Jön a 6. NFL hétvége
Üdv NFL rajongók!
Mérleg 10-2
-1 lett a börze nap, a két tavalyi döntős jól elbarmolta a hibátlan mérleget...
Bye week: Texans, Vikings
A mai napon lesz egy főtipp és próbálok összeállítani csomagokat opciókból. A meccs győztes oddsok feltűnően magasabb a vártnál egyes helyeken, 1,2-nál inkább feljebb tolták őket, akárcsak hétközben a Phillyt, kiváncsi leszek ki bukik el hozzájuk hasonlóan.
Dolphins-Chargers
meccs győztes V
1,45
- Tetszik az odds, bár bevallom picit bátor vállalás, mert a 3-0-as rajt után egyre nagyobb a baj a LAC háza táján. Két mérkőzés mellett elvesztették Harrist, a kezdő futót egész évre, majd Hamptont az újonc RB-t is IR listára tették, Joe Alt a falból hiányzik, Becton visszatért, de helyette Pipkins dőlt ki Herbert elől. A védelem is hiányos, Oweht igazolták hétközben erősítésnek. Herberten a világ szeme, hogy megoldja a bajokat, elő kell lépnie McConkeynak is, aki múlthéten megszerezte első TD-jét, Keenan Allennek is újrakéne kezdeni a hat pontos gyártást, Quentin Johnston reméljük egészséges lesz. Nagy kérdés, hogy a hiányos támadófal, mennyire tudja megvédeni az irányítót? Múlt héten ez egyáltalán nem sikerült. Nem a legjobb előjelek, de akkor is bízom a Chargers sikerében, ma van esély megállni a lejtőn, elég pocsékul festene 3-0-as kezdés után 50%-ra visszaesni.
- A Dolphins alapjáraton gyenge évet produkál, ráadásul Tyreek Hillt is elvesztették, amivel nagyjából lehúzhatják a rolót. 1-4 a mérleg, a nyeretlen Jetset tudták egyedül elkapni. Egyelőre győzelmekben nem mutatkozik meg, hogy partiban vannak a végjátékokban. A túloldalon offense fal problémákat említettem, na az itt is megvan, Tua Tagovailoa túlélő túrán van minden héten, sokszor már a karrierje forog kockán a sok benyelt ütéstől.
- Nem állítom, hogy a legbiztosabb tippet lőttem fő gondolatnak, nem véletlenül adják 1,45-re a vendéget. A két O line helyzete nálam 50-50, Herbertnek kötelessége 300 felett termelni levegőben, Haskinsnek azt a kevés lehetőséget nagyon meg kell nyomnia, de szerintem ma sok passzjátékkal operálnak és kéne a védelmi extra a sztárját vesztő Miami támadósor ellen. A D 20-as átlag alatt tartotta eddig az ellenfeleket, a Commanders csúfított bele a képletbe, amikor picit pofátlan módon 4. kísérletre TD-t szereztek a már megnyert mérkőzés végjátékában. Herbertéknek feledtetni kell az NFC kelet elleni lapos támadójátékot ma. A Dolphins hiába szerez 21-et átlagban, ha közel 30-at kap.
