08.23-án kezdetét vette a 2025-ös Vuelta, az év utolsó háromhetes versenye. Jöhet a 8.szakasz. Kövessétek velünk a Tipplapon is, ahol minden nap olvashattok elemzéseket, összefoglalót, tippeket a szakaszokról!
Üdv mindenkinek!
Tegnap történt: Ahogy a terep hasonló volt a csütörtökihez, úgy a végeredmény is. Hazaért a szökésből egy szóló támadás, újabb UAE siker, csak most Ayuso lett a győztes. A spanyolt a csúfos első pireneusi nap után elengedte a mezőny, sokáig egyedül tekert, aztán összejött egy 12 fős csapat, ebből szólózva ért elsőként célba Ayuso. A piros maradt Traeenen, aki a főmezőnnyel együtt ért be, csak Vingegaardék kiszórták a többieket, akik még előrébb voltak összetettben. Landa, Tiberi és Gaudu elszállt mondjuk ki, végleg. Látszik, hogy kik az erős kerékpárosok: Vinge, Ciccone, Almeida, Pidcock, Riccitello, Hindley, Gall, Kuss, Jorgenson, Pellizzari, O'Connor, nagyjából ők azok, akikkel számolni kell. Soler nem Vuelta esélyes, de tetszetős, amit csinál, összetettben 12., tegnap bekostolta a főmezőnyt és 5 mp-t vert rájuk.
8. szakasz Monzon Templario-Zaragoza 163,5 km
- Útvonal: Egyértelmű sprintnap, nincs kategorizált emelkedő, az 1236 méter szintkülönbség a szakasz első felének köszönhető, de abban sincs semmi extra, csak fűrészfogas (bár abból sem az igazi). Nem megy 600 méter fölé a mezőny. 23,5 kilométeres zaragozai kör vár a mezőnyre a végén.

Emelkedők: -
Nevezetességek:
- Zaragoza:
- Basilica del Pilar: A világ első Mária kegyhelye és egyben a város fő nevezetessége a bazilika. Kr. u. 40-ben Jakab apostolnak megjelent a Szűzanya, egy márványoszlopon állva és megkérte, hogy emeltessen neki itt templomot. 1936-ban, a spanyol polgárháború idején négy bombát dobtak ide, egy a folyóba zuhant, egy a térre, kettő eltalálta a templomot viszont egyik sem robbant fel. Utóbbi kettő a templom oszlopokon látható.
- Arco del Dean: A szokásos ördögös legenda itt is fellelhető. A 13. században egy székesegyház dékánjának építettek rezidenciát, de az nem készült el időben, az ördög segített egy lélekért cserébe. Jellegzetes boltív látható az épületen, El Diablo viszont át lett verve, ugyanis egy kutyát küldtek át alatta, így az ördögnek azzal kellett beérnie.
Esélylatolgatás: A szökésnek nem lesz esélye hazaérni, nincs is nagyon értelme belekerülni az elmenésbe, szerintem 4-5 főnél nem lesz nagyobb, főleg, hogy nem osztanak pontokat a pöttyös trikóért. A Lidl kontrollálja szokásosan a napot, aztán jöhet a sprint minden extra nélkül.
- Philipsen 1,62: A top favorit, aki az első sprintet behúzta és simán lehetett volna még egy győzelme, ha az utolsó felvezetőembere nem zárja be. A terep neki kedvez, ha van lába az andorrai hegyek után, akkor adott Jasper győzelme.
- Vernon 4,4: Az ő oddsa mutatja, mennyire esélyes Philipsen, a második a listán Vernon, de már ultra oddsal. Ott lehet az elejében, top5 körül.
- Pedersen 7,25: Nem puncheur pálya, így kevés esélye van ma a dánnak, ahol nyerhetett volna, ott az utolsó kanyarban hátraszorult és esélye sem volt győzni. A Girot dominálta, a Lidl itt csak kapirgál eddig, de ezüstéremnél előbbre nem jutottak.
- Van Uden 10,5: A Picnic sprintere most nem olyan meggyőző, top10 oké, de győzelmet nem érzek benne.
- Turner 14,5: A meglepetésember, aki kihasználta az Alpecin káoszát és megnyerte a negyedik szakaszt. Az Ineos sprintere.
- Aniolkowski, Marit, Viviani, Mihkels, Coquard akik még odaérhetnek az elejébe, Pidcock megint beugrik a top10-be szórakozásból?
Tippelde: Állatkirály PRO beírja a párosításoknál, hogy Geraint Thomas....
- Szakaszgyőztes: Philipsen 1,62 Dühös lesz Jasper, ha megint elszúrja, ha nem történik káosz és a nyers erő dönt, akkor az Alpecin kerékpárosa fog nyerni.
- Top3-ba jut: Aular volt jó pillanata a Movistarosnak, az első napon 3.lett, aztán picit elcsendesedett, készülni fog mára.
- Top10-be jut: Mihkels Az EF sprintere ott legyeskedik a 10. hely körül a mezőnyhajrákon, titkos színes foltja a mezőnynek. Vagy írjam Pidcockot :D ?
- Párosítás: Az Aniolkowski vs Marit párharcon lehetne húzni vendéget underdognak, de egyik sem tündököl, ráadásul a Cofidis két sprinterrel van, Coquard jobb lesz, mint a lengyel.
- Aular veri Mihkelst 1,5 megdícsértem Mihkelst, de Aular előbbre végez. Nem túl tetszetős opciók vannak mára, de ezt jó oddsért kínálják.
Összefoglaló a fogadásokról: Az első napon szépen hozta Philipsen dupláért a szakaszt, a többi tipp mellément, Pedersen és Aniolkowski hátraszorult a körforgalmak után. A második nap igazán ragyogóra sikerült, bár szökés sikert vártam, de a többi opciót eltoltam az összetett menők közti harc irányában, így Vingegaard győzelme hozta a top3-as tippet, Pidcock odaért pont a 10. helyre, Bernal 4. lett, ami önmagában is erős, ráadásul a párosítás ellenfele, Tiberi a nap vesztese lett 21 mp hátránnyal. A harmadik napon a nevek jók voltak csak nem jó helyre, Pedersen kellett volna a top3-ba, Aualar a top10-be, legalább Coquard hozta a párosítást, igaz nem tudatosan, mert elengedte a napot, akárcsak a vetélytársa. A negyedik nap nem a fogadás szakasza volt, nem jött össze a nagy létszámú szökés, esélytelen volt hazaérni, ráadásul szétkapták a Lidl vonatot, majd Pedersen az utolsó kanyaron hátraszorult, így a top3-as tipp sem jött. Ötödik nap: Szép, szép összefoglalók és bemutatók, de vissza kéne térni tippek terén a helyes útra, mert az időfutam csalódást okozott. Hatodik nap: Életem egyik legszebb cikke volt szerintem, de mégis ott a hiányérzet. Hazaért a szökés, pipa, beleraktam Vinet, Fortunatot, Castrillot, a 10 fős elmenésben ott voltak mindhárman, sőt 1-3-5. helyeken futottak be, remek, de Fortunato 22,00-as szakaszgyőztes oddsa nem jött...Vine szólója volt a nyerő. A két párosítás szépen lejött, de az most sovány vígasz. Hetedik nap: A szökés megfektetett, de a párosítást Gall remekül hozta, megint kiszenvedett Tiberi.
Köszönöm, hogy velem tartatok, jó szurkolást és kívánok mindenkinek kellemes időtöltést a három hétben!
ST21

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!