1 órával korábban rendezik a mai mérkőzéseket és nincs európai party.
Üdv NFL rajongók!
Mérleg 12-3
Csütörtökön készült a tartalom, így a péntek hajnali eredmény nincs benn a mérlegben.
Bye week: Rams, Cardinals, Seahawks, Lions, Jaguars, Raiders
Texans-49ers
+4,5 V
1,49
- Ha már a három NFC west csapat pihenőn van, vegyük elő a maradék egyet, a sokak által imádott Friscot. Múlt héten nagyon meggyőző volt a védelem és CMC, ezen az úton haladva, Purdy nélkül is van keresnivalójuk a ligában.
- Lassan nem emelem ki a sérüléshullámot, ami őket sújtja, mert az egész liga a nyomukba eredt ezen a téren, velünk (Commanders) az élen. Kittle visszatérése viszont jó hír, Bourne kétszer termelt 142 yardot, Jennings is játékra kész, Pearsell sokszor kérdéses, viszont az idén lapos futóteljesítményt hozó, világelit rb, McCaffrey múlt héten őrült módba kapcsolt. 129+72 yardot termelt, ő szerezte a csapat két TD-jét, amivel győzelemhez segítette a 49erst. Valami hasonlóra lesz szükség ma is, de kellenek a társak a sikerhez. A nagy kérdés Purdy helyzete, szerintem még Mac Jones kezd (csütörtökön írtam ezt) és most amúgy sem tenném le a padra, amíg így megy a csapatnak. Elnyerte a bizalmat, ő most az alakulat vezére és jobbnak tartom jelen formájában, mint egy félegészséges Mr Irrelevantot. A védelem óriásit harcolt a Falcons ellen és ne feledjük, jó ideje Bosa nélkül a D. 5-2 a mérleg, van négy meccs, ami kötelezőnek tűnik, ami alsó hangon 9-2, de a Texans, Colts, Rams, Seahawks, Bears, Giants hatosból is ki lehet jönni minimum 2 W-vel, szóval ebben a nehéz évben is elérhető a playoff.
- A Texans 2-4-el áll, romokban az offense. Durva ezt leírni az elmúlt években látott Stroud parádék után. A Stroud, Chubb, Collins trióból senki nem hoz űrszámokat, ez abba fordult át, hogy konkrétan gyenge a támadójáték. Ne a Titans elleni 26-0-at és az erősen hiányos Ravens elleni 44-10-et vegyük alapul. A vesztes meccsek egyikén sem érték el a 20 pontot, sőt összesen 57-ig jutottak a négy találkozón, ami nincs 15-ös átlag. A védelmet lehet dícsérni, mert ilyen silány adatok mellett is egy labdás végjáték volt minden vereségük. Messze a liga legkevesebb pontját kapták (88, ami 14,5-es átlag), 30 pontot kéne ma kapniuk ahhoz, hogy a Rams átvegye a helyüket (azonos meccsszámban is lesznek velük a forduló után). Szóval nagyon össze kéne kapnia magát a támadósornak, hogy érjen valamit a védelem munkája. Nehéz lesz, ha Collins, Schultz, Kirk triója nem épül fel teljesen, jelenleg kérdőjeles státuszban vannak, amivel szokás játszani, de valami bibi azért van.
- Nehezen találtam főtippet mára, legyen a Frisco +4,5, nyerhetnek is, főleg, ha az eddig tökéletesen teljesítő D, nem hagyja felébredni a Stroud vezette Houstont. CMC remélem megtalálja a réseket a Texans védelmi rendszerében, bár készülni fognak ellene. Mac Jonestól most türelemre van szükség, mert egy őrült magánakcióval elúszhat az esély. A tippem érzelem mentes, sőt Commanders fanként az AFC-NFC meccseken az AFC siker segítene, de mivel a társaság a szívemhez nőtt, így amúgy is drukkolok nektek, jobban is kedvelem a Friscot és a tippemet is megkönyyítené a jó játékotok. Picit hadd öntsem ki a lelkem, a Commanders szezon most kezd kukába menni, Daniels is megsérült, a védelem gyatra, főleg hátul (Lattimoret már rég kivágtam volna), beigazolódik, hogy miénk lesz a legnagyobb visszaesés tavalyhoz képest. Valahogy nem tud olyan gördülékenyen haladni az offense, mint tavaly és azon a Bears elleni 1 yardon nagyjából elúszott egy jó szezon esélye. Na mindegy, hajrá Frisco!