Egyveleg:
- Jets-Broncos: A helyszín továbbra is London. A Jetsre ráfér a környezetváltozás, öt forduló után 0 győzelemmel állnak, még egy mutatóban megjelenik ez a szám, méghozzá a szerzett labdáknál... ja és a kezdő futó szerzett TD száma is 0. Valami pozitívat is írjunk, Justin Fields interceptionjeinek száma is 0. Csak a Ravens kapott náluk több pontot, így hiába szereznek 22 egységet meccsenként, 32 és 27 sem volt elég egy győzelemhez. Valamikor az erős védekezéséről volt híres a Jets, de az megszűnt létezni, ráadásul a Fields, Wilson, Hall trión kívűl értékelhetetlen az offense. Ilyen helyzetben kéne megizzasztani a bajnok első vereségét okozó Denvert. A Broncosnál minden happy, a második legkevesebb pontot kapták, Sutton hozza a wr1 szintet, Bo Nix kellemes második évet hoz, 3-2-vel állnak és egy nyeretlen csapatot kéne legyűrni. Hogy lesz ebből izgalmas meccs? Jó kérdés, bár a TNF után megint nem biztos semmilyen papírforma, ahogy az az NFL-ben lenni szokott. 16,5-re lőtték a hazai határt, ezt kéne űberelni, de egy ligaelit D ellen. Labdát is kéne szerezni, azt is, hogy, mikor a Denver 0 elvesztett fumblenél jár (Nix 4 IC). Nagyon a Broncosnak áll a zászló, egy dologgal bíztatnám a zöld-fehér fanokat, az európai "színpad" mindig hoz valami őrületet. Szoktam hozni az óvatos kiegészítőt, ide néztem pl. egy 2,5 FG overt 1,35-ért.
- Ravens-Rams: Teljesen tönkre van a Ravens. A legjobbjai vannak sérültlistán mindkét oldalon, emellett a ligaelit futójuk hetek óta nem tudja merre van arccal előre. Rush 3 interceptionnel mutatkozott be a 44-10-es zakó során. Aki a sorsolást csinálta nagyon megakarta izzasztani a Ravenst a szezon elején, sikerült is, bár a sok sérültet nem ők vuduzták össze a Hollóknak. Az a durva, hogy nagyjából 9 győzelemig így is elérhet a Baltimore, mert ez a hét után sorra jönnek a gyengébb ellenfelek, de a jelenlegi állapotban egy győzelemnél is peszgőt bonthatnak nagyjából. Több, mint 35 pontot kapnak meccsenként, ha a Cleveland elleni győzelmet nem számoljuk, 40-et nyeltek be átlagban (1-4 a mérleg). Érkezik hozzájuk az a Rams, aki a 3 győzelem mellett két érdekes vereséget hozott össze. A Philadelphia ellen egy blokkolt FG lett a végzetünk, múlt héten pedig fontos csoportrangadót buktak a B-C kerettel kiálló Frisco ellen. Az AFC déli csoportját 3-0-as összesítéssel tudták le. A védelem rendben van, Nacua bőven 100 yard felett átlagol elkapásban és mindig megemlítem azt a 40+-os futott TD-jét, Adams remekül pótolja Kuppot, Stafford 300 passzolt yardot átlagol 11-2 TD/IC mutató mellett, a futójátékra sincs panasz. Az a fránya mérleg az egyetlen, ami nem az igazi, nüanszok hiányoztak az 5-0-as rajthoz. Lehetne ez egy rangadó, de a baltimorei sérüléshullám mellett ez országos vendégnek tűnik. Nacua játszható TD-re 1,69-ért, aki a magasabb oddsot szereti az vigye Adamset közel dupláért, ha már ennyire ajánlom kettejüket, akkor a biztosabb opció Stafford 1,5 TD passz fölé 1,46, múlt héten a futónak is kiosztott két darab hat pontos átadást.
