2021.09. 17.

Challenger figyelő – 2021.09.17

Challenger figyelő – 2021.09.17

Több Challenger-torna is fut párhuzamosan, elsősorban salakon. Ezen tornák mai mérkőzéseit monitoroztam és választottam belőle néhányat, amelyet érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint van pár olyan tipp is, amely single is megállja a helyét. Lássuk!

Szczecin, salak:

  • Már a negyeddöntőknél járnak a felek. Jesper De Jong 21 éves holland játékos. Nem tartozik a kiugróan tehetséges teniszezők közé, de kellő szorgalommal, alázattal még lehet belőle valami. De most még a 24 éves Zdenek Kolar jobb. Idén ráadásul már két salakos CH-tornagyőzelme is van, tehát a rutin mellette áll. Az ő sikerét várom. Hanfmann győzelme kötelező, de kis szorzó, Trungelliti meg fog szenvedni és benne van akár egy bukta is, a Majchrzak – Rune meccs pedig egészen jó lesz, de NOBET kategória.

Rennes, fedett kemény:

  • Itt is a negyeddöntőket játsszák ma. Rinderknech győzelmét vélik esélyesebbnek a bukik, de Pouille szerintem tehetségesebb teniszező. Itt azért nem innék mérget a francia sikerére, bár a hazai pálya mellette szól. Gasquet is bár nem fiatal, ő TOP-kategória volt, Safiullin a tenisz másik fiókjában van. A Broady – Bonzi meccsen a francia játékos sikere várható. 1,40 körül adják. Ezen a tornán Bonzit és Gasquet vélem biztosabb meccsnek.

USA, Cary: kemény

  • Összekerült Mmoh és Kudla. Ez utóbbi játékos tehetségesebb és rutinosabb is, de az erős fizikumú Mmoh szerezhet meglepetést, talán. Itt Kudla mellett tenném le a voksom, de nem biztos, hogy érdemes kockáztatni. Az 1,48 elég alacsony. A másik három meccs kérdéses és kiegyenlített lesz.

Isztambul 2., kemény:

  • Uchiyamát nyerettem eddig, de most kemény meccse lesz Quentin Halys nagyon jó formában van. Az ázsiai mentalitása azonban jót tesz a játéknak majd. Itt ha mindenáron választani kellene az overre mennék rá, de nem kell választani. Duckworth győzelme viszont esélyes 1,45 ezt meg lehet ragadni. A másik két meccs megint csak lutri. Még akkor is ha Wu sikerét nagyon erősen várják a bukik.

Quito, salak:

  • Tirante nagyon jó, öröm látni, hogy van az argentin teniszenek utánpótlása. 20 éves és már döntőket, elődöntőket játszott idén a challengereken. Ő is jó kis játékos lesz, szurkolok neki és érdemes lehet a mai fogadásra is, csak elég alacsony a szorzója. Szelvényre mehet.

A főtippem Duckworth lesz.

tipp
J. Duckworth - H. Grenier
A mérkőzés győztese | J. Duckworth | 1.41 | (8/10)

kapcsolódó meccs

J. Duckworth - H. Grenier

2021. 09. 17. 10:00 | Isztambul, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zrobo 2021-09-17 18:04:30
WTA, hazai rangadó. Juvannak mára halasztott meccse volt és tegnap kétszer is neki mentek. Zidanseknek nem kellett játszani a második fordulóban. Első meccsen jól játszott.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.09.17. 19:40
K. Juvan - T. Zidansek
A mérkőzés győztese
T. Zidansek
1.70 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1700
aloha44 2021-09-17 11:30:11
Hajrá!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.09.17. 12:00
J. Ostapenko - A. Cornet
A mérkőzés győztese
A. Cornet
2.65 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2650
Miroslav 2021-09-17 10:04:35
Kaptam visszajelzést arról, hogy jók ezek a CH-figyelő összefoglaló jellegű cikkek, mehetne így egy ATP-tornákról is. Nem tartom rossz ötletnek. Azt tervezem, hogy a "Nap Tenisztippje rovat helyet lesz egy ATP Tour figyelő cikk, hasonlóan ehhez a CH-figyelőhöz, egy főtippel. Ha pedig több-, sportfogadási szempontból jó meccs van az ATP tornákon aktuálisan, akkor azokról lesz külön meccsbeharangozó.
mit gondoltok erről?
zrobo 2021-09-17 10:43:47
Szerintem is jó lesz, de a túl sok tipp zavaró lehet. Valamint nagyobb munka is utána nézni. A figyelőbe is max. 3 tipp elég, több indoklással.
Gratulálok mostanában a sok jó tipphez!
Miroslav 2021-09-17 13:01:30
Szia!
Úgy próbálom most is, hogy a jó tippeket, minimum 1,45 szorzóval ajánlom ki. Ami alatta van, azokat csak megemlítem és azt is leírom, hogy kicsi szorzó. Így csinálom majd az ATP-nél is.
zrobo 2021-09-17 09:26:04
Ebben a fenti tippben bízok én is. Plussz Kolar, tegnap nagyon simán győzött. De Jongnak meg kő kemény meccse volt.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.09.17. 10:00
J. Duckworth - H. Grenier
A mérkőzés győztese
J. Duckworth
1.39 2 - 0
2021.09.17. 13:00
Jes. de Jong - Z. Kolar
A mérkőzés győztese
Z. Kolar
1.40 0 - 2
Eredő odds 1.95
Tét 1000
Nyeremény 1950

további tippjeink a Tenisz világából

Az aktuális héten zajló ATP , WTA és challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.