2020.03. 03.

Napi duplázó: Kézilabda overek 2.0

Napi duplázó: Kézilabda overek 2.0

A tegnapi nap sikereire felbuzdulva, ma ismételten a kézilabda mérkőzésektől várom a profitot. A mai két állomásunk Finnország és Lengyelország. Két, hazájában topcsapatok közé sorolt gárda mérkőzésén nézzük meg az esélyeket. Lássuk is, hogy mi lehet a megfelelő opció.

Riihimäen Cocks – SIF

A finn férfi kézilabda-bajnokság, hivatalos nevén SM Liga, is elérkezett a bajnoki hajrához, és megkezdődtek a felső és alsóházi küzdelmek. A Riihimäen a bajnoki címvédő, és mondhatni a legpatinásabb csapat hazájában. A finn ligán kívül a Baltic Ligában és a Bajnokok Ligájában is szerepelt a csapat, talán ennek is betudható, hogy a végjátékot nem az első pozícióból kezdték meg. Idegenben veretlenek tudtak maradni, és általában 27-30 gól közt termeltek, de a gyengébb csapatokat 30 fölötti teljesítménnyel tudták le. A vendég SIF nem futott rossz szezont, ugyanis a tavalyi alsóházi küzdelmeket, idén a felsőházra cserélték. Igazi középcsapat minden szempontból, és képes a nagyok dolgát megnehezíteni.  Az alapszakaszban mindkét találkozót a Riihimäen nyerte egy 50 és egy 53 gólos mérkőzésen. Pár napja itt a felsőházban is megmérkőztek, ami egy sima Riihimäen győzelmet hozott egy 55 gólos mérkőzésen. Az 50 fölötti termésre ma is bátran lehet számítani, ezért is tippelek egy 52,5 overt a mérkőzésre.

Tipp: Több, mint 52,5 gól. 1,55

 

Wybrzeze Gdansk – Wisla Plock

A lengyel Ekstraklasa 23 fordulójában a 8 mérkőzés óta nyeretlen Gdansk otthonába látogat a bajnoki címre pályázó, és még a Bajnokok Ligájában is talpon lévő Wisla Plock. A hazai csapat az utolsó előtti pozíciót birtokolja a tabellán, és szó szerint borzalmas formában vannak. A szereplésük nem meglepetés, mivel tavaly is az alsóházi küzdelmek során harcolták ki az élvonalbeli tagságot. A vendég Wisla a Kielce csapatával karöltve a hazai pontvadászatot teljes mértékben megsemmisítik. Nem ők a leggólerősebbek, de viszont a legstabilabb védelem az övüké. A Bajnokok Ligájában már az nyolcaddöntőre készülhetnek, ugyanúgy, mint a rivális Kielce, és a következő ellenfelük a Veszprém lesz. A felsőházi pozíciójuk már garantált, és kemény harcot fognak vívni a bajnoki címért. A mai találkozó a Wisla számára edzőmeccs-jellegű lesz, ahol bőven 30 fölött szórhatnak. A hazaiak minimum 20 gólig eljuthatnak, de a mai tippem nagyrészét a Wisla fogja kitermelni. Egy könnyed iramú mérkőzésen, nagyobb arányú vendégsikerre számítok.

Tipp: Több, mint 50,5 gól. 1,55

tipp
Napi duplázó szelvényajánlat
52,5 over & 50,5 over | 2.40 | (10/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2020-03-03 21:50:40
Én is unom ezt a fél-egy gólos kdarcokat, jól beárazza a meccseket a Zrt.
Feketefeher 2020-03-03 20:25:31
Így van.

további tippjeink a Kézilabda világából

A Bajnokok Ligája play offban az RK Zagreb a Montpellier-t fogadja az Arena Zagrebben. Ez a kétfelvonásos párharc első mérkőzése.
A Bajnokok Ligája play offban az RK Zagreb a Montpellier-t fogadja az Arena Zagrebben. Ez a kétfelvonásos párharc első mérkőzése.
Újraélesztettük régi rovatunkat, a "Nagy tétes" sorozatot, ahol a nap legerősebb single tippjével érkezünk. Tartsatok velünk, jöhetnek kommentben olyan önálló ajánlatok, amire érdemes nagy pénzt tenni és önmagában is megéri. foto: pixabay.com
Újraélesztettük régi rovatunkat, a "Nagy tétes" sorozatot, ahol a nap legerősebb single tippjével érkezünk. Tartsatok velünk, jöhetnek kommentben olyan önálló ajánlatok, amire érdemes nagy pénzt tenni és önmagában is megéri. foto: pixabay.com