- Panthers-Cowboys: Jól fizet a Cowboys, 1,58 a győzelmük, emellett az iroda pontzuhatagot vár, ami teljes mértékben jogos. CeeDee Lamb elvesztése mellett is 30 pontot szerez átlagban a Dallas, Prescott 10 TD passznál tart, ennek a felét Pickens zsebelte be, az elit TE, Ferguson hármat. Javonte Williams jó igazolás volt, 5 futott touchdownnál jár. Sokan kinevetik a Dallast (én is ki szoktam a franc belém, de nekem szabad Commanders fanként), de ez az offense most ijesztően jó. Kétszer elértek 40 pontig, ebből egy győzelem és egy Packers elleni döntetlen jött össze, a Jetsnek is berámoltak 37-et, így két mérkőzés óta veretlenek. Az Eaglestől ki lehet kapni, az egyetlen sötét folt a Bears elleni zakó. Ami negatívum, az a védelem, Parsons és Lawrence távozása után totál csőd az egész D. Hiába szereztek 151 pontot öt forduló alatt, ha 154-et kaptak...Átjáróház az egész, ráadásul Clark nem pótolja Parsons sackjeit. Ha ezen nem változtatnak, ma is megéghetnek. Na pont az ilyen dolgok miatt szoktak rajtuk nevetni, hozzáteszem ma győzelmet várok szeretett csapatom riválisától. Amit ők a táblára tesznek, azt a Panthers nem tudja lekövetni, a Fűzővel Kifelés srácoknál pont ugyanezt a gondolatot olvastam. 2-3-al áll a Carolina, rájuk nézve elég hízelgő. Ha Young 5-6 győzelemig elér a szezonban, az már előrelépés náluk. Tudjuk, jól, hogy minden héten meg kell küzdenie, hogy megerősítse franchise qb pozícióját. McMillan személyében kapott egy tökéletes célpontot, az újonc wr minden héten top yard szerző lett a levegőben, de még mindig nem jött meg az első TD, amit hetek óta várok tőle. Hubbard kidőlésével temettük a futójátékot, aztán jött Dowdle és 206 yardos meccsével kikenték a Miamit. Az rb számára különleges nap ez, volt csapata ellen lép ma pályára. Feljebb írtam, szerintem a Dallas termeli a TD-ket, az a kérdés, hogy a Carolina meddig tartja velük a lépést? Ha a vendég sikerre fogadtok, azt érdemesebb PRO-n, mert ott 1,6 felett fizet, viszont a 4,5 TD over meg papíron ad jobban, 1,4 a szorzó. Aki itt várja a heti nagy csavart, annak ajánlom a neten a 36,5 undert 5,00-ért, ha az egyik offense beragadásában bízna.
- Colts-Cardinals: Jonathan Taylorról szólt a múlt hét, 3 TD-vel zárta a Raiders elleni találkozót. Yardokban picit visszaesett az előző két találkozón, de ma ismét kivirágozhat. Belevágnék a fogadásba az elején, vagy dupla TD-re tolnám 3,8-ért, vagy 85,5 yard fölé raknám Taylort. Ami nem róla szóló opció, abból pedig a -4,5 hazait favorizálom. Nálam ez sima Colts. 4-1-el állnak, Daniel Jonesal magára talált az offense, 18 pont alatt kapnak átlagban, amivel védekezésben is az élbolyhoz tartoznak, egészséges a keret, üde színfoltja az AFC-nek ez az Indy, azok után, hogy megbukott a Richardson projekt. A túloldalon nem ilyen fényes a helyzet, 2-0-as nyitány után helyreállt a világ rendje, zsinórban háromszor veszített a Cardinals. A múlt heti buktára szavak nincsenek, látni kell azt a negyedik negyedes őrületet, Demercado az öltözői hangulatot is züllesztette a produkciójával, McBrideon kívűl nincs igazán extra teljesítmény, Harrison nem hozza a tipikus wr1 adatokat, Murray 5 hét után 1000 passzolt yard alatt. Nem ma fognak megállni a lejtőn. Jonathan Taylor futásban ver annyit az ellenfélre, ami kialakít egy kellemes előnyt, emellett a turnover csatában is hazai +-t várok. UPDATE: MURRAY HELYETT BRISETT IRÁNYÍT ARIZONABAN!
