2019.09. 05.

ATP Tour: spanyol párharc Genova salakján

ATP Tour: spanyol párharc Genova salakján

A Genoa Challenger tornán, a legjobb 16 között találkozik a 22 esztendős Jaume Munar (97.), valamint a szintén spanyol Alejandro Davidovich Fokina (126.). Két tehetséges salakspecialistáról beszélünk, ám még van néhány jelentős differencia kettejük között. Lássuk.

TENISZ, GENOA, FÉRFI EGYES
2019.09.05. 12:00
J.A. MUNAR CLAR - A. DAVIDOVICH FOKINA

  • Mivel challenger-tornáról beszélünk, a fogadóirodák gyakran óvatosan bánnak ezekkel a meccsekkel, gyakorta kevés lehetőséget biztosítanak a fogadásra. Így van ez ma is, mind a magyar Tippmixpro, mind az Unibet kínálatában mindössze egy-, a győztesre adható szorzó van. Viszont ez ma pont megfelel nekünk.
  • Alejandro Fokina inkább univerzális játékos, a salak mellett megél kemény borításon is, sőt 2017-ben megnyerte a wimbledoni junior GS-tornát, amit füvön rendeznek ugyebár. 180 cm magas, erős testfelépítésű játékos. Elég jó szervája van, megfelelő alapütései. 2017-ben és 2018-ban még elsősorban ITF-tornákon vett részt, egyre jobb eredményekkel. 2017-ben három döntőt játszott, kettőt keményen, egyet salakon, de mindhárom alkalommal alulmaradt. 2018-ban megnyerte a portugáliai Quinta do Lago ITF-tornát, majd még abban az évben elindult több challenger viadalon is, sőt, Sczeczinben, Lengyelországban a döntőig jutott, ahol Guido Andreozzi verte meg, három játszmában! Ezt a tornát salakon rendezték. Idén februárban Thaiföldön szintén Challanger-döntő, ezúttal keményen, de kikapott James Duckworth-tól. Aztán belekóstolt pár ATP Tour-rendezvénybe is. Estoril salakján egészen az elődöntőig jutott, ahol Cuevastól kapott ki három szettben! Ezen a tornán verte Monfilst, Chardyt, Taylor H. Frotz-et, Evasnt és Fratangelót is, a selejtezőből kapaszkodott fel! De lehetne még sorolni a jobbnál-jobb eredményeket. Fejben kiváló játékos, húsz esztendősen kevés játékosnak van ilyen szépen felfelé ívelő karrierje. Minden bizonnyal bekerül a legjobb 100-ba.

  • Jaume Munar két esztendővel idősebb, ennek megfelelően előrébb jár már. Hét ITF tornát nyert meg, mindet salakon, valamint három challengeren is diadalmaskodott, ám itt két salak mellett egy keményet is begyűjtött, Segoviában, 2017-ben Alex de Minaurt verte a döntőben! A katalán játékos inkább a salakot szereti. 183 cm magas, remek a lábmunkája, megfelelő alapütései vannak. Kitartó és türelmes, valamint fejben is jó. Remek és neves ellenfeleket is legyőzött már. 2018-ban a prostejovi torna döntőjében Györe Lászlót verte, idén Marrakeschben Alex Zverevet, Barcelonában Sousát és Tiafoe-t is.

Mindkét játékos jó salakon, mindketten jók fejben. Davidovich Fokina valamivel tehetségesebb, összetettebb játékos,ám a rutin meg Munar mellett szól. Ha kemény borításról lenne szó, akkor inkább Fokinának szavaznék bizalmat, de salakon talán jobb még Munar. 2018-ban már játszottak egymással, szintén salakon, akkor sima 6-2, 6-1 arányban Munar volt a jobb. Ma szorosabb lesz.

tipp
J.A. Munar Clar - A. Davidovich Fokina
A mérkőzés győztese | J.A. Munar Clar | 1.65 | (6/10)

kapcsolódó meccs

J.A. Munar Clar - A. Davidovich Fokina

2019. 09. 05. 12:00 | Genoa, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

Az aktuális héten zajló ATP , WTA és challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.