- UI: Birka fejem elfelejtette benyomni a tippet a cikkbe, utólag meg nem lehet.
Egyveleg: Ismétlen magam, csütörtökön írodott cikk, lehet, hogy lesz olyan játékos, aki mégsem lép pályára a megjelenítettekből.
- Falcons-Dolphins: Romokban a Miami szezonja, múlt héten már pályára dobták Ewerst is, a 7.körös újonc qb-t. A főedző, McDaniel közel a kirúgáshoz, Tua karrierje is a porban hever, Hillt is elvesztették, a franchise építés hamar széthullott, megint nulláról indulhatnak valószínűleg. A Falcons 3-3-mal áll, itt a nagy esély visszajönni pluszos mérlegre. Kapcsold ki Bijan Robinson futásait és megvered az Atlantat, ez volt az ellenszer rájuk eddig a szezonban. Harcban lesznek a playoffért, főleg, ha a sorsolásra is ránézünk, de a mutatott játéknál több kell, a védelem rendben van, de offense oldalon kevés az egy emberes üzemmód főleg, hogy 50%-on is csak 12.-ek ebben a bitang erős NFC-ben, a túloldalon top10-re elég lenne. Ma minden adott egy újabb diadalhoz, ha fogadás ügyileg vizsgálódunk, hendi Falconsra vagy Bijan Robinson yardjaira neveznék be. Achanet nagyon nem részleteztem, de érdekes módon szinte azonos teljesítményt hoz, mint ellenfele, a különbség kettejük között, hogy az Atlanta futója elkapásokkal is sokat hozzátesz.
- Ravens-Bears: A Ravens 1-5-el áll, de még hisznek a csodában. Visszatér Lamar Jackson, ez az első fontos momentum, mert Rushal bukás volt az egész mindenség. Fel kéne támasztani Henryvel a futójátékot is, mert hetekig egyenlő volt a nullával, a Rams ellen már régi önmagát idézte, most volt ideje pihenni is (ami a csapatra is ráfért, mert rengeteg a sérült). Hogy lesz ebből csoda? Kétlem, hogy megnyernek mindent, szóval 12-5 az felejtős, egy vereséggel 11-6, ami necces helyzetet teremt már, ennél többet meg nem engedhetnek. És akkor megverted a GB, NEP, Minny triót (még, ha nem is mind félelmetes) és a Pittsburghot kétszer, meg még az éledező Bengalst is oda-vissza...Én ebben nem hiszek, főleg, hogy még saját magukat se rakták rendbe, nem az ellenfelet elintézni. Ja és még a 4-2-es Bearst nem is említettük. Alapjáraton ezek kötelező mérkőzések, de nem a jelenlegi Ravensnek. 0-2-ről 4-2-re fordították a mérleget a Macik, jól néz ki, de a játékon van még mit csiszolni. Az elkapóállomány java kérdőjeles, össze kell drótozni őket, ha nyerni akarnak. A könnyebb hetekn túl vannak, ha a következő három találkozóból kettőt elhoznak, kezdhetnek szemezni a playoff esélyekkel. Nehezítés, hogy a GB, Detroit duó valószínűleg előttük marad, így kevés wild card hely lesz kiadó. A Ravens teljesítménye lesz a meghatározó elem, mit látunk Lamartól és mennyit segít neki a sérüléstől megtizedelt D? Henry két meccsenként szerez TD-t, múlt héten nem jött össze, szóval most 1,47-ért érdemes benevezni rá. UPDATE: LAMAR MÉGIS OUT, HUNTLEY HAJIGÁL