- Jaguars-Seahawks: Meg vagyok lőve teljesen, de nem csoda, hisz az oddsok alapján a legkiegyenlítettebb találkozó. Mindketten pozitív mérleggel állnak, mindkettejüknek volt/van 3 győzelme zsinórban, picivel több pontot szerzett a Seattle, picivel kevesebb pontot kapott a Jaguars. Ha valami okosat kéne mondanom, egy labdás végjátékot várok, ehhez igazítsátok a fogadásokat. Jobb számai vannak Darnoldnak, mint Lawrencenek, Etienne veri a Seattle kezdő futóját yardokban, viszont a vendégeknél két emberrel dolgoznak. A liga egyik legjobb elkapója Jaxon Smith Njigba, 100 yard felett átlagol, 5x top elkapója volt a csapatnak, eközben a tavaly nagy újonc szezont futó Brian Thomas elkapott TD nélkül áll. A leírtak alapján a Seahawks felé billen a mérleg, viszont jobb a Jaguars mutatója. Ha kellett jól védekeztek, ha kellett tartották a lépést a pontgyáros ellenféllel. A Seattle viszont képes volt elveszteni egy olyan találkozót, ahol 17-et kaptak, meg elbuktak egy olyat, ahol 35-t szereztek. Minden pont számít, így a 2,5 FG over 1,35 a tippem, ha eltekintünk a sportfogadástól, akkor azt mondom egy utolsó másodperces mezőnygól kísérlet dönti el a találkozót (az már másik kérdés, hogy sikeres lesz vagy sem).
- Saints-Patriots: A múlt heti hőstett után kedvező oddsot kapunk a vendégekre, 1,5 a NEP win. Vrabel mesterrel az élen nagyon fogadkoztak szezon előtt, hogy, na most aztán elindulnak a fejlődés útján. Ehhez képest pofont kaptak a Raiders ellen, viszont kezd helyreállni a rend. Megvan az extra győzelem, Maye egyre ügyesebb, Diggs is beszállt a buliba, a kezdősor minden tagjának van TD-je, a cseréket is jól bevonják a játékba. Gibson, a második számú futó kidőlt egész évre, csere létére sokat volt játékban, fájó pont a kidőlése. Térjünk vissza a jó dolgokhoz, ami tetszetős az a NEP védekezés, kétszer kaptak 20 felett, a Raiders és a Panthers megfékezése mellett az említett Buffalo elleni mestermunka volt a bónusz. Még nem szállok fel a Patriots bandwagonra, de kezdésnek nem is rossz. Most már csak le kéne vetkőzni azt a kabátot, hogy egy jó meccs után átmegy óvodásba a teljes állomány. A Saintsnél is ünnepeltek múltkor, megszerezték az első győzelmet, visszatért Hill is, a pálya mindkét oldalán ügyeskedtek, most egy rágósabb falatot kéne legyűrni. Rattler kómotosan halad, viszont nagyon vigyáz a labdára, ez a stílus nem fog egyhamar változni, akkor tessék tökéletesre fejleszteni. Nincs semmi jó gondolatom erre a találkozóra, nem tudom eldönteni, hogy pontszegény vagy TD gazdag összecsapás lesz. Gibson nélkül Stevensonon dupla teher lesz, kétszer ért a célterületre múlt héten, dupláért rakható, hogy ma is labdát birtokol az ellenfél end zonejéban. Esetleg 2,5 FG over 1,36?
- Steelers-Browns: Mindkét csapat egy európai kitérő után érkezik a mérkőzésre, csak a Pittsburgh pihent egy hetet. Míg a Steelers regenerálódott, addig a Cleveland frissített, Newsomeot, Campbellre cserélte a Jaguarsal. Ha már új arc, bemutatkozott Gabriel múlt héten, a vesztes meccs ellenére nem volt rossz az újonc qb. Lehet nem nagy szó, de elért 17 pontig, négy hét alatt egyszer sikerült idáig jutnia a Brownsnak. A szünet előtti két hétben összekapta magát a Steelers D, így nem lesz könnyű űberelni az említett mennyiséget a vendégeknek. Ebben segíthet Judkins, a második körös újonc rb, aki hétről hétre egyre jobb teljesítményt hoz, méltó utódja lehe Chubbnak. Érdekes stat a Pittsburghról, az AFC 8 legjobb csapata közül egyedül nekik negatív a pontarányul. Az NFL-t nem erre játszák, a 3-1 a lényeg, de azért érdemes megjegyezni az ilyen adatokat. Rodgers szerintem előrelépés a tavalyi qb helyzethez képest, a cserefutó, Gainwell lassan fölénő a kezdőnek, Warrennek, DK Metcalf megtalálta az összhangot Aaronnal, az irányító ebben a csapatban is bevon mindenkit a játékban. Messze még a szezon vége, de alakul pozitív szezon Tomlinnak. Őrült az iroda, hogy még mindig a Ravenst tartja a divízió favoritjának, az idei helyzet szerintem terülj-terülj asztalkám a Steelersnek. (Ravens sérüléshullám, Bengals Burrow nélkül, életképtelen Browns offense). Csodát tud tenni a Cleveland D vagy jön a sima hazai W. 15,5-re lőtték a Brownst, ha ezt nem űberelik akkor egyértelmű bukta, de minimum 21-ig el kéne érniük, hogy legyen esélyük. Aki nem meri 1,35-ért húzni a Pittset az rakja overre a Barnákat.
