Sportág: Tenisz
2014.02.
11.
ATP Tour: J.Janowicz – J.Benneteau
Ezen a héten 3 ATP-versenyt rendeznek, közülük is kiemelkedik az 500-as kategóriájú rotterdami verseny, melynek már az összdíjazása is jelzi a verseny presztízsét, nem kevesebb mint 1.369.305 eurót osztanak szét a résztvevők között, s olyan nevek fémjelzik a versenyt, mint Juan Martin Del Potro, Andy Murray, Tomas Berdych vagy éppen Grigor Dimitrov. Kedd lévén még csak az első körnél járunk, ahonnan én egy Jerzy Janowicz-Julien benneteau párosítással készültem Nektek.

10.
WTA Tour: T. Pironkova – R. Vinci
A héten számos tornát rendeznek, ami nekünk, tenisz fanoknak igen jó érzés. Ilyen ínséges időkben az ember sok mindent adna egy jó mérkőzésért. Nevezetesen: Rotterdamban indoors torna lesz, a három közül ez a legnívósabb torna, ugyanis a győztes itt 500 ATP ponttal gyarapodik. Buenos Aires és Memphis két kisebb versenynek ad otthont, a győztesek itt „csak” 250 pontot vihetnek majd haza. Memphis a Rotterdamihoz hasonlóan fedett pályás, kemény borítású, míg Buenos Airesben salakon feszülnek majd egymásnak a felek. Nem feledkezhetünk meg a női mezőnyről sem, Ők Dohában szállnak ringbe, szintén egy elég nagy presztízsű tornán. A torna színvonalát jelzi, hogy eredetileg a világelső Serena Williams , és Azarenka is tiszteletét tette volna, de míg előző hátsérülés miatt, utóbbi lábproblémák miatt mondta vissza a versenyt. A teljesség igénye nélkül, rendeznek még Challenger tornákat is a héten, itt csak a bergamoit említeném meg, hiszen van magyar érdekeltség. (Quimper és Kolkata a másik két helyszín) Aki szorít Marciért, az 14,00-kor megteheti ezt, hiszen a magyar srác a fehérorosz Gerashimov ellen lép majd pályára. De nem szaporítanám tovább a szót, nézzük, hogy mely meccsekbe érdemes pénzt ölni!

08.
Fed Kupa: Elemzéscsokor
Úgy döntöttem, hogy a holnapi Fed kupáról szednék össze Nektek pár meccset ( szám szerint hármat) , amely önmagukban nem rendelkeznek hatalmas oddsszal, de egy estleges kombinált fogadásban megállnák a helyüket. Tudniillik hétvégén rendezik meg a Fed Kupa 1. és 2. világcsoportjának első meccseit. Mindegyik világcsoport 8 csapatot tartalmaz, így tulajdonképpen a legelső meccsek már a negyeddöntőnek tekinthetőek. Lássuk a holnapi felhozatal nyeréssel kecsegtető párosításait.

07.
Késő esti tenisz csokor
A mai teniszmérkőzéseket vizslatva, találtam 2 olyan eseményt, ami egész jónak tűnik. Két különböző borítás, két különböző torna, de reméljük, hogy mindkét tippünk kimenetele azonos lesz, vagyis: győzelem. Nézzük, tehát mire is lehet érdemes fogadni – természetesen kezeljük fenntartásokkal a következő sorokat, hisz’ nem világeseményről beszélünk, ahol mindenki össze akarja törni magát a sikerért. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy aki egy tornán „megéli” a pénteket, annak ambíciói is vannak, mert két, vagy három győzelemre kerül a torna megnyerésétől. Próbáltam olyan játékosok meccsei közül választani, akiket láttam már idén teniszezni az adott tornán. Nézzük mire érdemes ma tippelni!

Ezen a héten 3 ATP-versenyt is rendeznek. Ezek közül is a 426.605 ezer dollár összdíjazású Vina del Mar-i tenisztorna kerül fókuszba, legalábbis nálam. Sokaknak onnan lehet ismerős ez a torna, hogy a mostani világelső Rafael Nadal tavaly itt tért vissza hosszúra nyúló sérüléséből és játszott döntőt, ahol Horacio Zeballos még felülmúlta, az év további részében pedig -mint ismeretes- végigverte a mezőnyt. Most a spanyol nem résztvevője a tornának, azonban Guillermo Garcia-Lopez és Santiago Giraldo igen, akik a negyeddöntőben találkoznak.

A horvát fővárosba látogatunk egy biztosnak tűnő tippért. A 426,605 € összdíjazású, 250-es indoor tornán egész szép mezőny verbuválódott össze. A számos hazai játékos mellett a környékből érkeztek leginkább teniszezők, hogy megpróbálják a krabót dominanciát megszakítani. A 8 éve jegyzett tornán ötször hazai játékos emelhette a magasba a trófeát.

01.
WTA Párizs: Sara Errani - Alize Cornet
Ha szombat, akkor általában elődöntőket rendeznek a profi tenisz versenyeken. Nincs ez másképp a párizsi 710.000 dollár összdíjazású párizsi WTA tornát illetően sem. A második elődöntő szereplői nem mások, mint a 3. kiemelt olasz Sara Errani és az őt megállítani próbáló hazai kedvenc Alize Cornet.

A párizsi verseny mellett egy másikat is rendeznek a távoli kelet egyik országában, Tájföldön. A 250.000 dollár összdíjazású viadal - melyet Pattaya City-ben rendeznek meg- már az elődöntőkhöz ért. Az egyik elődöntőt a a német Julia Goerges, illetve a cseh Karolina Pliskova játszák majd.

2014.01.
29.
WTA Párizs: Stefanie Voegele-Galina Voskoboeva
Az első Grand Slam torna utáni héten nem rendeznek a férfiaknál ATP-versenyt, csak Davis Kupa-találkozót. Ebből adódóan a teniszvilág figyelme a nők felé fordulhat. Itt is Párizs irányába , ahol ugyan most nem a Roland Garrost rendezik meg, "csupán" egy 710 000 dollár összdíjazású premier kategóriás versenyt, melynek húzóneve Maria Sharapova. Azonban holnap még első körös mérkőzések is zajlanak, melyből most a Stefanie Voegele-Galina Voskoboeva találkozót választottam.

28.
Keddi tippek a Tipplap szerkesztőinek ajánlásával
A keddi tippmixpro-s kínálatban keresgéltünk, találtunk, majd szavaztunk jó pár eseményre, amelyek kiemelt rangú versenysorozatoknak a résztvevői. A keddi trióba bekerült a Manchester United bajnoki mérkőzése, amely pikánsnak ígérkezik, hiszen egy korábbi kedvenc, a norvég Solksjear látogat újra az Old Traffordra, ám most mint ellenfél érkezik, a Cardiff City menedzsereként. A második számú áldozatunk a PL-be igyekvő QPR bajnoki összecsapása lett, míg a harmadik a sorban egy női WTA párbaj Páriszból, két az Ausztrál Openen nem sokat mutató hölgyemény játszik egymással, Andrea Petkovic és Bojana Jovanovski.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.