2025.11. 16.

Amerikai Arénák: Vegyesköret

Amerikai Arénák: Vegyesköret

Ma két ligából raktam össze egy szelót

Üdv mindenkinek!

 

Mérleg 12-11

A Vegas 21 perc alatt rendezte a tegnapi duplatippet, ez a beszéd.

 

Ma egy három mérkőzéses duplázót állítottam össze.

 

Tampa-Canucks 4,5 over: Finomítottam az 5,5-es gondolatot, nem kell a Tampa 2,5 over sem. Gyenge kezdés után összekapta magát a Lightning, érdekes, hogy 3,00 alatt a kapott miközben ötösével nyelték az elején, meg a 7 kapott van a fejembe nemrégről, viszont a nyertes meccseken elég jól védekeznek. 1-6 után most 8-2-es futásban vannak. Vasilevski kevesebbet kap, viszont Johanssonnak jobb a védési aránya. Ilyen állapotok mellett elbírják, hogy éppen csak űberelik a 3,00 lőtt átlagot. A jelen kori nhl-ben most ez a 3-as szám a kritikus határ. Ezeket az adatokat a Canucks nem jó oldalról érinti, nincs meg lőttben, jóval fölötte a kapott. Hazai sikert várok, de most a vendégektől is várom a találatot. 4-2?

 

Az NBA-ben egy érdekes kombót hoztam. A Spurs és a GSW nyüstölte egymást két mérkőzésen át, Curry óriásit játszott, elsőre két SAS tripla-dupla sem volt elég, szoros találkozók voltak, de a Warriors húzta be mindkettőt. Most mindkettejükre könnyebb ellenfél vár, nyugat alja. A 3-10-es és a 2-10-es Sacra, Pelicans duóval mérkőznek meg, amazok hosszú vereségszériában vannak, nem ijedek meg attól, hogy a GSW idegenben lesz. Felturbóztam az oddsot 1x2-vel. Nemrég írtam a Sacramentoról, nem rossz a kezdő, de mindenki a saját tudása alatt teljesít, ez az év kuka. Jöhet a GSW, SAS győzelem.

ÚJ regisztrálóként HÁROMFÉLE BÓNUSZ közül tudsz választani! Segítsd a munkánkat, regisztrálj ITT a Tippmixpróra és választ ki a hozzád leginkább illő bónuszt! 

tipp
Tampa Bay - Vancouver Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 1.26
San Antonio - Sacramento 1X2 San Antonio 1.31
New Orleans - Golden State 1X2 Golden State 1.20

1.98 | (10/10)

kapcsolódó meccsek

Tampa Bay - Vancouver

2025. 11. 16. 23:00 | NHL Tovább a meccshez

San Antonio - Sacramento

2025. 11. 16. 22:00 | NBA Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
LTamas 2025-11-16 23:08:52
Szerintem lehet sok pontos meccs. Az utóbbi időben mindkét csapat meccsrin sok a pont, az egynás elleni összecsapásokon is.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.17. 02:00
Phoenix - Atlanta
Pontszám 229,5
Több, mint 229,5
1.98 122 - 124
Tét 1000
Nyeremény 1980
LTamas 2025-11-16 23:07:43
Nfl + nba

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.17. 02:20
Philadelphia - Detroit
BROWN, A,J, elkapott (receiving) yard-jainak száma? 63,5
Több, mint 63,5
1.71 16 - 9
2025.11.17. 01:00
New Orleans - Golden State
A mérkőzés győztese
Golden State
1.20 106 - 124
Eredő odds 2.05
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2050

további tippjeink a Rögbi, amerikai futball világából

2025.12. 04. NFL 14.forduló: TNF
Lions-Cowboys mérkőzéssel indul a 14.forduló
Lions-Cowboys mérkőzéssel indul a 14.forduló
2025.12. 01. NFL: MNF
Patriots-Giants találkozóval zárul a forduló
Patriots-Giants találkozóval zárul a forduló
Beindult az NBA, NHL szezon, kövessük együtt a Tipplapon is!
Beindult az NBA, NHL szezon, kövessük együtt a Tipplapon is!