- Raiders-Titans: Az alsóházi rangadó. Geno Smih 9 ic-nél tart, katasztrófa, amit művel, ráadásul ma Bowers sem áll a rendelkezésére. Jobb lenne Jeantyra bízni a meccset. A védelem is rongyon van, akárcsak a Tennessenél. Cam Ward anno megszerezte első TD-jét, múlt héten az első győzelmét, (a Cards elleni őrület során) ma már 3,00 alatt a győztes odds rájuk, ami jó előjel. Bár a liga leggyengébb támadójátékát produkálták eddig, ma van esélyük vitézkedni. Csalódnék, ha zakót kapnának, +7,5-re nagyon tetszenek.
- Packers-Bengals: Lehetne egy Ravens-Ramshez hasonló rangadó. Vagyis pont ugyanúgy csak lehetne, ebben a párosításban a Bengals van romokban. Burrow nélkül kuka a szezon, 2-0 után 2-3 lett a mérleg, a három vesztes meccsen összegyűjtött 37 pontot a Detroit egymaga felrakta nekik a táblára. Browning egy hétig volt kedvenc, négy mérkőzés alatt 1,3,3,2 interceptiont jegyzett...Hét közben megszerezték Flaccot, az olasz csődör lesz a kezdő irányító, de ilyen offense fal mögött, annyit fog érni, mintha porszívóval mennénk a tornádó ellen. Eközben a Packers kipihente fáradalmait a bye week alatt, vissza kéne térni a győztes útra, mert a szünettel együtt három forduló óta nyeretlenek, 0-1-1-et vakartak össze. Nagy szükség lenne Watsonra és Reedre, de nem lesznek ott a pályán, így Kraftra hárul a feladat a levegőben, de Jacobsnak is termelni kéne lábon. 1,08-ért a forduló top favoritja a GB. Az említett tight end, Kraft 4,5 elkapás fölé 2,01-et fizet. Nézzünk meg egy vendég opciót is, nem hiszem, hogy TD gyárat nyitna a Bengals, éppen, ezért mezőnygólokkal kell üldöznie az ellenfelet, más kérdés, hogy, hogyan jutnak át annyiszor a félpályán. Ha McPherson 5,5 alatt ragad, akkor itt ma esélyük sem lesz (amúgy sem), fölé 1,94. Ha már rúgók, McManus sérüléssel küzd a Sajtfejeknél, de valószínűleg játszhat. Flacco történelmet írhat, ugyanis a Cleveland irányítójaként egyszer már elverte idén a GB-t.