- Panthers-Bills: Ugyanannyi győzelme van a két csapatnak, bár a Panthers eggyel többet játszott. 3 W a hazai, 2 L a vendég aktív széria, ideje helyreállítani a világ rendjét. A forduló egyik top meglepetése lenne egy Carolina győzelem, főleg, hogy Dalton irányít Young helyett sérülés miatt. Valóban baj ez a hazaiaknak? Dalton játékában több yardot érzek, még, ha több interception lehetőség is van benne. Young egyszer ért 200 yard fölé és jó pár labdát eladott, szóval az előző kérdésre a válasz, NEM. A hangsúly átkerült a futójátékra Dowdle beindulásával, ha hatékonyan dolgozik ma is, könnyen kényszeríthetik szoros csatára a Buffalot. Azt a Buffalot, akik megakadtak rendesen, az általuk legyőzött csapatoknak összesen van 3 győzelme, a Pats, Falcons duótól meg kikaptak és a játék is visszaesett. Nem gördülékeny a támadójáték, 34 pontot egy fordulóban szoktak szerezni, nem kettőn, mint most. Ezt kéne rendbe rakni, Cook futásai elősegíthetik Allen számára a nyugisabb passzjátékokat. Érvényesül a papírforma, előszedem a sokak által kedvelt passzolt TD opciót, Josh Allen 1,5 over, 1,68 az ajánlat.
- Bengals-Jets: 7 meccs után 0 győzelemmel a Jets, azt a Bengalst kéne elverni, aminek Joe Flacco elhozta a reményt. A veterán, a rivális Steelersnek rakott 33 pontot a táblára, 3 TD-vel vette ki a részét. Új csapatában nagyon vigyáz a labdára, az eddig romokban lévő O-line is megrázta magát. 4 vereség után sikerült nyerni, ez adhat reményt, de még fényévekre van Burrow visszatérése. A zöld-fehérek bedobták Tyrod Taylort, de vele sincsenek előbbre, nem tudni ki kezd hétvégén. Van-e remény Burrow nélkül, lesz-e egyáltalán győzelem? Ez a kérdés egyik és másik oldalról. Raknám Ja'marr Chaset TD-re, de ezen a találkozón valamiért ne kínálja a touchdownt szerez opciót a PRO...Marad Flacco 1,5 td passz over 1,5-ért.
- Patriots-Browns: 4 győzelem zsinórban a Patsnél, Brady szellemét idézték meg talán? Vrabel valamit tud. Maye 12 TD passz mellett csak 2 IC-nél, a védelem nem kapott 20 felett a nyerőszéria során, álomsorsolásuk van idén, a Buffalo elakadt a hetekben, kell ennél több a Pats fanok számára? Na jó, egy Browns verés hiányzik. A Cleveland háromszor játszik egymás után AFC east csapat ellen, ennek a középső eleme jön. Az első akadályt sikeresen vették, az újonc Judkins 3 TD-t futott. Ő lehet most is a reményük és a védeketés, mert a passzjáték Gabriellel sem oldódott meg, Flacco meg kivirágzott a Bengalsban...Ha már a két D egységet kiemeltük, jöhet egy under gondolat is, 45,5 alattra 1,5 az odds.
