Coquard hozta a párosítást, igaz nem tudatosan, mert elengedte a napot, akárcsak a vetélytársa.

 

Köszönöm, hogy velem tartatok, jó szurkolást és kívánok mindenkinek kellemes időtöltést a következő három hétben!

 

ST21

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2025-08-26 13:25:40
Pedersentv lehajrázni??
Gaudunak sikerült!
seantaylor21 2025-08-26 13:56:30
Az az utolsó kanyarvétel elit volt ahogy beugrott a röviden

további tippjeink a Kerékpársport világából

Ma rendezik meg a szezon utolsó klasszikusát, az ősz versenyét, vagyis az Il Lombardiát, és minden adott ahhoz, hogy az elmúlt évek legizgalmasabb kiadását lássuk. Tadej Pogacar öt egymást követő győzelem után sérülés miatt hiányzik, így először 2020 óta valóban nyílt a verseny. A mezőny tele van jó formában lévő hegyimenőkkel, az útvonal pedig brutális, 239 kilométer, több mint 4600 méter szint, és egy olyan finálé, amely a legjobb mászók és lejtmenetes specialisták csatáját ígéri.
Ma rendezik meg a szezon utolsó klasszikusát, az ősz versenyét, vagyis az Il Lombardiát, és minden adott ahhoz, hogy az elmúlt évek legizgalmasabb kiadását lássuk. Tadej Pogacar öt egymást követő győzelem után sérülés miatt hiányzik, így először 2020 óta valóban nyílt a verseny. A mezőny tele van jó formában lévő hegyimenőkkel, az útvonal pedig brutális, 239 kilométer, több mint 4600 méter szint, és egy olyan finálé, amely a legjobb mászók és lejtmenetes specialisták csatáját ígéri.