- Buccaneers-49ers: Az esti idősáv nagy csatája ez, a kérdés, hogy marad-e a meccs végén egészséges játékos. Tampa sérültlista: Irwing, Evans, Godwin (három kezdő), a falból Goedeke, a védelemből Kancey. 49ers sérültlista: Pearsell is out a többiek mellett, a csere qb Mac Jones játszik, de nem múlt héten már alig állt a lábán. Kittle, Aiyuk, Purdy, Bosa szokásosan nem elérhető. Mayfield és Egbuka húzza a Bucs szekerét, McCaffrey visszafogott futóteljesítmény mellett top elkapója lett a Frisconak. 5 hét után 0 futott, 3 elkapott TD-vel áll a sztár running back. 4-1-el állnak a felek, holtversenyben az NFC és a liga élén, ugyanis nincs már veretlen csapat. Ha összeadjuk az 5-5 mérkőzést, mind a 10 találkozó egy labdás végjátékot hozott, egymás ellen is lehet prezentálni. A számadatok szerint a Tampa abból él, hogy mindegy mennyit kapnak, Mayfieldék túlszárnyalják a szemben álló ellenfelet. 10-1 a TD-IC mutatója, Egbuka az újonc wr 5 hat touchdownnál tart. A Frisco mit tud tenni ilyen megtizedelt offense mellett? Védekezik gőzerővel. 20 pont alatt kaptak átlagban, Bosaval és nélküle is óriásit megy a D a game winning driveok elkaszálása érdekében. A szűk esti kínálat és a minőség miatt minden szem ide szegeződik, jöhet egy nagy csata. Tampa hívők rakjanak hazait 1,56-ért, akik bíznak a vendégekben, azoknak a +7,5-et ajánlom 1,47-ért. Szerintem a Frisco gála kizárható, nekik maxon kell pörögni, hogy ebből jó találkozó legyen. Hozzáteszem, Egbuka sem tud egyedül nyerni a hazaiknak. Az újonc wr közel dupla oddson rakható a PRO-n, a 49ers nem engedheti meg magának, hogy McCaffrey futott TD nélkül zárjon, és a papíron 54,5-es határt is illene űberelni 1,8-ért.
- Chiefs-Lions: Ezért megint kikapok, de nagyon nem mászok bele a forduló legjobban várt meccsébe. Itt félre kell söpörni a fogadást és élvezni a csúcsderbit. A Lions a lapos kezdés után átgázolt a ligán, átlagban 40 pontot szereznek, a négy győzelem során 34 egység volt a legkevesebb, amit szereztek. Goff, Gibbs, Montgomery, Laporta négyese ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta. A Kansasnél megint kongatják a vészharangot, a Baltimore legyűrése után őrült meccsen hasaltak el a Jags ellen, 2-3 a KC mérlege és egy vereség esetén ez már 2-4 lenne és a jövőben vár rájuk a Buffalo, a Chargers, 2x a Denver, izzadós éve lehet Mahomeséknak. Attól ikonikus ez a Kansas, hogy a legnagyobb bajban is képesek beújítani. Na jó, kaptok egy tippet. Legyen a forduló legjobb, legizgalmasabb csatája, ha már így beharangoztam, 60,5 pont overre 3,05-t ad a zrt. Ha ez jön, akkor mellé lehet rakni valamelyik Detroit futót dupla TD-re elit oddson.
Csomagok:
- Győztesek: A Dallas, Patriots duó dupla felett ad. Talán nem gyökérkedi el egyik sem. Vagy max idehúznám még a Pittsburghot.
- Mínuszos Hendi: Hasonlóan győztes csapatokra tippelek, de az alacsony odds miatt hendire ajánlom őket, kb -4,5-re. Denver, Rams, Indy (főként az utóbbit, nagyobb tétre).
- Pluszos hendi: Frisco és Titans +7,5
Az biztos, hogy mindent én sem tudok eltalálni, főleg, hogy nekem a Chargers a tippem. Eléggé elmentem a csomagoknál a papírformák irányában, miközben az NFL minden héten egy őrület és a hét is egy nagy underdog sikerrel indult. Az is lehet, hogy csomagként mind megfekszik, bár minimum egynek illene jönnie. Lehet, hogy érdemes lenne kiválasztani minden ajánlatból egy elemet és azokat összerakni, de ehhez jól kell belenyúlni. Hajrá!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Jerry nem akarja ezt a kutyaütő brigádot szélnek ereszteni?
Vagy lehet az öreg a legnagyobb gondjuk?