- Eagles-Giants: Visszavágna a Philly a vereségért, a Nagy Almában csúnyán megfeküdtek. Barkley és Skattebo különcsatáját is a NYG játékosa húzta be, itt kéne óriásit változni a Philadelphianak, hogy győztessen jöjjön ki a találkozóból. Gyenge éve van Barkleynak, hiába tömik labdával, árnyéka önmagának. Helyrepofozta magát a két vereségből az Eagles, kiléptek abból a 17 pontos mederből és jött a győzelem. Dart igazi hullámvasútra nevezett be az NFL-ben, WLWL a mintája, jön egy újabb W? Kozmetikázni kell a múlt heti betlit, pont egy Eagles verés lenne, ami feledtetni tudná, a Denver elleni őrületet. Fontos megjegyezni, a hazaiak elkapó sorában és falában sok a kérdőjeles megjelölésű játékos, AJ Brownra szükség lesz mindenképp. Toronymagas favorit a Philly, ha az első meccsen látott Óriásokat kapjuk, akkor van esély egy kiélezett mérkőzésre. 17 pontot várok a vendégektől minimum, de 24-14 esetén is jó a 37,5 over 1,42-ért. Játszanám Dartot TD-re, hisz már három touchdownt szerzett lábbal, de a PRO hülye felfogni a létezését...Skattebo 1,86 is tetszetős, ami munkát végez erőből az becsülendő.
- Saints-Buccaneers: 1,43 a vendég odds, ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy lassan nem marad egészséges támadó a rosteren. Mike Evans egész szezonre kidőlt, így attól, hangos a liga, hogy hosszú idő után nem lesz meg az 1000 yardos szezon neki. Irving, a kezdőfutó out, Egbuka és Godwin hetek óta sérüléssel játszik, Mayfield sem egészséges, de még a csere qb, Bridgewater is "questionable" státuszban, a falat fel sem sorolom... Na erről beszéltem, hogy a Frisco már nem emelkedik ki lassan a kórlapokkal. 5-2-vel állnak, de kötelező lenne győzni az NO ellen, ugyanis a bye week után NEP, Buf, LAR, a sorsolás. A szezon utolsó 6 mérkőzése nyugisnak ígérkezik, addig meg kéne gyógyulni. A Saints 1-6-tal áll, Kamara kiégett, bár nem kap segítséget sem, a teljes offense lapos, nem Rattler hibája, de megnézném lassan Soughot, ha már draftolták. A vendég védelemnek fel kell lépnie, hogy a megtizedelt offensenek könnyebb dolga legyen, ez lesz a kulcs a sikerhez, Tampa W 1,43.
- Broncos-Cowboys: 33 és 44 ponttal zártak ezek a csapatok múlt héten, most egymásnak feszülnek. A Denver történelmmi fordítást hajtott végre a Giants ellen, a Dallas a rivális Commanderst verte ronggyá. Mondhatnám, hogy a Broncos D ma átírja a játék képét, de a NYG is felpakolt nekik 32-t, akkor az MVP formában játszó Prescott, a szépen visszatérő Lambbel karöltve mit csinál velük? Na azért nem ilyen egyszerű, de ez lesz a döntő faktor, mit kezdenek Surtainék Prescottékkal? 5-2 a 3-3-1 ellen, de kiegyenlített találkozóra van kilátás, ha nem zuhan vissza abba a fertőbe a Cowboys D, amit sokszor láttunk tőlük. Valamelyik qb beér lábon? Nix 3,2, Prescott 8,00 (azért tőle is láttunk már életében pár cselt, aminek a végén karja előrenyújtásával szokta megszerezni a TD-t.
- Colts-Titans: Na ez az a mérkőzés, amit nem kell szerintem túlragozni. Az Indi legázolja a Titánokat. Jonathan Taylor 10 futott TD-vel vezeti a ligát a mutatóban, a harmadik forduló óta három meccse volt 3 TD-vel, az iroda 1,34-re adja az egyet nála, bátran ajánlom 2,26-ért a duplázást. 16 pontra lőtte a zrt a vendégeket, max 17-et várok tőlük, 19,5 underre 1,41 az odds.
- Steelers-Packers: Rodgers vs Green Bay mérkőzéssel zárul a vasárnap, pikáns. Picit szétesett a varázs a Steelersnél a Cinci elleni vereséggel, 4-2-vel mindjárt nem olyan happy a helyzet és csak most jön a neheze (Gb, Indy, LAC). Rodgers 14 TD passznál tart, offense oldalon rendben vannak, engem meglepett, hogy a védelem besült a Bengals ellen. A Packers három forduló óta veretlen és még egy pihenő hét is volt nekik. 4-1-1 a mérlegük, kevesebb meccsből is előzik a Lionst. A játék hagy kívánnivalót maga után, de, amíg jönnek a győzelmek, addig mindenkinek csend. A találkozó különlegességéről már beszámoltam, nincs más dolgunk, mint hátradőlni és élvezni a bulit, nehéz ide okosat mondani, de ikonikus lenne a Rodgers "bosszú" 2,42-ért.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
New Orleans - Tampa Bay
Több, mint 4,5
Denver - Dallas
Több, mint 4,5
tippszelvény
Philadelphia - NY Giants
Philadelphia
Carolina - Buffalo
Buffalo
New Orleans - Tampa Bay
Tampa Bay
Baltimore - Chicago
Chicago +9,5
Ami a mai napra leszimpatikusabb de nincs a listán
Taylor dupla TD
Robinson TD
Maye dupla TD
Josh Allen dupla TD
Chase TD
tippszelvény
Cincinnati - NY Jets
Cincinnati
Atlanta - Miami
Atlanta
New England - Cleveland
New England
Carolina - Buffalo
Buffalo
Denver - Dallas
Dallas +6,5
Indianapolis - Tennessee
Több, mint 4,5
Houston - San Francisco
San Francisco +5,5
tippszelvény
Denver - Dallas
Dallas +6,5
Indianapolis - Tennessee
Több, mint 4,5
tippszelvény
Atlanta - Miami
Atlanta
Houston - San Francisco
San Francisco +5,5
tippszelvény
Philadelphia - NY Giants
Philadelphia
Cincinnati - NY Jets
Cincinnati
New England - Cleveland
New England
tippszelvény
Denver - Dallas
Több, mint 62,5
Houston - San Francisco
Több, mint 219,5
Cincinnati - NY Jets
Több, mint 87,5
1:Ja'Marr Chase TD, + Taylor dupla,+ Philadelphia győzelem kb 6 odds
Chase eddig az egyetlen, akire ha fogadtam is, mindig hozta, ( ma a nyeretlen Jets ellen is meg fogja oldani),Taylor dupla, szerintem a Titans ellen kötelező a jó eredmény, és egy lendületben lévő Indianapolis, akár meg is szórhatja őket, amiből Taylor rendszerint kiveszi a részét.
Az Eagles pedig nem kaphat ki másodszor is a Giantstol, pláne otthon.
2: Javonte Williams TD + a Colts nyer minden negyedet kb 10 odds
3. Kidolgozás alatt 🤠 esetleg Eagles, Colts - 10,5, és Ferguson TD.. meglátjuk 😎
tippszelvény
Cincinnati - NY Jets
Több, mint 2,5
New England - Cleveland
Több, mint 2,5
Houston - San Francisco
Több, mint 2,5
Baltimore - Chicago
Több, mint 2,5
tippszelvény
New England - Cleveland
Hazai és kevesebb
Atlanta - Miami
Hazai és több
tippszelvény
Carolina - Buffalo
Carolina +7,5
Cincinnati - NY Jets
Több, mint 89,5
tippszelvény
Atlanta - Miami
Atlanta
Denver - Dallas
Dallas
New England - Cleveland
New England -3,5
Cincinnati - NY Jets
Több, mint 3,5
Houston - San Francisco
Több, mint 38,5
Philadelphia - NY Giants
Több, mint 16,5
Pittsburgh - Green Bay
Kevesebb, mint 55,5
Carolina - Buffalo
Kevesebb, mint 19,5
Baltimore - Chicago
Chicago +10,5
tippszelvény
Denver - Dallas
Több, mint 46,5
Houston - San Francisco
Több, mint 19,5
Indianapolis - Tennessee
Jones, Daniel 2+
Philadelphia - NY Giants
Kevesebb, mint 81,5
Cincinnati - NY Jets
Cincinnati -2,5