Vicc, hogy ők a legdrágább NFL csapat.... :D
Első kör elég jól sikerült!
tippszelvény
Green Bay - Cincinnati
Több, mint 4,5
Tampa Bay - San Francisco
Több, mint 3,5
Gratula és sok sok ilyet
mindig van valami vasárnap
Na de a 7 órási vonalon pontokat várok.
TD szerzőkre gondolatok: TAYLOR 2TD -2.8 (ezt sean is ajánlotta), pickens, metclaf, shaheed
tippszelvény
Pittsburgh - Cleveland
Pittsburgh
Indianapolis - Arizona
Több, mint 49,5
Jacksonville - Seattle
Kevesebb, mint 50,5
tippszelvény
Indianapolis - Arizona
Több, mint 4,5
Carolina - Dallas
Több, mint 4,5
tippszelvény
Jacksonville - Seattle
Több, mint 41,5
Green Bay - Cincinnati
Több, mint 40,5
Baltimore - LA Rams
Több, mint 41,5
Indianapolis - Arizona
Több, mint 16,5
Tampa Bay - San Francisco
Több, mint 52,5
tippszelvény
Baltimore - LA Rams
LA Rams
Indianapolis - Arizona
Indianapolis
NY Jets - Denver
Denver
27 perc után 5 yardon a jets erre a múlt hétlen veretlen bajnokot verő denver itt izzad a 0 győzelmes jets ellen.... nfl így szeretünk kivéve amikor pénz is van rajt.
ilyen előzetes elemzést nem szoktam olvasni, ugymond a magam útját járom ilyen téren, nfl.com-on járok főként meg facen jönnek szembe a hírek alapból. a fűzővel kifelé oldal tartalma is sokszor jön szembe facen és ha érdekes a hír elolvasom, meg most pl átfutottam ott az elemzést mert nem szoktam, de kiváncsi voltam ők is ennyire mellé állnak e a favoritoknak a héten mint én.
remélem jön a tippsorod főleg nagy téten és hogy az egyik csomagom telibe kivetted hendi nélkül ennek különösen örülök és drukkolok, viszont tudjuk milyen őrület az nfl minden héten így sosem merek ilyet tolni h 3 favorit egy szelóra, főleg azonos időben. meg amugy is inkább az 1 tipp nagy tét az én stílusom.
nagyon jól összeraktad te is dupláért.
Félelmek: Londonban mindig van valami fontos turnover, nehogy most szerezze meg első labdáját a Jets aminek segítségével akár 2 labdás előnyt alakít ki.
mégegyszer olyan szánalmas nem lesz a cards mint múltkor.
ijesztően magas az 1,33 a ramsre, tartogat meglepetést a ravens szezonja és nem kell őket kihuzni a képletből?
remélem ezek a félelmek nem igazolódnak be és telibe jön a szeló, hajrá
Érdekes statok és megjegyzések,tippekkel együtt . Viszont emellett még külön eljövök elolvasni a te gondolataidat is . Megpróbálok minden héten én is 1-2 tippel hozzájárulni a nyerő meccsekhez . Szokott lenni mindig egy kisebb tétes kannibál szelvényem is . Valamiért úgy érzem a pats nyerni fog , Carolina meccsre sok pontot várok és úgy gondolom a Tenesse megviccelheti a Las Vegast . Nálam a Tamba és a Seattle is megy egy buliszelóra . Hajrá mindenkinek
tippszelvény
Jacksonville - Seattle
Több, mint 42,5
Indianapolis - Arizona
Indianapolis -2,5
Kansas City - Detroit
Több, mint 50,5
Las Vegas - Tennessee
Tennessee +7,5
Baltimore - LA Rams
Több, mint 250,5
tippszelvény
Green Bay - Cincinnati
Több, mint 29,5
Carolina - Dallas
Vendég és több
New Orleans - New England
Több, mint 232,5
Tampa Bay - San Francisco
Több, mint 239,5
tippszelvény
NY Jets - Denver
Denver
Baltimore - LA Rams
LA Rams
Indianapolis - Arizona
Indianapolis
New Orleans - New England
New England